„A Tanács a mai napon egyhangúlag jóváhagyta „A mezőgazdasági termelőket középpontba helyező, 2027 utáni közös agrárpolitika: egy versenyképes, válságálló, fenntartható, a mezőgazdasági termelőket támogató és tudásalapú jövőbeli uniós mezőgazdaság felé” című következtetéseket.
A 27 uniós tagállam mezőgazdasági miniszterei által a mai napon jóváhagyott következtetésekben a Tanács rámutat arra, hogy a KAP fontos szerepet tölt be e célkitűzések elérésében, valamint kiemeli, hogy az élelmezésbiztonság garantálása kulcsfontosságú célt jelent, amelyet úgy kell megvalósítani, hogy közben a mezőgazdasági népesség megfelelő életszínvonalát is szavatoljuk, a fogyasztók számára pedig elfogadható árakat biztosítunk.
„A következtetések szövege tükrözi a Tanácsnak a jövőbeli közös agrárpolitikával kapcsolatos elvárásait, és az egy versenyképes és a mezőgazdasági termelőket középpontba helyező ágazat kialakítását célozza. Ez utóbbi egyben a magyar elnökség átfogó prioritásainak egyikét is jelenti. A Tanács a következtetésekben elkülönített és megfelelő forrásokat szorgalmaz a KAP számára annak érdekében, hogy hatékonyan lehessen reagálni annak számos célkitűzésére, továbbá egy két pillért magában foglaló, különálló és független KAP fenntartását sürgeti. A közvetlen kifizetéseknek továbbra is támogatniuk kell a mezőgazdasági termelők jövedelmének stabilitását. A Tanács a következtetésekben azt is hangsúlyozza, hogy elkötelezettek vagyunk amellett, hogy konkrét megoldásokkal és ösztönzőkkel támogassuk a mezőgazdasági termelőket a zöld átállásban.” – Nagy István, Magyarország agrárminisztere
A mezőgazdasági termelőket középpontba helyező jövőbeli közös agrárpolitika
A 27 uniós tagállam mezőgazdasági miniszterei hangsúlyozták a KAP stratégiai jelentőségét, valamint szerepét az élelmezésbiztonság és az élelmiszer-biztonság szavatolásában.
Ezzel összefüggésben a miniszterek megjegyezték, hogy a KAP számára elkülönített és megfelelő forrásokra és eszközökre van szükség ahhoz, hogy hatékonyan lehessen reagálni annak számos célkitűzésére, továbbá szorgalmazták egy két pillért magában foglaló, különálló és független KAP fenntartását. A miniszterek hangsúlyozták: a KAP-nak – a mezőgazdasági termelők számára nyújtott közvetlen kifizetések és egyéb támogatási formák révén – segítenie kell annak biztosítását, hogy a mezőgazdasági termelők stabil jövedelemmel rendelkezzenek, valamint ösztönzőket kell biztosítania számukra a zöld átálláshoz való hozzájáruláshoz.
A Tanács abban is egyetértett, hogy a vidékfejlesztésnek – a vidéki térségek életképességének támogatása révén – a továbbiakban is jelentős szerepet kell betöltenie a KAP struktúrájában.
A versenyképesség fokozása és a mezőgazdasági termelők helyzetének javítása az élelmiszer-ellátási láncban
A Tanács megjegyezte, hogy javítani kell az élelmiszer-ellátási lánc működését és a hozzáadott érték elosztását, valamint nagyobb átláthatóságot, a mezőgazdasági termelők számára pedig méltányos díjazást kell biztosítani. A miniszterek hangsúlyozták a mezőgazdasági termelők jövedelmi stabilitásának fontosságát, hogy ezáltal az EU összes régiójában gazdaságilag életképes és versenyképes mezőgazdasági tevékenységeket és élelmiszer-termelést lehessen fenntartani.
A mezőgazdasági miniszterek továbbá megjegyezték: tudatában vannak annak a negatív tendenciának, hogy a mezőgazdasági termelői népesség elöregedik, valamint annak is, hogy fontos az elégséges mértékű generációs megújulás. A miniszterek egyetértettek abban, hogy meg kell erősíteni a fiatal mezőgazdasági termelők és az új mezőgazdasági termelők részére biztosított támogatást, így segítve annak biztosítását, hogy az ágazat továbbra is vonzó maradjon a jövő generációi számára. A miniszterek továbbá a vidéki térségek életképességéhez hozzájáruló fontos elemként emelték ki a kisüzemeket és a nők részvételét az ágazatban.
A Tanács azt is hangsúlyozta, hogy a versenyképesség és a fenntarthatóság előmozdítása érdekében támogatni kell a beruházásokat.
A mezőgazdasági termelőket támogató teljesítési modell
A Tanács a következtetésekben a mezőgazdasági termelőket fokozottabban támogató szabályokat szorgalmaz, és hangsúlyozza, hogy csökkenteni kell a bürokráciát, az eljárásokat pedig egyszerűsíteni kell.
E tekintetben a miniszterek sürgették a nemzeti KAP stratégiai tervek jóváhagyási és módosítási eljárásának egyszerűsítését és felgyorsítását, valamint felszólítottak a mezőgazdasági termelőkre háruló jelentéstételi kötelezettségek lazítására.
A Tanács hangsúlyozta, hogy a monitoring- és értékelési rendszernek hatékonyabbnak, átláthatóbbnak és egyszerűbbnek kell lennie, a kontroll- és szankciórendszer pedig nem növelheti a helyszíni ellenőrzések számát.
Ösztönzők biztosítása a mezőgazdasági termelők számára a zöld átálláshoz
Az uniós tagállamok mezőgazdasági miniszterei elismerték, hogy a mezőgazdasági termelők alapvető fontosságú szerepet töltenek be a zöld átállásban, valamint megjegyezték, hogy a KAP-nak továbbra is segítenie kell az ágazatot a fenntarthatóbb gyakorlatokra való áttérésben. A Tanács úgy véli, hogy e célból megfelelő ösztönzőket kell biztosítani a mezőgazdasági termelők számára.
A miniszterek hangsúlyozták: megfelelő egyensúlyt kell biztosítani a gazdasági, a társadalmi és a környezeti fenntarthatóság között.
Válságálló uniós mezőgazdaság
A Tanács elismerte: a mezőgazdaság versenyképességére kihatottak az egyre nagyobb számban előforduló rendkívüli időjárási események, valamint a mind gyakrabban megjelenő állatbetegségek és növénykárosítók.
Az ágazat rezilienciájának biztosításához alapvető fontosságúnak minősülnek a kockázatkezelési eszközök és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó intézkedések.
Emellett annak érdekében, hogy a nemzeti és a regionális hatóságok jobban tudják kezelni a válságokat, a Tanács nagyobb rugalmasságot szorgalmazott a KAP eszközeinek igénybevétele terén. A miniszterek azt is kiemelték, hogy gyorsabb és egyszerűbb eljárásokra van szükség a mezőgazdasági termelők rendkívüli időjárási események esetén történő támogatásának biztosításához.
Kutatás és innováció
A kutatás és az innováció kulcsszerepet tölt be éghajlat-politikai és környezetvédelmi célkitűzéseink elérésében, valamint annak biztosításában, hogy fenntartható, egészséges és megfizethető élelmiszerek álljanak az uniós polgárok rendelkezésére. Ezzel összefüggésben a Tanács hangsúlyozta a mezőgazdaság tudásalapú megközelítésének fontosságát.
A Tanács a következtetésekben azt is kiemelte, hogy a körforgásos gazdaság és a bioökonómia jelentős szerepelt tölt be a zöld átállásnak a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban történő támogatásában.
A következő lépések
A Tanács felszólítja az új Bizottságot, hogy a 2027 utáni közös agrárpolitikával kapcsolatos jogalkotási javaslatok elkészítésekor vegye figyelembe ezeket a következtetéseket, azok szövege ugyanis politikai iránymutatásként szolgál ehhez.
A Tanács arra is felkéri a Bizottságot, hogy a mezőgazdaságra és az élelmiszerekre vonatkozó stratégiai jövőkép kialakításakor – mely jövőkép közzététele az új Bizottság megbízatásának első 100 napja alatt esedékes – vegye figyelembe ezeket a következtetéseket.
Háttér
Tekintettel a Bizottságnak a KAP jövőjéről szóló, küszöbön álló jogalkotási javaslataira, a Tanács elindította a mezőgazdaság jövőjével kapcsolatos gondolkodási folyamatot. A mai következtetések fontos mérföldkövet jelentenek ebben a folyamatban, a mezőgazdasági miniszterek ugyanis egyértelmű és egységes üzeneteket fogalmaznak meg a következtetések szövegében.
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2024. szeptemberi ülésén a mezőgazdasági miniszterek nem hivatalos munkaebéd keretében megvitatták az uniós mezőgazdaság jövőjéről szóló stratégiai párbeszéd eredményeit. Ezt a párbeszédet a Bizottság kezdeményezte azzal a céllal, hogy közelíteni lehessen a véleményeket a mezőgazdasággal és a zöld átállással kapcsolatos vitákban.
A Tanács belga elnöksége 2024 júniusában elfogadta az uniós mezőgazdaság jövőjéről szóló elnökségi következtetéseket, amelyeket 26 tagállam támogatott.
A Tanács által a mai napon, vita nélküli napirendi pontként egyhangúlag jóváhagyott tanácsi következtetéseket a Mezőgazdasági és Halászati Tanács októberi ülésén elnökségi következtetésként tették közzé. A következtetések szövegét akkor 26 tagállam támogatta.
- Conclusions on the future common agricultural policy
- Közös agrárpolitika (háttér-információk)
- Stratégiai párbeszéd az uniós mezőgazdaság jövőjéről (Európai Bizottság)
- Ülések
”
Forrás:
A mezőgazdasági termelőket középpontba helyező közös agrárpolitikán alapuló versenyképes uniós mezőgazdasági ágazat: a Tanács következtetéseket hagyott jóvá; Európai Unió Tanácsa; 2024. december 9.