Skip to main content
Európai Uniópolitika

Az uniós biztosjelöltek nehezen veszik az első akadályt

Szerző: 2024. október 13.No Comments

„Mindössze három biztosjelöltnél nem talált semmi gyanúsat az Európai Parlament jogi ügyekkel foglalkozó JURI bizottsága az előzetes összeférhetetlenségi vizsgálat során. A három egyszerű eset közül kettő már a második ciklusát kezdi meg, ha sikerrel szerepelnek a parlamenti meghallgatáson is. Várhelyi Olivér magyar, Wopke Hoekstra holland és Piotr Serafin lengyel biztosjelöltek már nyugodtan készülhetnek a november 4-12 között megrendezendő bizottsági meghallgatásaikra.

Elkezdődött tehát az ötévente megrendezett show-műsor, amelynek során az Európai Parlament háromórás meghallgatások, majd az írásban megküldött kiegészítő kérdések által pórbálja megítélni, hogy a következő Bizottság tagjelöltje megfelel-e az elvárásainak, és bizalmat szavaz-e neki. Akárcsak öt éve, most is a szokásosnál korábbi fázisban kezdődtek a hányattatások: míg 2019-ig a jelöltek összeférhetetlenségi nyilatkozatainak vizsgálata különösebb vihart nem kavart, öt éve a JURI bizottság azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a magyar Trócsányi László és a román Rovana Plumb parlamenti meghallgatását is lehetetlenné tette azzal, hogy összeférhetetlenségi nyilatkozatukat elutasította.

Így most, 2024-ben már előre lehetett számolni azzal, hogy a bizottsági jelöltek számára az európai parlamenti akadálypálya nem a hagyományos, parlamenti meghallgatással, hanem egy állomással korábban, az összeférhetetlenségi nyilatkozatok vizsgálatával kezdődik. A JURI bizottság döntése szerint a huszonhat jelöltből mindössze három nyilatkozatát fogadta el, huszonhárom esetben a parlamenti bizottság döntése értelmében további általános jellegű kérdéseket tesznek fel a jelöltek anyagi helyzetére.

A bizottsági tagjelöltek részéről a parlamenti bizottságnak beküldött nyilatkozatban a tízezer euró fölött anyagi javakat kell feltüntetni. Az európai parlamenti képviselők szerint túl kevés jelölt tüntetett fel ilyen összegű vagyontárgyat, illetve pénzeszközt, így gyanús a jelöltek egy részének nyilatkozata. Azok esetében, akik ilyen mértéket meghaladó vagyontárgyakról számoltak be, nem volt a bizottság számára egyértelmű az átláthatóság a vagyontárgy megvásárlását lehetővé tévő forrást illetően. A jelöltek másik része tehát ezért kapott kiegészítő kérdéseket.

Mindeközben az Európai Parlament már megteszi az előkészületeket a jelöltek meghallgatására is. Az új Bizottság hivatalba lépésének céldátuma 2019-ben is, most is eredetileg november elseje volt. Öt évvel ezelőtt a parlament még tudta tartani a menetrendet a meghallgatások tervezett időpontjaival kapcsolatban, hiszen ahhoz, hogy az új testület november elsején valóban munkába tudjon állni, legkésőbb október közepén be kell fejeződni a jelöltek meghallgatásának és értékelésének, hiszen az új ciklus elkezdődéséhez szükség van a plenáris ülés bizalmi szavazására is. Ennek pedig legkésőbb október végén meg kellene, illetve öt évvel ezelőtt meg kellett volna történnie.

Most, úgy tűnik, hogy ellentétben az öt évvel ezelőtti helyzettel, már az esély sincs meg a november elsejei kezdésre, sőt a december első napján történő hivatalba lépés is meglehetősen bizonytalan. Azzal, hogy az Európai Parlament vezetése a november 4. és 12. közötti időszakra tűzi ki a biztosjelölti meghallgatások első körét nagyon nagy kockázatot vállal a decemberi munkakezdést illetően.

A novemberi meghallgatások ugyanis azt jelentik, hogy a plenáris ülésnek legkésőbb a november 25-28. közötti ülésén bizalmat kell szavaznia a hivatalba lépő Európai Bizottságnak. Azaz, a meghallgatásoknak, az esetlegesen megismételt meghallgatásoknak és a jelöltek alkalmasságáról, az esetleges cserékről szóló vitáknak le kell zajlaniuk kevesebb, mint két hét alatt úgy, hogy már a meghallgatás előtti időszak parlamenti bizottsági szűrőjén fennakadt a huszonhat jelöltből huszonhárom. Bár egyes sajtóhírek úgy tudják, hogy az Európai Parlament a maga részéről mindent megtesz annak érdekében, hogy a továbbiakban zökkenőmentesen menjenek a meghallgatások, az már biztos, hogy nem lesz eseménytelen az elkövetkező két és fél hónap.”

Forrás:
Kezdődik: a biztosjelöltek nehezen veszik az első akadályt; Navracsics Tibor; Öt perc Európa blog, Ludovika.hu; 2024. október 10.