„Az Atlantic hasábjain David Rohde nemzetbiztonsági szakértő a CIA történetének legradikálisabb reformjának hátterét és a törekvések korlátait elemzi. Az Egyesült Államokat egyre intenzívebben érő kibertámadások ugyanis arra ösztönözték John Brennan CIA-igazgatót, hogy 18 hónappal ezelőtt az ügynökség 69 éves történetének legátfogóbb átalakításába kezdjen.
A reformok során gyengült annak a Műveleti Igazgatóságnak a súlya, amely hagyományosan dominálta a szervezetet mind a titkos információszerzés, mind a fedett operatív akciók irányításában. Ehelyett létrehozott 10 misszióközpontot (’mission centers’), ahol hírszerzők, elemzők és hackerek működnek együtt meghatározott ügyekben. Szintén létrehozta a Digitális Innováció Igazgatóságát abból a célból, hogy maximalizálják a technológiák, az adatelemzések és az online kémkedés használatát az ügynökségen belül.
Brennan interjúk sorozatában mondta el: „az információs korszak totálisan átalakította azt, ahogy lehet és kell működnünk”. Hozzátéve: mivel az emberi interakciók jelentős része a digitális térbe helyeződött át, a hírszerzésnek is virágoznia kell ezen a téren. (Napjaink katonai szemlélete a digitális teret már az ötödik lehetséges hadszíntérnek tekinti, a szárazföldi, a vízi, a légi és az űrbéli mellett – szerk.) Ezen a színtéren persze a másik oldal is aktív. Manapság, ha egy amerikai diplomatát kineveznek Moszkvába vagy Pekingbe, az orosz vagy a kínai titkosszolgálat digitális adatelemző programot indít rá, hogy felderítsék: mekkora az illető körül a „digitális por” (ami a közösségi médiahasználat, mobiltelefonhívások, hitelkártyahasználat gyakoriságától függ), ami a nevével összeköthető. Ha ez csekély, akkor fedett CIA-ügynöknek tekintik.
Az átfogó reformot ugyanakkor kritikák is érik. Ezek szerint a Brennan-féle szervezet túlbiztosított, fejnehéz „űr-ügynökségként működik, háttérbe szorítva a humán hírszerzést, gyengítve az operatív igazgatóság abbéli képességét, hogy megfelelő mértékben képezze ki az új kém-generáció elitjét. Mint kiemelik: a technológia nem helyettesítheti a penetrációt – vagyis az ellenség hatalmi központjaiba küldött kémeket, a helyszíni kockázatvállalást. Két példát is említve rá, amikor a helyszínen végzett humán hírszerzés hiánya vezetett rossz helyzetmegítéléshez és döntéshez. Az egyik az, amikor 2003-ban rosszul mérték fel Szaddam Husszein tömegpusztító fegyverkapacitásait, a másik, amikor nem látták előre India 1998-as kísérleti atomrobbantását. Annak, hogy a hírszerzés túlzottan technológiafüggővé válik, megvannak tehát a maga kockázatai is. Különösen úgy, hogy nagyhatalmú elnökök, uralkodók vagy diktátorok jellemzően nem osztják meg gondolataikat, szándékukat a digitális térben.
Brennan ugyanakkor cáfolja, hogy lebecsülné a humán hírszerzés jelentőségét. Mint elmondta: az Egyesült Államok 36 év óta most van kitéve a fenyegetések legszélesebb skálájának. 1989 előtt a hidegháborús szembenállás, utána adott államok szétesése, 2001 óta a globális terrorizmus, majd a kibertámadások jelentkeztek új fenyegetésként. Napjainkban pedig ezek dinamikája egyetlen folyamattá egyesül. A legnagyobb állami szembenálló felek Oroszország és Kína, de a nem-állami szereplőkkel is komolyan számolni kell.
Donald Trump, aki a tanulmány írásakor még csak elnökjelölt volt, ma már az Egyesült Államok megválasztott elnöke, a kampánya során ígéretet tett rá, hogy a kiberbiztonságot kormánya kiemelt prioritásának tekinti. Mint elmondta: a nem-állami szereplőkkel szemben is ki kell fejleszteni azt a képességet, hogy az elkövetőket le tudják követni és ártalmatlanná tudják tenni. Mi több: a kiberhadviselést az egyik legerősebb fegyverré kell tenni a terrorizmus elleni harcban.”
Forrás:
Is the CIA Ready for the Age of Cyberwar?; David Rohde; The Atlantic; 2016. november 2.
