„Új szakaszba jutott az unió következő költségvetésének előkészítése, tudta meg az InfoRádió tudósítója Brüsszelben a büdzséről szóló jelentéstevői tájékoztatóján szerda délelőtt. A magyar ügyről is szó esett.
A következő uniós költségvetési ciklus fő irányairól tájékoztatta az újságírókat Brüsszelben az unió román társ-jelentéstevője, Siegfried Muresan.
A 2028 és 2034 közötti, 2000 milliárd eurós költségvetési ciklus fő prioritásai:
* a biztonság és védelem – repterek légterének védelme, kibertámadások elhárítása és megelőzése, a migráció eszközként való felhasználásának megakadályozása
* a versenyképesség – fontos, hogy a magánszektornak is szükséges a beruházásokhoz a biztonság
* az agrárpolitika – ez Budapest és Párizs számára kiemelten fontos
* a kohéziós politika.Az Európai Bizottság a nyáron nyújtotta be a saját költségvetését, amelyben a korábbinál több, 15 milliárd euró jutna védelemre, de az agrár- és a kohéziós források egységes alapba kerültek volna. Az Európai Parlament álláspontja szerint ez nem előnyös, mert nem kiszámítható: az EP álláspontja szerint nem jó egy olyan konstrukció, amelyben az önkormányzatok és a gazdák ugyanazért a pénzért szállnának versenybe, mert ez kiszámíthatatlanságot és rossz versenyhelyzetet teremt. Mint érveltek, a kormányok jönnek-mennek, mások a prioritások, „tologatják a pénzeket”. Elhangzott az is, hogy például ha a magyar és a francia agrárlobbi hatására ezek az országok az agráriumhoz túl sok pénzt rendelnének, akkor a szektor tisztességtelen előnyhöz juthatna a településekkel szemben.
Ezért az EP tárgyalást kezdeményezett az EB-vel, amelynek a mostani, új javaslata a parlamenti jelentéstevők szerint már közelebb áll az álláspontjukhoz.
Az InfoRádió tudósítója kiemelte: fontos különbség volt, hogy a bizottsági szándék szerint csak a legfejletlenebb régió kaptak volna pénzt, míg az EP szerint minden régiót támogatni kell, hogy ne válhasson a forrás politikai eszközzé a kormányok kezében.
Most elindulhatnak a tárgyalások az uniós parlament és a bizottság között.
* A jelentés decemberre jöhet létre, utána a szakbizottságok elé kerül.
* Az EP a költségvetési javaslatot tavasszal fogadhatja el,
* ezután lehet megtárgyalni az Európai Tanáccsal.
* A folyamat 2026 végére zárulhat le.
* 2027-ben felkészülhetnek a tagállamok a források felhasználására,
* 2028-ban elkezdődhessenek a kifizetések.Szóba kerültek még a tájékoztatón a „magyar viszonyok”. Az EP társ-jelentéstevője szerint a jogállamisági szabályok „objektív mércék szerint működnek”, és az unió azt szeretné, ha a pénzek eljutnának oda, ahová valók, ha pedig Magyarország pereskedni akar, „magával kell, hogy pereskedjen”.”
Forrás:
Brüsszel, 2028-2034: nem pályázhatnak ugyanarra a pénzre a települések, a gazdák és a vállalkozók; Tatár Tímea; Infostart / InfoRádió; 2025. november 12.