Skip to main content
közigazgatás: magyarpolitikatársadalom

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

By 2026. október 18.No Comments

„Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

– Ülésezett az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa a minisztériumban. Erről egyelőre a kormányzat hivatalos tájékoztatást még nem adott ki, de az ön hivatalos Facebook-oldalán már lehet látni, hogy ott mi történt. Azt mondja, hogy konkrét számok nem hangzottak el, akkor végül is mire jutottak?

A tegnapi ÖNET-ülés összehívását a minisztérium kezdeményezte, Lőrincz Viktória miniszter asszony. A legfontosabb napirendi pontként a 2027. évi állami költségvetés önkormányzati fejezetére vonatkozó tájékoztatás szerepelt. Kaptunk tájékoztatást, bár számok nélkül, de azért fontos elvek kimondásra kerültek. Megfogalmazódott, hogy a költségvetés önkormányzati alfejezete a bevételek vonatkozásában csökkenést fog mutatni. Ez megfordítva, az önkormányzatok oldaláról azt jelenti, hogy kevesebbet kell befizetnünk, valószínűleg a szolidaritási hozzájárulásra, illetve a köznapi elnevezésében a Versenyképes Járások Programjára vonatkozó befizetések várható csökkentését jelzi. A kiadási oldal pedig növekedni fog, megint az önkormányzatok oldaláról megfogalmazva ez azt eredményezheti, vagy legalábbis remélem, hogy ezt jelzi, hogy az államtól az önkormányzatoknak juttatott feladatellátáshoz kapcsolódó normatívák összege emelkedni fog. Elhangzott az a nagyon fontos kitétel, hogy reálértéket tekintve növekedni fog az önkormányzatok támogatása az állami költségvetésből. De hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudjuk, nem ismerjük. Az hangzott el, hogy a mai nap folyamán fogja a kormány véglegesíteni a jövő évi büdzsé tervezetét, és holnap fogja megküldeni azt a Költségvetési Tanácsnak, illetve valamikor majd benyújtja a parlamentnek. Egy szám azért konkrétan elhangzott a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozóan, várhatóan átlagban 15 százalékos csökkentésben gondolkodik a kormányzat a jövő évre vonatkozóan, az idei szolidaritási hozzájárulás mértékéhez képest. Bár nem láttunk erre vonatkozó képletet, azt sem tudjuk, hogy az átlag szó itt pontosan mit jelent, de a következő napokban ez ki fog derülni.

– Egy mediatizált világban élünk, a Facebookról tájékozódunk, a képek is nagyon fontosak. Számít valamit, hogy nem a miniszter képviselte a kormányzati oldalt, hanem államtitkári szinten képviselték? Még az is számított, hogy a Budapest-, főváros-megállapodásnál eredetileg három politikus volt bent, de aztán a harmadikat kivitték, és így végül csak kettő maradt. Még ilyenekből is következtetéseket szoktunk levonni.

Úgy korrekt, ha elmondom, hogy volt már korábban ennél a kormánynál ÖNET-ülés, illetve ÖNET-en kívüli önkormányzati egyeztetés is. Ezek zömén miniszterasszony jelen volt és ő képviselte a minisztériumot. Mi úgy tudtuk egyébként, hogy ez tegnap is így történik, de miniszterhelyettes úr, illetve államtitkár úr kimentette miniszterasszonyt éppen arra hivatkozva, hogy az ülés közben is zajlottak a költségvetési egyeztetések, éppen a zárása a költségvetés tervezetének. Én azt mondom, hogyha miniszterasszony, miközben mi tárgyaltunk, az önkormányzatok számára pozitív eredményeket ért el a költségvetésben, akkor megérte. Egyébként Stumpf Péter és Hoffman István is korrekt tárgyalópartner volt. Elmondták, hogy miről tudnak minket tájékoztatni és mely területekről nem. Talán inkább azt hiányoltuk, ezt egyébként Gémesi György szóvá is tette, hogy ilyenkor az ÖNET-re vonatkozó szabályok és keretek adta eljárásrend szerint a Pénzügyminisztériumnak is jelen kellett volna lennie. Korábban az összes egyeztetésen képviselte magát – helyettes államtitkári szinten – a Pénzügyminisztérium, tegnap azonban nem, szintén az volt a hivatkozási alap, hogy zajlik a költségvetésnek a zárása.
…
– Mennyire kell óvatosnak lenni egy új kétharmados hatalommal? Hogy kell tárgyalni, amikor azt látják, hogy a programmal ellentétes nyilatkozatok és tervek látnak napvilágot?

Nem is az óvatosság szót említeném, hanem inkább a türelmet. Föláll 16 év után egy új kormány, akkor igenis kell adni türelmet és időt ahhoz, hogy a saját elképzeléseit meg tudja fogalmazni és az egyeztetéseket le tudja folytatni.

– Akkor is, hogyha az a programmal nem passzol.

Fel kell hívnunk a figyelmet, hogyha ehhez képest mást ígértek, főleg, mert azt halljuk minden egyéb témában hetek, hónapok óta, ahol mondjuk vitatottabb kormányzati döntés vagy társadalmi konfliktust okozó döntés, hogy na, de erre adtak felhatalmazást a Tisza szavazói a kormánynak. De a program végrehajtására adtak felhatalmazást, és például ebben a programban az önkormányzatok vonatkozásában hatáskör-visszaadás szerepel számos területen. Nem kérünk mást, mint amire az emberek április 12-én egyébként voksoltak, és amiről döntöttek, és ebben az önkormányzatok vonatkozásában ez szerepel. De az nem elvárható szerintem, hogy azonnal minden ilyen lépés történjen meg. Az elvárható, hogy ebbe az irányba menjen a folyamat, és ezek az egyeztetések a kormányzati döntések meghozatalát megelőzően megtörténjenek. Aki pedig engem ismer, vagy figyeli a polgármesteri munkámat, az pontosan tudja, hogy én az előző kormány alatt is elmondtam, hogyha valamely ügyben úgy éreztem, hogy az önkormányzatok számára hátrányos döntés születik, igaz, hogy elmondtam azt is, ami, szerintem pozitív. Ugyanígy fogok eljárni ezen kormány idején is.”

Forrás:
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban; InfoRádió; 2026. október 15.
Lásd még:
Dr. Cser-Palkovics András; Facebook; 2026. október 16.