A kanadai-szaudi összezördülés: avagy csak óvatosan a Twitter-diplomáciával!
Kanada és Szaud Arábia között áll a bál. A két ország kapcsolatai rekord sebességgel látszanak összeomlani – és mindez egy pár tucat szóból álló Twitter-poszt miatt! Az „expanzív libearlizmus” elkötelezett szószólójának számító, és ugyanakkor a korszerű IKT-eszközökben rejlő potenciálokat lelkesen felhasználó kanadai Külügyminisztérium a minap hivatalos Twitter fiókján közzétett üzenetben fejezte ki aggodalmát a közel-kelet olajkirályságban letartóztatott nőjogi aktivisták sorsa miatt. Egyben felszólította a szaudi hatóságokat a civil képviselők haladéktalan szabadon bocsátására.
Nem kellett volna. A szaudiak ugyanis a jelek szerint mást gondolnak nem csupán a polgárjogok érvényesítésének módozatairól, de különösen a nemzetközi kapcsolatok, a diplomácia írott és íratlan szabályairól is. Rijád nem csupán valami vérszegény tiltakozó nyilatkozattal reflektált a kanadai külügy akciójára: mindjárt kezdetnek bejelentették, hogy Szaud Arábia többé nem vásárol gabonát az észak-amerikai országtól, és valamennyi kanadai államkötvényét haladéktalanul piacra dobja. S ha ez még nem lenne elég a gazdasági szankciókból, a szaudiak felfüggesztették valamennyi Kanadába tartó repülőgép járatukat, egyben befagyasztották valamennyi „új kereskedelmi és beruházási” megállapodásukat. A szokatlanul erős válaszcsapást mintegy megkoronázta az oktatási együttműködések haladéktalan felfüggesztése, és a Rijádban akkreditált kanadai nagykövet haladéktalan kiutasítása.
Szakértők a meglehetősen szokatlan fordulatot vett eset kapcsán rámutattak: a közösségi médiumokon közzétett néhány szavas üzenetek egyszerűen alkalmatlanok a finom, apró nüanszokat is érvényre juttatni képes, magyarul „diplomatikus” megfogalmazásokra. Roderick Bell, egy korábbi kanadai nagykövet, aki maga is megszólalt az ügyben, úgy véli: az ilyen sommás Twitter-üzenetek csupán nyers kinyilatkoztatásokra alkalmasak, nem pedig átgondolt, külpolitikai üzenetek tolmácsolására.
A liberális progresszió egyfajta vezéralakjaként feltűnő Trudeau miniszterelnök azonban, a gyorsan eszkalálódó botrány ellenére is sietett kijelenteni, hogy kormánya nem hagy fel a közösségi platformok, elsősorban a Twitter diplomáciai célokra történő alkalmazásával. Pedig itt most a tét még annál is nagyobb, mint ahogy az első pillanatra látszik. Elemzők rögtön rámutattak: az Adel al-Dzsubair szaud arábiai külügyminiszter által kilátásba helyezett további szankciók, egyes „új kereskedelmi tranzakciók” felmondására, egy horribilis méretű, 11 és fél milliárd dolláros fegyvervásárlási megállapodásra utaltak. Márpedig, az a kanadai hadiipart nagyon is húsba vágóan érintené, ha most elesne ettől a zsíros fegyverüzlettől.
Az ellenzékben levő kanadai konzervatívok máris ujjal mutogatnak. A „jól bevált diplomáciai csatornák” nem helyettesíthetők holmi Twitter-üzenetekkel, ahogy azt a Trudeau-kormány vallja, szögezte le a párt külpolitikai szakértője. Csavar persze ebben is van: a közösségi média politikai célokra való felhasználását elítélő nyilatkozat ugyanis – Twitteren érkezett!
Canada-Saudi spat highlights perils of Twitter diplomacy. Mark Gollom, CBC Canada, 2018. augusztus 9.
A visszavonult nagykövetek lehetnének az e-diplomácia tartalékserege
Ma már alig emlékszünk rá, de az informatikai újdonsült eszközeire támaszkodó e-diplomácia jórészt a költségtakarékossági intézkedések szülötte. A hidegháború végeztével államok egész sora látta úgy, hogy ideje visszavenni a külpolitika aktív menedzselésére hivatott szervezetek létszámából, testületeiből, és persze elsősorban nagyra nőtt büdzséjéből. Az új évezred hajnalán, a 2001. szeptemberi Al-Káida támadás nyomán kibontakozó terrorellenes háború aztán ismét felértékelte a közdiplomácia szerepét is. Az újsütetű igényt azonban nem feltétlenül kísérte a források megemelése is. A nyugati világ külügyminisztériumai költséghatékony megoldások után kezdtek nézni. A csodaszert pedig az IKT-eszközökkel felvértezett, digitális diplomáciában vélték felfedezni. A vállalkozó szellemű minisztériumok virtuális követségeket építhettek, illetve közvetlen párbeszédbe foghattak idegen nemzetek polgáraival, hatékonyan vetíthették ki hazájuk országimázsát – és mindezt úgy, hogy ahhoz nem kellett új, és drága külképviseleti létesítményeket építeniük.
Az azóta eltelt bő másfél évtized persze rávilágított a kezdeti takarékossági elképzelések illuzórikus voltára. Az e-diplomácia korántsem olyan olcsó, vagy olyan költséghatékony, ahogy azt kezdetben gondolták. Tartalmakat kell készíteni és közzétenni, méghozzá tömegével. A megszólított közönséggel is beszélgetni kell, folyamatosan. A virtuális nagykövetségek sem lóghatnak a levegőben, rengeteg valóságos eseménnyel kell körbe venni működésüket. Az országimázs hatékony kivetítéséhez komplex kampányokat kell megtervezni és kivitelezni, ahogy az eredményeket is rendszeresen mérni kell. A digitális diplomáciát felhasználó külügyi szervezetek ma már valóságos „digitális birodalom” középpontjában állnak: közösségi média platformok, webhelyek, virtuális nagykövetségek, konzuli mobil alkalmazások szövevényét igazgatják – és a külügyi apparátusok ehhez rendre túlterheltek, kevés rá az emberük és a forrásuk is.
A külügyminisztériumok most arra keresik a választ: vannak-e olyan „rejtett tartalékok”, amelyek segítségükre lehetnek a megnövekedett digitális outputok előállításában, anélkül, hogy erre számottevő plusz forrást kellene allokálni? Kedvelt és becsült digitális szakértőnk, az izraeli Ilan Manor válasza erre határozott igen. A kutató felvetése: visszavonult, korábbi nagyköveteket lehetne például bevonni ilyen feladatokra. Ők rendelkeznek két olyan dologgal is, ami kulcsfontosságú lehet: megvan a szaktudásuk, és megvan az elégséges idejük is ahhoz, hogy hatékony digitális kommunikátorként segítség szervezeteiket.
A volt nagykövetek mindenekelőtt külpolitikai szakértők. Általában több minisztériumi osztályon, referatúrán is dolgoztak, és több külföldi állomáshelyen is szolgálták hazájukat. Pályafutásuk során ráadásul óhatatlanul első osztályú kommunikátorrá is váltak általában. Hasonlóan járatosak a kapcsolatépítésben: többnyire mesterei annak, hogyan lehet a hazájuk iránt erősen kritikus külföldi közvéleményeket kezelni.
Az egykori nagykövetek azonban, mindezek tetejében, nagy tekintélyű emberek. Olyanok, akiknek a szava számít, ami igen csak súlyos érv ebben az álhírektől terhes, dezinformációktól töredezett korszakban.
A minisztériumok tehát, véli a kutató, jól teszik, ha csatasorba állítják ezeket a hajdani diplomatákat. Egyfajta „nagykövet emeritusként”, azaz nyugállományú követként kezelhetnének, menedzselhetnének egy-egy tematikus digitális platformot. Másokat program-specifikus feladatokra lenne célszerű beállítani: egy-egy globális ügy melletti kampányba kapcsolódhatnának be, digitális platformok egész skáláját kézben tartva, ilyen hajdani nagykövetek.
Az emeritus nagykövetek digitális munkájának előkészítése és támogatása is igényelne azonban ráfordításokat: a közösségi média tréning mellett elsősorban a nagykövetek és az egyes minisztériumi részlegek közötti digitális együttműködés folyamatos koordinálása elengedhetetlen feltétele volna hatékony működésüknek.
Are Retired Ambassadors Digital Diplomacy Assests?. Ilan Manor, Exploring Digital Diplomacy, 2018. augusztus 8.
Balul sült el a franciaországi „oroszbarátokat” leleplező ál-tanulmány
Álhírekről szóló valódi (vagy éppen ál-) hírek nélkül ma már nem igen telik el hét, ahogy a nyugati társadalmakat fellazítani akaró orosz dezinformátorok is állandó szereplői lettek az atlantista agytrösztök jelentéseinek. Csak a helyszín változik: az elmúlt héten éppen a franciaországi „összeesküvés” gyanús nyomait leleplező tanulmány kavarta fel a nyárvégi állóvizet.
Egy belgiumi székhelyű „civil szervezet”, az orosz média manipulációk felderítésére szakosodott EU DisinfoLab nevű szervezet most közzétett jelentésében arról számolt be: a francia elnök erőszakos és törvénytelen fellépésen kapott biztonsági főnöke, Alexandre Benalla ügyéhez kapcsolódva, egész tömeg, szám szerint 55 000 „hiperaktív” Twitter fiókot azonosítottak, amelyek „oroszpárti” felfogásban tolmácsolták a francia elnök környezetében kipattant kínos ügyet. A francia fősodratú sajtó szinte azonnal felkapta a témát, és a francia közvéleményt megtéveszteni akaró orosz webrobotok, magyarul botok hadáról festett riasztó képet.
Hogy az ügyben megszólaló Twitter-fiókok hangneme „oroszbarát” volt-e, az bizonyára vita tárgya lehet. De, hogy ezek nem webrobotok voltak, ahhoz a kétség árnyéka sem férhet. Ugyanis egymás után jelentkeztek a sajtóban a DesinfoLab állítólagos orosz „web bot” listáján felsorolt fióktulajdonosok. Köztük a francia politikai élet prominens képviselői is, mint például Jean-Luc Melenchon, vagy éppen Marine Le Pen. Kikérve maguknak, hogy „hülye kémek” robotnak nézzék őket.
Magyarázkodásként az álhírek elemzésére szakosodott NGO, a DesinfoLab arra hivatkozott, hogy magától a Twitter cégtől kapta elemző eszközeit, amelyekkel az egyes hírekhez kapcsolódó forrásokat tudták szemügyre venni. Most úgy pontosították korábbi közlésüket, hogy az általuk felderített félszázezer „túlságosan is aktív” (tehát szerintük máris gyanús) fiók „27%-a tartozik az orosz dezinformációs ökoszisztémához”. Mindjárt kifejtették azt is, hogy ki és mi a része ennek az „ökoszisztémának”: bárki, aki megosztja az orosz RT televíziós csatorna, vagy a Szputnyik híriroda bármely anyagát, az automatikusan az „orosz narratíva propagátorának” tekintendő. Ahogy azok is, akik a nyugati fősodratú média bármely állítását megkérdőjelezik.
A dezinformáció ellen küzdeni akaró szervezet elfogulatlanságával kapcsolatban azonban végképp nem sok megnyugtató részlet került napvilágra: a DisinfoLab alapítói között egy Alliance for Securing Democracy nevű szervezetet találunk, ami a Német Marshall Alap támogatottja. Tavaly hozták létre azzal a céllal, hogy a közösségi médiumokban küzdjön az „orosz befolyás” ellen. A mostani jelentést egyébként maga a Twitter cég finanszírozta.
„Hyperactive French Russophiles” study lands Soros-backed DisinfoLab in Twitter data abuse scandal…. Nebojsa Malic; RT.com, 2018. augusztus 11.
Összeállította és szemlézte: Nyáry Gábor
