„2010-ben vette kezdetét Államreform néven az a folyamat, amely a magyar területi államigazgatás átalakítását tűzte ki célul. Ez a terület a magyar közjog sokáig elhanyagolt, átfogó koncepciót nélkülöző területe volt. A reform egy, a korábbi szabályozást részben hátrahagyó, szemléletváltó új modellt alakított ki. Az új szerv, a megyei és fővárosi kormányhivatal a megújuló struktúra sarokköve, mely az elmúlt időszakban újabb átalakításon ment keresztül.
…
A változások – ahogy az egész reformfolyamat – célja egy hatékonyabban működő, gyorsabb reakcióidővel dolgozó kormányhivatali rendszer létrehozása, a neoweberi elemeket hordozó Magyary Program „Jó Állam” koncepciójának részeként hatékony közigazgatás kialakítása. Egyértelműen tetten érhető az erős kormányzati befolyás kiépítése és (a rendszerváltás utáni időszak majd egészére jellemző) ágazati dezintegráció visszaszorítása. Való igaz, hogy az intézkedések egészen feszes tempóban egyre mélyebb (európai szinten is egyedülállóan mély) integrációt alakítanak ki, de kérdéses, hogy az egyre inkább „területi megaszervvé” (17) váló, teljesen hivatali felépítésűvé váló kormányhivatalok mennyire tudják biztosítani a célként megjelölt hatékonyságot.Hogyan viszonyul a nemzetközi trendekhez a reformfolyamat? Ha modellalkotási szempontként az általános hatáskörű területi államigazgatási szervet vesszük alapul, három fő irányvonalat határozhatunk meg: az ágazati dekoncentrációs modellt, ahol nincsen ilyen szerv, illetve a vegyes és a prefektusi modellt, amelyek közül utóbbi erősen centralizált, az előbbi pedig a kettő között helyezkedik el. A hazánkban kialakult rendszer a harmadik modell általános jegyeit hordozza. A kormányhivatal vezetője politikai tisztségviselő, ebből kifolyólag a kormányzat szakmai akarata mellett a politikait is közvetíti. A dekoncentrált ágazati szervek feletti széles irányítási jogosultság a kormánymegbízott kezében – sőt az integráción keresztül a szervi vezetési jogkör – szintén a rendszer sajátja. Ugyanígy megvalósítja a magyar szabályozás a prefektusi modellre jellemző azon motívumot is, hogy az önkormányzati szervezetrendszer törvényességi felügyelete az általános hatáskörű szervhez van utalva (18). Bizonyos szempontból (a korábbi folyamatokkal szembeni ellenhatásként) túl is lépett a megszokott centralizáción: ilyen léptékű, abszolút szervezeti integrációra nincs sok példa a nemzetközi színtéren sem, ahogy a kormányciklustól el nem térő megbízatási idejű politikai vezető is atipikus a kormányzat területi képviseleti szervének élén (19).
Összességében egy sajátos, a magyar jogfejlődés eredményeire is támaszkodó, de alapvetően új, a centralizációt előtérbe helyező modellt alkot a hatályos szabályozás. Az idei év átalakításai még igen frissek, és érdemi hatásvizsgálat hiányában nem alkothatunk róla megalapozottan ítéletet, de előremutató, hogy valóban szisztematikus fejlesztésen megy át a területi államigazgatás rendszere. Az bizonyos, hogy valóban sikerült megvalósítani az erős kormányzati befolyást, a „Jó Állam” igényeinek megfelelően – a kérdés csak az, eléri-e mindez a célját, a megújult és hatékony kormányhivatali rendszer kialakítását…[Az eredeti cikket kísérő jegyzetapparátust elhagytuk. Szerk.]”
Forrás:
A prefektúra felé? – a területi államigazgatás újabb reformjának margójára; Cseh Kristóf; Ars Boni; 2015. szeptember 2.
