„Az interaktív digitális média, az internet elterjedése nyomán a politikai kommunikáció döntő változásokon ment át, és ez a tapasztalat ma már a mindennapoknak olyan mértékben a részévé vált, hogy a politikacsinálásra és a társadalom szerveződésére gyakorolt hatását senki nem kérdőjelezheti meg. A politikai kommunikáció megváltozása azt jelenti, hogy az információátvitel nem csupán a küldőtől a fogadóig terjedő „egyirányú utca”, hanem sokkal inkább nyitott párbeszéd, amelyben a politikai üzenetek fogadója egyidejűleg azok küldője is lehet, azaz az internet társadalmi méretekben lehetőséget nyitott a politikáról szóló vitákra és ezzel a politikai részvétel új formáira is. Mindenki egyszerre lehet az információk termelője és fogyasztója, és ezzel minden egyes ember a legkülönbözőbb információs tartalmakat fogalmazhatja meg, elkötelezheti magát valami ellen és mellett anélkül, hogy erre bárki is felszólítaná.
Új piac
Paul Lazarsfeldnek és Elihu Katznak a „kétlépcsős kommunikációról” az 1940-es években megfogalmazott hipotézise még arra hívta fel a figyelmet, hogy a legtöbb ember véleményének kialakulására nem a tömegmédia van közvetlen hatással, hanem azok a „véleményvezérek”, akik saját meggyőződésük alapján értelmezik a média tartalmait, és akiken keresztül az emberek „véleménykövetővé” válnak. Ezzel szemben ma a közösségi média hatásait elemző kutatások azt mutatják, hogy a médiavilág digitalizálódása a politikai vélemények kialakulásának folyamatában egyidejűleg teszi lehetővé a kommunikáció egy- és két-, sőt komplexebb többlépcsős modelljeinek érvényesülését. A Twitter-hálózatokban például a felhasználók főként a közbeeső „véleményvezéreket” említik üzeneteikben (kétlépcsős kommunikáció), míg egyidejűleg ugyanezek a felhasználók témáik 80-90 százalékát az egylépcsős kommunikáció útján közvetlenül a hagyományos tömegmédiából szerzik.
A közösségi média hálózatainak hatalma nem csupán tekintélyuralmi rendszerek információs monopóliumának megtörésében játszik szerepet, ahogy ezt az „arab tavasznak” nevezett jelenség esetében tapasztalhattuk, hanem a politikai vélemények új piacát is létrehozta, és mint ilyen, a politikai véleményformálás mind hatékonyabb eszközévé is vált a demokratikus rendszerek főáramú, liberális médiájával szemben. Az amerikai elnökválasztáson kiderült, hogy az uralkodó „rendszermédiával” szemben egy új párhuzamos vagy alternatív közösségi média a választók politikai döntéseit minden korábbinál hatékonyabban volt képes befolyásolni, és Donald Trump győzelmével sikerrel törte meg a hagyományos, főáramú média hatalmát.Az amerikai elnökválasztás nyomán kialakult vitában számos elemző hangsúlyozta, hogy Trump sikerét ugyan túlzottan leegyszerűsítő lenne olyan közösségi hálózatok, mint a Facebook és a Twitter szerepével magyarázni, ám abban egyetértettek, hogy az új elnök profitált a legtöbbet az alternatív közösségi média lehetőségeiből. Trump sokak szerint a közösségi média terméke, mi több, a közösségi média nélkül sohasem lett volna komolyan veendő jelölt. Mások arról beszélnek, hogy ebben a digitalizálódott médiavilágban a klasszikus újságírás ereje meggyengülni látszik, annak leleplező tudósításai veszítenek erejükből, az uralkodó médiához a társadalom széles körei inkább bizalmatlansággal viszonyulnak, míg a diskurzusok eldurvulása és az általános elbizonytalanodás a populista erők térnyerésének kedvez.
Szelektív tartalmak
Ma 1,7 milliárd embernek van közvetlen internet-hozzáférése, és ennek mintegy egyharmada a világ egyik legnépszerűbb közösségi médiájának, a Facebooknak a tagja. A Pew Research Center szerint a Facebook az amerikaiak 62 százalékának az első számú hírforrása. A kutatások jelzik, hogy Barack Obama 2008. és 2012. évi elnöki kampánya és az „arab tavasz” óta jelentősen nőtt az érdeklődés az olyan kérdések iránt, hogy miként hatnak a közösségi hálózati helyek a politikai részvételre és elköteleződésre, jóllehet a rendelkezésre álló adatok még korántsem perdöntőek.
Ha a végkövetkeztetések túl koraiak is, Wolfgang Merkel német politológus kutatásai szerint eddig még nem igazolódott az általános várakozás, hogy a választásokon tartózkodókat a világhálón át politikailag aktivizálni lehet: azok, akik a valóságos életben a politika iránt nem mutatnak különösebb érdeklődést, azok a neten is kerülik a politikai tartalmakat, valamint a pártok vagy más érdekcsoportok keretében megvalósuló részvételt. Ennek ellenére a 2016. évi amerikai elnökválasztást követően a hagyományos nyugat-európai politikai elitek körében nő az aggodalom, hogy a 2017. évi parlamenti választásokon a Trump-jelenség Európában is megismétlődhet, azaz a közösségi média hatásaival az amerikaiéhoz hasonló eredményekhez vezethet, annál is inkább, mert a jobboldali-populista pártok különösen hatékonyan élnek a közösségi média eszközeivel.Németországban különösen szembetűnő jelenség, hogy a kiemelkedően jó gazdasági és pénzügyi eredmények ellenére a menekültválság hatására a polgárok negatív érzelmei kerültek az előtérbe, s ennek fő forrásai a közösségi média csatornái. A közösségi média hatalma sok tekintetben a hamis információk (fake news) hatalmát is jelenti, és ezt számosan a modern demokráciával szembeni egyik legnagyobb kihívásnak tartják, úgy, ahogy a biztonságpolitika területén a hibrid háború eszközeként a tudatos dezinformáció gyakorlatát. Németországban a menekültválság közepette az év szavaként született kifejezés értelmében „postfaktisch” társadalomban élünk, amelyben nem annyira a tények, a kormány és a „rendszermédia” által közreadott adatok, hanem sokkal inkább az érzelmek és a hangulatok, a polgárok által átérzett „valóságok” számítanak.
A több százmillió embert egyesítő közösségi média, mint a Facebook, a „tényekkel” szemben az érzelmek és indulatok egyik fő forrása. Az internet ugyanis egyrészt lehetővé teszi, hogy a felhasználók tartalmakat osszanak meg egymással, és érdekcsoportokat hozzanak létre, másrészt a közösségi média hozzájárul a nem megerősített hírek és az összeesküvés-elméletek elterjedéséhez. Az amerikai és olasz kutatók öt év híranyagát elemzésnek vetették alá, és azt is megvizsgálták, hogy a hamis hírek és az összeesküvés-elméletek a felhasználók között milyen minták szerint terjednek.
A kutatások azt mutatták, hogy a felhasználók arra hajlanak, hogy olyan tartalmakat osszanak meg és fogyasszanak, amelyek egy meghatározott narratívához tartoznak, míg más tartalmakat egyszerűen figyelmen kívül hagynak. Ez a gyakorlat a visszhangkamra jelensége. A felhasználók csak olyan tartalmakat választanak, amelyek a meglévő véleményeikkel összhangban állnak: azok egy falról visszaverődő visszhangként érzékelhetőek, míg más vélemények egyszerűen eltűnnek. A Világgazdasági Fórum már 2003-ban a hamis információk digitális úton történő tömeges terjesztését a demokratikus társadalmakat érintő legfőbb fenyegetések egyikének nyilvánította.
Nem kétséges, hogy a szélsőséges politikai csoportok – legyenek azok jobb- vagy baloldaliak – az ilyen mechanizmusokat a maguk javára igyekeznek fordítani: aki egyszer egy ilyen visszhangkamrában reked, nyitottá válhat a radikalizálódásra. A Google és a Facebook algoritmusai oda vezetnek, hogy azokban az emberek sokszor a saját véleményeikre ismernek, és a többséget hiszik maguk mögött. Így keletkeznek és cirkulálnak az általánosító narratívák – mint az „iszlám elleni harc a Nyugat harca a mozlimok ellen”. Ilyen módon az Iszlám Állam sikeresen toborozhatott katonákat a közösségi médiában.
A valóság számos esetben bonyolultabb, semhogy minden esetben a közösségi média üzeneteit az „igaz” vagy „hamis” kategóriáknak megfelelően osztályozni lehetne. A menekültválság nyomán a közösségi média hálózataiban nem alaptalanul terjedt el az a narratíva, hogy a menekültek bűnözők vagy terroristák, míg a főáramú állami média például Németországban a politikai korrektség szellemében hajlamos volt a menekültekkel kapcsolatos negatív híreket elhallgatni vagy csak megkésve közölni. Mi több, a kormánypolitikát képviselő főáramú média a merkeli menekültpolitika bírálóit sokszor általánosítva a „rasszista” és „szélsőséges”, a „nemzetiszocialista eszmékhez” közel álló gondolatok híveként bélyegezte meg, s ezzel a társadalmi vita lehetőségét kizárta, jóllehet a merkeli menekültpolitika kiigazítása időközben számos ponton a bírálók álláspontját vette át, vagy ahhoz közeledett.
Gyűlöletkommentátorok
Joggal merül fel a kérdés, hogy mit lehet tenni a közösségi médiában terjedő hamis információkkal és gyűlöletüzenetekkel szemben.
A nagy amerikai konszernek – közöttük a Google – kísérletet tettek algoritmusaik átprogramozására annak érdekében, hogy a hamis információkat büntessék: a feltételezhetően hamis információk a keresésben hátrasorolódtak. Nyitott kérdés, hogy ez a módszer funkcionál-e.A gyűlöletkommentárok tekintetében a Facebook hosszú ideig ellenállt a hatóságok és politikusok felszólításának, hangsúlyozva, hogy az információs szabadságot az interneten nem szabad korlátozni. A konszern képviselői úgy nyilatkoztak, hogy inkább a felhasználóknak kellene elhatárolódniuk a hamis tartalmaktól, a problematikus tartalmakat ugyanakkor jelenteniük kellene. Vannak olyan követelések is, hogy a hálózatokban a vitatott kommentárokat automatikusan törölni kellene, ám az erre kidolgozott programok olyan vezérszavak alapján, mint „meghalni”, „megölni” és „gyilkolni”, még nem képesek a hamis híreket azonosítani, mivel a gép a nyelv tartalmi jelentését és a kontextust nem érti. Ez a feladat túlzottan komplex a jelenlegi algoritmusok számára.
A közösségi média szabályozása érdekében legutóbb a német nagykoalíció pártjai, közöttük elsőként a szociáldemokrata párt (SPD) ragadta meg a kezdeményezést. Thomas Oppermann, a szociáldemokrata frakció vezetője és Heiko Maas igazságügy-miniszter hangsúlyozta, hogy a rágalmazás nem része a véleményszabadságnak, ezért valamit tenni kell a Facebookon és a közösségi média más hálózataiban terjedő hamis hírek és a „gyűlöletkommentárok” megjelentetésével szemben. Heiko Maas a nyomozó hatóságok és bíróságok figyelmét arra hívta fel, hogy torolják meg a hamis hírek terjesztését, és ennek érdekében következetesen merítsék ki a rendelkezésre álló jogi lehetőségeket. Mások európai szintű szabályozást követelnek, amint az az európai adatvédelem esetében megvalósulni látszik.Oppermann a Der Spiegelnek adott interjújában mindenekelőtt a Facebook tevékenységét bírálta, hangsúlyozva, hogy az általa terjesztett számos tartalom aláássa a demokratikus vitakultúrát, és az alapvető jogokat a Facebook és más internetportálok gazdasági hatalma fenyegeti. A német politikus szerint a tartalmi felelősség elsősorban a felhasználókra hárul, ám a Facebooknak biztosítania kell, hogy a közösségi média eldurvulásának áldozatai gyorsan és hatékonyan képesek legyenek arra, hogy megvédjék magukat, amennyiben a véleményszabadság határait túllépik, és valótlan ténymegállapítások terjesztésére kerül sor.
A hagyományos médiát kemény jogi kötelezettségek szabályozzák annak érdekében, hogy védje a személyiségi jogokat. Logikus, hogy ezt a közösségi média hálózati helyei sem kerülhetik el. A nagy internetvállalkozások profitjaik maximalizálására törekszenek anélkül, hogy bármilyen formában gondoskodnának tevékenységük társadalmi következményeinek költségeiről. Ehelyett még az adókat is megkísérlik elkerülni.
A német javaslatok szerint a piacot és a véleményeket meghatározó pozícióval rendelkező közösségi hálózatokat törvényileg kellene kötelezni arra, hogy Németországban az év valamennyi napján 24 órán át elérhető olyan jogvédelmi hatóság működjön, ahová a gyűlöletbeszéd és a hamis hírek terjesztésének áldozatai fordulhatnak. Oppermann szerint a Facebook nem használta ki azt a lehetőséget, hogy a sérelmeket maga szabályozza, és a német igazságügy-miniszter kísérletei sem jártak sikerrel, hogy a sérelmeket kerekasztal keretében rendezzék.
Amennyiben a hamis állításokat vagy gyűlöletbeszédként értelmezhető üzeneteket a Facebook 24 órán belül nem törli, úgy Oppermann szerint 500 ezer euróig terjedő büntetést kellene fizetniük, és legkésőbb 48 órán belül ugyanolyan terjedelemben helyreigazítást kellene közölniük. A szociáldemokrata politikus szerint gondoskodni kell arról, hogy a jogot a közösségi médiában hatékonyan érvényesítsék, és ilyen módon annak megvalósítására kerüljön sor, melyet Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója éppenséggel el szeretne kerülni, nevezetesen, hogy vállalkozása döntsön arról, mi az igaz hír, és milyen üzenetet kell eltávolítani.
A szabályozás hívei nem tagadják, hogy kényes egyensúlyozásról van szó, ám azt hangsúlyozzák, hogy az érintetteknek elsősorban azokkal szemben kell hatékonyan eljárniuk, akik tudatosan a becsületet sértő, hamis állításokat tesznek közzé, mivel káros manipulációhoz és a társadalmi véleményalkotás eltorzításához vezetnek. Nem kérdéses, hogy egy demokratikus társadalom a vélemények sokféleségén és azok küzdelmén, továbbá azon a felfogáson alapul, hogy a tények felülvizsgálhatóak. A szociáldemokrata kezdeményezés a CDU támogatását is élvezi, a két párt frakcióvezetője, Thomas Oppermann és Volker Kauder az új év kezdetén tárgyalásokat kezdenek a szabályozás lehetőségeiről. A két párt együttműködése még kezdeti szakaszban van: a szélesebb vita még hátravan, nem szólva egy lehetséges törvény megfogalmazásáról. [A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem tanára.]”
Forrás:
Randevú a visszhangkamrában; Kiss J. László; Magyar Idők; 2017. január 29.
Szerkesztői megjegyzés: Az összes olyan elemzés, amely pusztán a kommunikációs eszközre irányul, elfeledkezve a társadalmi-gazdasági-politikai összefüggésekről és meghatározottságokról, hamis eredményt fog hozni.
