„A Tanács és az Európai Parlament a mai napon ideiglenes megállapodásra jutott a műanyag pellet – a műanyag termékek előállításához használt ipari nyersanyag – környezetbe jutásának megelőzéséről szóló rendelettel kapcsolatban. Az új szabályok az ellátási lánc valamennyi szakaszában – szárazföldön és tengeren egyaránt – elő fogják segíteni a műanyag pellet kezelésének javítását.
„A mikroműanyagok – ideértve a műanyag pelletet is – ma már mindenhol jelen vannak: az óceánjainkban, a tengereinkben, de még az általunk fogyasztott ételekben is. Minden évben akár 7300 teherautónyinak megfelelő mennyiséget is kitehet a környezetbe jutó műanyag pellet volumene. Az EU a mai napon fontos mérföldkövet ért el a műanyag pellet okozta környezetszennyezés csökkentése terén azzal, hogy intézkedéseket fogadott el a környezetbe jutás megelőzése és a megfelelő kezelés biztosítása érdekében, többek között a tengeri közlekedést illetően is.” – Paulina Hennig-Kloska, Lengyelország klímaügyi és környezetvédelmi minisztere
A műanyag pellet környezetbe jutásának hatékonyabb megelőzése
Az új szabályok értelmében a gazdasági szereplők, valamint az uniós és nem uniós fuvarozók fő feladata a műanyag pellet környezetbe jutásának megelőzése lesz. A rendelet egyértelmű szabályokat állapít meg a váratlan esemény vagy baleset miatti környezetbe jutás esetén fennálló kötelezettségekre vonatkozóan, a feltakarítási műveletekre összpontosítva. Minden pelletet kezelő létesítménynek kockázatkezelési tervet kell kidolgoznia, amelyben egyértelmű intézkedéseket kell meghatároznia. Ezen intézkedéseknek többek között a csomagolásra, a be- és kirakodásra, a személyzet képzésére és a szükséges berendezésekre kell vonatkozniuk.
Annak biztosítása érdekében, hogy az uniós és nem uniós fuvarozókra egyenlő versenyfeltételek vonatkozzanak, valamint hogy a műanyag pelletet szállító összes fuvarozó tekintetében biztosított legyen az elszámoltathatóság és az átláthatóság, a nem uniós fuvarozóknak meghatalmazott képviselőt kell kijelölniük az EU-ban.
Az egyszerűsítés és a megfelelés biztosítása
A kisebb vállalatokra vonatkozó egyszerűsítési célokkal és a Tanács megközelítésével összhangban az ideiglenes megállapodás egyensúlyt teremt a környezetvédelem magas szintje és a vállalatok számára előírandó – a vállalatok méretéhez igazított – követelmények között. Így azoknak a gazdasági szereplőknek, amelyek évente több mint 1500 tonna műanyag pelletet kezelnek, független harmadik fél által kiállított megfelelőségi tanúsítványt kell beszerezniük. Az évente szintén több mint 1500 tonna műanyag pelletet kezelő, ám kisebb méretű vállalatok számára enyhébb kötelezettségeket ír elő a rendelet, így például számukra csak a tanúsítvány egyszeri, a hatálybalépést követő 5 éven belüli beszerzése lesz kötelező. Végezetül, az évente 1500 tonnánál kevesebb pelletet kezelő vállalatoknak és a mikrovállalkozásoknak csupán önbevalláson alapuló megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítaniuk.
Tengeri szállítás
A műanyag pellet évtizedeken keresztül vagy még tovább kimutathatóan megmarad a vízi környezetben, mivel a műanyag pellet biológiailag nem bomlik le. Továbbá a tengeri szállítás 2022-ben az EU-ban szállított összes pellet mintegy 38%-át tette ki.
Ezért a társjogalkotók megállapodtak arról, hogy a műanyag pellet (szállítókonténerekben történő) tengeri szállításával kapcsolatban is kötelezettségeket írnak elő: így többek között jó minőségű csomagolást kell biztosítani, valamint információkat kell szolgáltatni a szállításra és a rakományra vonatkozóan, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet iránymutatásainak megfelelően.
A következő lépések
Az ideiglenes megállapodást most a Tanácsnak és a Parlamentnek is jóvá kell hagynia, majd a jogszabályt – a jogász-nyelvész szakértők általi ellenőrzést követően – mindkét intézmény hivatalosan elfogadja, ezután pedig kihirdetésre kerül az EU Hivatalos Lapjában. A rendelet a kihirdetését követő két év elteltével válik alkalmazandóvá. A tengeri szállítási ágazatra vonatkozó szabályoknak való megfelelés megkönnyítése érdekében a társjogalkotók megállapodtak abban, hogy (a rendeletben meghatározott többi szabályhoz képest) egy évvel elhalasztják e szabályok alkalmazását.
Háttér
Becslések szerint 2019-ben az EU-ban 52 140 és 184 290 tonna közötti mennyiségű pellet jutott a környezetbe. A pellet környezetbe jutása az értéklánc különböző szakaszaiban is előfordulhat. Jelenleg nem léteznek olyan uniós szabályok, amelyek kifejezetten a műanyag pellet környezetbe jutására vonatkoznának; annak ellenére sem, hogy az káros hatással van a környezetre, az éghajlatra, a gazdaságra és vélhetően az emberi egészségre is. A műanyag pellet – a festékek és a gumiabroncsok után – a nem szándékos mikroműanyag-kibocsátás harmadik legnagyobb forrása.
- Szennyezőanyag-mentesség: a Tanács megállapodott a műanyag pellet – többek között a tengeri szállítás során történő – környezetbe jutásának csökkentésével kapcsolatos álláspontjáról (sajtóközlemény, 2024. december 17.)
- Általános megközelítés – A műanyag pellet környezetbe jutásának a mikroműanyag-szennyezés csökkentése érdekében történő megelőzéséről szóló rendelet
- A Tanács következtetései – Helyreállítás a körforgásos és zöld gazdaság jegyében, 2020. december 11.
- Szennyezőanyag-mentességi cselekvési terv (Európai Bizottság) (angol nyelvű oldal)
- A műanyaghulladékok jelentette probléma kezelése (háttér-információk)
”
Forrás:
A műanyag pellet okozta környezetszennyezés: a Tanács és a Parlament megállapodott a mikroműanyag-szennyezés csökkentésére vonatkozó új szabályokról; Európai Unió Tanácsa; 2025. április 8.