Skip to main content
közigazgatás: magyarművelődéspolitikatársadalomterületfejlesztés

Navracsics Tibor: Kreatív régió alakul Veszprém térségében a Pannon Egyetem részvételével

Szerző: 2025. január 26.No Comments

„Kreatív régió alakul Veszprém térségében, amelyben kiemelt szerep jut a Pannon Egyetemnek. Az intézmény a helyi gazdaság motorja, ahol új szakok is szolgálják a fejlődést – hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Veszprémben, sajtótájékoztatón.

Navracsics Tibor elmondta, hogy a kormányzati támogatásnak köszönhetően az idén a tavalyi 1400-ról 1700-ra nő az államilag finanszírozott tanulók létszáma a Pannon Egyetemen, amelynek fontos szerep jut az értelmiségi utánpótlás képzésében.

A tárcavezető a kreatív régió létrejöttét illetően jelentős lépésnek nevezte az ajkai kampusz megnyitását, az informatika, a műszaki tudományok magas szintű oktatását, valamint az intézmény szerepvállalását a kutatásban, adatgyűjtésben.

Birkner Zoltán, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: a területfejlesztési mesterszak a közelmúltban indult el, jövőre tervezik a mesterséges intelligenciával kapcsolatos képzés, illetve az üveg- és kerámiaművészeti kreatív szakember szakirányú továbbképzés elindítását.

Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora arról beszélt, hogy a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, a veszprémi önkormányzat és az egyetem közösen tűzi ki a célokat a kreatív régió megvalósulása érdekében.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz–KDNP) azt emelte ki, hogy 2030-ra Veszprém élhetőség szempontjából az európai elithez kíván tartozni, ehhez az egyetem, a helyi vállalkozások és az önkormányzat összefogására van szükség. A kreatív ipar fejlesztéséhez pedig megfelelő infrastruktúra, szolgáltatások és társadalmi tőke szükséges – mutatott rá.”

Forrás:
Navracsics Tibor: Kreatív régió alakul Veszprém térségében a Pannon Egyetem részvételével; Magyar Hírlap / MTI; 2024. január 24.