Skip to main content
gazdaságközigazgatás: külföldönközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Csepreghy Nándor: elektronikus közbeszerzés, Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), pályázatértékelés

Szerző: 2017. január 19.január 22nd, 2017No Comments

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése alapján a 4-es metró miatt 76,6 milliárd forintot követelhet vissza Magyarországtól az Európai Bizottság. A feltételes mód mikor válhat kijelentővé?
– Amikor megérkezik a hivatalos, magyar nyelvű bizottsági jelentés. De egyelőre csak a 2012 februárja és 2016 novembere közt folytatott OLAF-nyomozás százoldalas angol nyelvű összefoglalója van a birtokunkban. Ezt december közepén kaptuk kézhez. Amint befut a brüsszeli jelentés, lesz két hónapunk megválaszolni az uniós testület által feltett kérdéseket. Utána ismét az EU térfelén pattog a labda, négy hónapon belül dönthet arról, hogy alkalmaz-e bármilyen bírságot Magyarországgal szemben.

Azt már tudjuk, hogy a 452 milliárd forintos metróberuházáson belül 272 milliárdnyi szerződésállomány érintett korrupcióval, melyből 167 milliárd lehet a tényleges károkozás. Az e mögött álló 76,6 milliárd forintnyi uniós forrást venné vissza Brüsszel. Maradt egyáltalán mozgástér az alkudozásra?
– Megalapozottak azok a bűncselekményekre utaló vádak, melyeket az OLAF-jelentés tartalmaz. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy ez nem egy szakmai vita az Európai Bizottsággal, hanem tényállításokkal állunk szemben. Feketén-fehéren le van írva, kik milyen cégeken keresztül, hogyan loptak el közpénzeket. Ez jelentős különbség azokhoz az ügyekhez képest, amelyekben szakmai érvek és ellenérvek feszülnek egymásnak. Ilyen volt például az aszfaltügy, amelyben végül jelentősen megváltozott a brüsszeli álláspont, Magyarország pedig megkapott korábban visszatartott több mint 170 milliárd forintot. Az aszfaltkeverő telepek kapcsán az volt a vita alapja, helyesen alkalmazták-e az uniós szabályokat a magyar végrehajtók. A 4-es metrónál viszont arról van szó, hogy uniós és állami fejlesztési pénzeket felhasználó szervezetek a rájuk bízott munkát a közcél helyett a magáncél érdekében végezték el.

A költségvetésben terveztek ilyen jellegű kiadásokkal?
– A magyar költségvetés likviditási helyzete évek óta stabil. Ezt a tételt tudja finanszírozni, ha az említett forgatókönyv úgy hat hónap múlva életbe lép. A terv az, hogy az adófizetői forintokból csak az előfinanszírozás hárul a büdzsére, ezt a pénzt majd be kell hajtani azokon, akik a bűncselekményeket elkövették. Mivel az OLAF-jelentés több tucat magánszemélyt és vállalatot ténylegesen megnevez, világosan körvonalazódik ez a kör.

Az OLAF látómezőjéről 2010 után sem tűnt el Magyarország. A korrupciógyanús gócpontokat tekintve Romániánál és Bulgáriánál jobban állunk, de zajlott és zajlik jó néhány vizsgálat a hazai közúti, vasúti vagy éppen mezőgazdasági fejlesztések körül.
– Valóban vannak lezárt és folyamatban lévő további ügyek. Ugyanakkor a vizsgálatok magas száma abból is adódik, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok, amelyek nem kaptak akkora társadalmi felhatalmazást a legutóbbi választásokon, mint amekkorát szerettek volna, Brüsszelben keresnek maguknak politikai legitimációt. Az OLAF-nyomozások jelentős része mögött ezek a feljelentések állnak, ez pedig kárt okoz Magyarországnak. Már csak azért is, mert amíg egy-egy ilyen vizsgálat folyik, addig megállíthatnak vagy felfüggeszthetnek hazánknak járó uniós kifizetéseket. Később rendszerint ezeket szintén folyósítják, de a köztes időben az így keletkező réseket csak a magyar költségvetésen belüli átcsoportosítással lehet betömni, amit adott esetben másra is lehetne fordítani. Ahol viszont ténylegesen visszaélések történtek, ilyen volt például a szociális szövetkezetek ügye, ott a magyar kormány a bűnüldöző szerveknek minden kért dokumentumot átadott. Nem szeretnénk azt a látszatot kelteni, hogy nincsenek szabálytalanságok az uniós források felhasználása körül, de ezek egyedi ügyek, nem pedig rendszerszintű problémák.

A visszaélések mellett az is nehezítheti a hatékony uniós pénzfelhasználást, ha nem elég gördülékeny a pályázatértékelés. Mennyire elégedett a tavaly tavasszal történt átalakítás óta a rendszerrel?
– Okozott lassulást a megújulás, még mindig vannak olyan részei a rendszernek, amelyeket javítani kell, és a nyilvános pályázatértékelői szaknévsor felállítása is időigényes folyamat volt. De ezt fel kellett vállalni, hogy kihúzhassuk azoknak a brüsszeli és a hazai kritikusoknak a méregfogát, akik szerint bennfentes módon történik a beadványok értékelése. Ma már tisztán nyomon követhető, szakmai alapú a bírálat. Az átalakítás célja az volt, hogy minden kételyt eloszlassunk, a győztes pályázatok a tartalmuk miatt nyertek, nem pedig a mögöttük álló cégekből vagy személyekből fakadóan. Komoly kihívásokkal néztünk szembe, de az értékelés és a pályázati források lekötése terén a visegrádi négyek közt így is az elsők vagyunk, az összes EU-tagállamot figyelembe véve pedig az első hat között.

Ha már a méregfog: az egyajánlat-tevős felhívások visszaszorítása is lendíthetne a transzparencián, akárcsak az elektronikus közbeszerzés kiterjesztése, mellyel papírmentessé válhatna a pályázás folyamata.
– Mielőtt ítélkezünk Magyarország felett, előbb nézzük meg, mi zajlik a térségünkben, ezek a gondok ugyanis a Balti-tengertől az Adriáig minden 2004 után csatlakozott tagállamban fennállnak. A felvetés így is jogos, de az új közbeszerzési törvény például kimondja, hogy érvénytelennek lehet minősíteni beszerzéseket, ha csak egy ajánlattevő marad, a részvétel feltételrendszerének megkönnyítése is abba az irányba mutat, hogy minél többen állhassanak rajthoz a tendereknél. Az elektronikus közbeszerzést már idén február 1-jén bevezetjük a központi beszerző szervezeteknél, így a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnál, a Nemzeti Kommunikációs Hivatalnál, valamint az Állami Egészségügyi Ellátó Központnál. Minden más szervezetnek december 31-ig kell átállnia.

Nagy Márton MNB-alelnök hívta fel a figyelmet arra, hogy a magyar kkv-k egészségtelenül függnek az uniós támogatástól. A vizsgált cégek hetven százaléka kizárólag EU-s forráshoz jut, más programban vagy hiteltermékben nem gondolkodik, miközben 35 százalékuk veszteséges. Innen hogy lehet elmozdulni?
– Ez az állapot egyrészt visszavezethető a rendszerváltás előtti bizalomhiányra, amikor nem is igazán léteztek a szabad piacgazdaság keretei közt értelmezhető gazdasági szereplők. Másrészt pedig a 2008–2009-es gazdasági világválságra, amely után az akkori kormány nem mérte fel az elrugaszkodás lehetőségét az előremenekülés útján, inkább hagyta a magyar kisvállalkozókat a mocsárban. Akik ha nem akartak csődbe menni, végül megtalálták a módját, hogy EU-s forráshoz jussanak, így aztán különösebb kontroll nélkül ömlöttek a milliárdok veszteséges cégek eleve halálra ítélt projektjeibe. Kihasználták egy rossz rendszer előnyeit a 2007–2013-as ciklusban, ami lényegében az elején betonba lett öntve, menet közben nem lehetett érdemben átalakítani. A tanulságokat levonva fogalmaztuk meg a 2014–2020-as időszakra, hogy olyan típusú gazdasági szereplőkre van szükség, amelyek hozzá tudnak járulni az ország foglalkoztatási vagy növekedési ambícióihoz. Éppen ezért az uniós támogatásnak nem az a célja, hogy minél több céget életben tartson, hanem olyanoknak kell még jobban megerősödniük, amelyek támogatás nélkül is kiforrott ötlettel és üzleti tervvel rendelkeznek.

Elegendő ez a paradigmaváltás ahhoz, hogy 2020 után, amikor el is zárulhatnak az ingyenpénzcsapok, ezek a magyar cégek érettek legyenek a nemzetközi piacokon való helytállásra?
– Ez az egyetlen járható út. Létezik olyan teória, mely szerint a kelet-közép-európai fejlesztéspolitika eleve arról szól, hogy kényelmesítsék el a régióbéli vállalkozásokat, majd húzzák ki a talpuk alól a szőnyeget a támogatások megvonásával, s ekkor felzabálják őket a tőkeerős, technológiailag fejlett nyugat-európai vállalatok. Egy önmagát komolyan vevő nemzeti kormányzatnak az a feladata, hogy felkészítse erre a hazai cégeket. Ehhez a fejlesztéspolitikai eszközrendszer mellett a pénzügyi és szabályozó környezet is rendelkezésre áll. Ezért toljuk át egyre inkább a hangsúlyt a visszatérítendő források felé, és építünk fel olyan konstrukciókat, amelyek hasonlók a jegybank korábbi növekedési hitelprogramjához, de ez egy lassú folyamat. A hitelezés megoldott, most már a tőkeoldali és a technológiai problémákat kell kezelni.”

Forrás:
Csepreghy Nándor szerint fél éven belül eldől, mekkora büntetést kell fizetni a metróügyben; Gyöngyösi Balázs; Világgazdaság Online; 2017. január 19.