India és Pakisztán: a közösségi média is hozzájárult a feszültség szításához.
A mögöttünk maradt héten, ugyan mi más, a Trump és Kim Dzsongun közötti újabb találkozó tartotta lázban a világ közvéleményét, és ezen nem változtatott az sem, hogy az egyébként szimbolikus helyszínen, Hanoiban megtartott tárgyalások meglehetősen hirtelen értek véget. Sőt. E közben – szinte a valahol a hátsó sorban, messze a világmédia rivaldafényeitől – két régi geopolitikai rivális, India és Pakisztán több mint két emberöltőre visszatekintő ellenségeskedése ismét izzásig forrósodott. Mi közben még a külpolitika iránt kevéssé érdeklődők is jól tudják, hogy itt nem babra megy a játék, hiszen két nukleáris hatalom feszül egymásnak, a közfigyelem ingerküszöbét láthatóan csak nehezen érte el az, hogy az indiai szubkontinensen ismét eldördültek a fegyverek.
Pedig, a két szembenálló fél konfliktusát ezúttal egy új elem is kísérte. A jelek arra mutatnak, hogy a hagyományos fegyverzet bevetése, és persze az atomfegyverekkel való néma fenyegetés mellé felzárkózott a modern korra jellemző információs hadviselés is. A – NATO-térfélen – sokat emlegetett „hibrid háború”, vagy, ahogy az oroszok mondják, a „non-lineáris harcmodor”. A két ország, éppen a közfigyelem megragadása érdekében, meglehetősen nagy elszántsággal vetette be a korszerű infokommunikációs eszközök és csatornák kínálta lehetőségeket: miközben a valóságos világban támadó repülőgépek vívtak egymással légi harcot, hasonlóan felforrósodott a légkör az online terekben is. Indiában és Pakisztánban egyaránt szinte pillanatok alatt elöntötték a közösségi média platformjait, közösségeit és tereit a kirobbant fegyveres összecsapáshoz kapcsolódó hírek – és főleg álhírek. A Facebookon, Twitteren egymás után jelentek meg a bombázásokról, légi összecsapásokról, lelőtt harci eszközökről és elfogott pilótákról szóló képek és videók. Ezek jókora része szimpla hamisítás volt, némelyikük egészen gyatra tákolmány, mégis szinte percek alatt izzásig hevítették az online fórumokat. Indiai posztolók csak úgy ontották magukból a romos épületekről, lerombolt infrastruktúráról beszámoló felvételeket, bizonyságul a pakisztáni területekre átcsapó indiai légierő hatékonyságára. Az állítólagos terrorista kiképzőtáborok romjairól készült fotókról és mozgóképekről azonban hamarosan kiderült, hogy egy 2005-ös kasmíri földrengés során készültek. Ahogy mind jobban elszabadultak az indulatok a virtuális terekben is, pakisztáni médiahasználók körében meg a lelőtt indiai vadászgépek pilótáiról készült felvételek kezdtek futótűzként terjedni. Csak, hát, ezekről is kiderült, hogy hamisítványok: hetekkel korábban készültek, egy katonai légi bemutatón lezuhant indiai harci gép pilótáiról.
A korszerű csatornákon terjesztett álhírek, a tervszerűen és összehangoltan működtetett kiber-dezinformáció jelensége egyébként nem ezzel a szomszéd várak közötti fegyveres összetűzéssel bukkant fel a szubkontinensen. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, de India az informatika, és persze az információs technológiák használatának is az egyik világnagyhatalma. És ehhez járulnak még az óriási népességből fakadó, elképesztő nagyságrendek. Indiában, jó ha ezt felidézzük, mintegy 450 millió okostelefon felhasználó él, mozog, dolgozik, csetel, és jelentős részük az online csatornákról, elsősorban a közösségi médiáról beszerzett információkból tájékozódik. Nem egy hirtelen kirobbant zavargás, lincselés hátterében – mobil eszközökön terjesztett – álhírek húzódtak meg az elmúlt években.
Ne csodálkozzunk hát, hogy az álhír probléma, az online terjesztett és terjedő dezinformációk diszruptív ereje már egy ideje nagyon is aggasztja a szubkontinens szakértőit és döntéshozóit. A digitális óriáscégek sokszor kétarcú hozzáállása, nehezen átlátható, és kétes eredményű cenzúrásban kimerülő ellenlépései nem nyugtatják meg túlságosan az aggódókat. Indiában ezért sokan attól tartanak, hogy az idén májusban esedékes választásokhoz kapcsolódva a politizált álhírek özönvízszerűen boríthatják el a hatalmas országot
Social media fake news fans tension between India and Pakistan; Sankapal Phartiyal; Reuters; 2019. február 28.
Harcban az online csőcselékkel
Az indiai-pakisztáni online álhírháborúról szóló fenti hírünkhöz kapcsolódik az Axios elemzőcég egyik érdekes írása is. Mármint, ahhoz a mozzanathoz, hogy az online dezinformáció jelensége miatt aggódókat egyre kevésbé nyugtatják meg az álhírek terjedésében egyébként pénzügyileg nagyon is érdekelt digitális nagyvállalatok gyengécske fogadkozásai a platformjaikat elárasztó infoszenny eltakarítására.
A reputációjukért aggódó nagyvállalatok egyre szélesebb köre, látva a politikailag motivált online álhírtámadások terjedését, az infokommunikációs tanácsadói vállalati körben keres védelmet a Facebookon és Twitteren ellenük szerveződő online csőcselék távoltartására. Új, feltörekvő cégek kínálnak hatékony megoldást az ellenséges online kampányok miatt egyre gyakrabban aggodalmaskodó nagyvállalati marketing főnököknek és vállalatvezetőknek. Az egyik ilyen ígéretes feltörekvő a New Knowledge nevű austini tanácsadó cég, amely az infokommunikációs szakma néhány sztárszakemberét szerződtette le. Azt mondják, érdemes még figyelni az izraeli Morpheus startupra. A cég egy a közelmúltban publikált jelentésével hívta fel magára az online reputációjukért aggódó vállalatvezetők figyelmét. A tanulmányban több „politikai motiváció alapján” kritikus szervezetet „lepleztek le”, amelyek nagyvállalatok működését (és különösen azok etikusságát) kritizálják online kampányaikban. A formálódó új üzletághoz aztán szívesen kapcsolódnak régebbi, már bevezetett cégek is, mint például a ZeroFOX, amely a közösségi médiaterek monitorozására szakosodott.
Az online információs kampányok „elhárítására” szerveződő és ajánlkozó tanácsadók ténykedésével azonban – hívja fel a figyelmet az Axios elemzője – van egy súlyos gond: a vállalatok online hitelének rontására, a cégek lejáratására indított összehangolt, rosszindulatú mocskolódó kampányok, és a valóságos elégedetlenkedők által szervezett és működtetett, hiteles kritikai fellépés között vajmi nehéz megtalálni a keskeny elválasztó mezsgyét. Például a Morpheus cég említett jelentésében feldolgozott esetben – a NIKE vállalat ellen szervezett online kampány kapcsán – az Axios szakembere úgy véli: a virtuális terekben kibontakozó fellépés mögött nem valamiféle rejtélyes „ellenerő” állt, hanem a sportszergyártó cég reklámgyakorlatával elégedetlen, azt kritizáló valóságos civil szereplők, magyarán legitim protestálók álltak. Az online kampányelhárító tanácsadók azzal is érvelnek: a virtuális mezőkben egy-egy vállalat elleni fellépést szervezők igen gyakran egyfajta „aszimmetrikus hadviselést” folytatnak. A néha alig maroknyi kritikus, a digitális technológiák révén, a valóságosnál sokkal nagyobb tömegnek tudja mutatni magát, s így képes hamis módon kelteni egy széles társadalmi összefogás látszatát. A kampányok szervezői – valóságos személyek által üzemeltetett, vagy online robotok által mozgatott – közösségi média fiókok nagy tömege révén indokolatlan mértékben képesek terjeszteni az üzeneteiket, és ez által, a közvéleményt megtévesztve, a valóságos súlyukat messze meghaladó nagyságú társadalmi kritikát képesek felvonultatni egy-egy célkeresztjükbe vett vállalat ellen.
Két tanulság bizonyosan levonható ebből a cikkből. Az első az, hogy az „információ saját, önös célokra történő felhasználása” (hogy ilyen finoman, és összegzően fogalmazzuk meg a jelenséget), nem szorítkozik, hogy is szorítkozna, a társadalmi valóság egyetlen szegmensére: eléri az a gazdaságot, a politikát, a magánszférát – és természetesen a külkapcsolatokat, azaz a diplomáciát is. A második pedig az, hogy ahogy a „védelem” minden más szektorában (az ingatlan őrzéstől a személyvédelemig) is virágzik a magánvállalkozások kiterjedt ökoszisztémája, úgy hamarosan az információs védelem terén is gyakorta találkozunk majd velük. Nyelvbotlásról itt nincsen szó: ahogy az informatikai védelem ma már evidens a céges világban, hamarosan vélhetően ugyanilyen magától értetődő lesz az információs támadások elleni védekezés is.
Battling the Online Mob; Kaveh Waddell; Axios Future; 2019. február28.
A cikkben említett Morpheus-féle jelentés itt olvasható: Study of an Influence Operation Targeting Nike; Morpheus Cyber Security
Ha senki sem hallgat ránk, akkor mi értelme van az egésznek? Digitális törésvonalak az amerikai diplomáciában
Úgy tűnik, az USA Külügyminisztériumán, illetve a szélesebben vett amerikai kormányzaton belül a digitális diplomácia alkalmazása továbbra is megosztja a diplomatákat. A témáról most a CNN tévécsatorna számolt be, amely – a tisztánlátás érdekében ezt célszerű szem előtt tartani – gyakorlatilag a választási kampány kezdete óta folyamatos hadiállapotban áll Donald Trump-pel, és ez mit sem változott az elnök beiktatása óta. Sőt! A szembenállás igazi háborúvá mélyült, és ezt a tévéállomás híreinek tanulmányozásakor érdemes figyelembe venni.
A tévécsatorna az Iránnal kapcsolatos amerikai külpolitikai megnyilvánulások, és különösen a digitális diplomácia csatornáin megosztott üzenetek kapcsán utal egy az amerikai külügyi kormányzaton belüli éles szakadékra. Az USA Külügyminisztériumában dolgozó „hivatásos diplomaták” – állítja a CNN – egészen máshogyan ítélik meg a „politikai kinevezettek”, illetve az elnöki stáb külpolitikával foglalkozó tisztségviselőinek kommunikációs gyakorlatát. A „hivatásosok” célszerűtlennek, hatástalannak, vagy egyenesen veszélyesnek tartják – a kormányzattal szemben erősen kritikus tévécsatorna szerkesztője szerint – az új elnök hivatalba lépése óta bekerült külügyi vezetők (akiket a CNN embere következetesen „politikai kinevezetteknek” hív) közösségi média politizálását. Úgy vélik, hogy a Facebookon, vagy még gyakrabban a nemzetközi kapcsolatokban előszeretettel használt Twitteren továbbított üzenetek megakadályozzák egy valóban „komoly szankciós politika” kibontakoztatását Iránnal szemben. Példaként említik azt a tavaly novemberi Twitter-üzenetet, amelyben az elnök, a népszerű sorozat, a Game of Thrones egy képkockáját felhasználva üzente meg az iráni vezetésnek, hogy nem menekülhetnek az újabb szankciók elől. De, említik az új nemzetbiztonsági főtanácsadó egyik napokban megosztott tweet-jét: John Bolton az iráni vezetőnek Ali Khameini ajatollahnak hívta fel a figyelmét arra, hogy „sok évfordulót már aligha ünnepel majd” az iráni állam élén. A Trump-féle külügyi vezetők álláspontja pragmatikus: „Ha senki sem hallgat ránk, akkor mi értelme van az egész külpolitikánknak? Olyasmire van szükségünk, ami az embereket kizökkenti a tespedtségből. Ha nem tudjuk megragadni a figyelmüket, akkor nem tudjuk érvényesíteni a politikánkat.” Ez talán úgy hangzik, ahogy egy vállalatvezető beszél, de egy olyan világban, ahol az emberek (a fogyasztók, a felhasználók, a nézők) figyelméért folytatott elkeseredett küzdelem lett mindennek az alfája és ómegája, meglepőnek és logikátlannak biztosan nem nevezhető egy ilyen álláspont.
A tárca helyettes államtitkára, Len Khodorkovsky egy napok béli Twitter-üzenete kapcsán (amelyben a külügyi tárcavezető tisztviselője hazugnak nevezte az iráni külügyminisztert), egyenesen úgy fogalmazott John Kirby, a CNN vezető elemzője, egyben az amerikai Külügy hajdani szóvivője: az Obama kormányzat idején ilyen stílus, ilyen a közösségi médián történő üzengetés elképzelhetetlen lett volna. Aki ilyenre vetemedik, az másnap röpült volna. Ez a vélekedés, amely az egész CNN-cikk alapállása, bizonyság rá: az emberi emlékezet tényleg véges, és hamar megkopik. Hirtelenjében, az esetek sokaságából, elénk rémlik az az eset – alig négy és fél éve történt -, amikor maga az említett korábbi elnök üzente Twitteren, hogy „Oroszország nem is létezik – legfeljebb csak egy ócska kis benzinkút az”. Üzenet volt ez is a javából, nem is túl elegáns, nem is diplomatikus. És akadt még ilyen bőven. Hatásosságuk is kérdéses, szóval, nem nagyon van új a Nap alatt.
Amit láthatunk az a következő: az amerikai diplomácia, éppen az Obama-féle „külügyi technológiai forradalom” óta nyilván változó intenzitással, de folyamatosan használja a digitális technológiák, elsősorban a közösségi média eszköztárát az éppen aktuális külpolitikai céljai szolgálatában. Ebben tehát aligha van igazi választóvonal a mostani és a korábbi kormányzat között. Az aktuális politika persze nyilván más; ha van valamiben törésvonal, akkor vélhetően ez az.
If nobody is listening, it is useless. Trump admin’s social media campaign against Iran divides diplomats; Kylie Atwood; CNN; 2019. február 23.
Mesterséges Intelligenciával segített tárgyalások: a Debattőr Projek
Mai összeállításunk is azt igazolja, hogy a digitális diplomácia, ma még – jobbára „Twitter diplomácia”. A témák, ahogy az aktuális fejlesztések is elsősorban a diplomáciai testületek közösségi média használatához kötődnek. Mégis azt gondoljuk, hogy az innovációs horizonton feltünedeztek már olyan jelek, amik arra utalnak: a külügyi műveletek más szegmenseit sem hagyja érintetlenül a digitális forradalom. Igen, ismét arra szeretnénk utalni: a Mesterséges Intelligencia (jócskán széles és sokrétű) terepe olyan, amire a technológiával támogatott diplomácia kutatóinak, művelőinek is érdemes figyelni.
Az MI tematikához kapcsolódó egyik legérdekesebb hírünk az IBM és a Haifai Egyetem közös fejlesztése volt. A tavaly novemberi Tel Aviv-i Innovációs Fesztiválon bemutatott „Project Debater”, azaz Debattőr projekt. A kifejlesztett algoritmus beszélgető interfészen keresztül vitába képes szállni emberi partnerekkel. E közben racionálisan érvel, megvitat témákat emberi beszélgető társaival – méghozzá nem előre kitűzött témákban. Nem kérdés-válasz típusú „beszélgetésről” van itt szó: a program hosszú, bonyolult gondolatmeneteket felölelő vitákra képes, amelyek során véletlenszerűen megválasztott témákban fogalmaz meg szakszerű véleményt, értékítéletet. Erre a nem mindennapi teljesítményre mintegy hatévnyi gépi tanulás készítette fel a programot, amelynek során nagy tömegű adattal ismertették meg. Az új fejlesztést az Izraeli Külügyminisztérium Kutatási- és Fejlesztési osztályának a vezetője, Elad Ratson méltatta (ld. e-Gov Hírlevél 2018.11.05.), ami egyértelműen mutatja: szakemberek a diplomácia máig legfontosabb funkciója, a tárgyalások támogatásának új eszközét remélik ettől a speciális MI-fejlesztéstől.
Újabb fejleményként az IBM a napokban bemutatta a Debattőr projekt első gyakorlati alkalmazását, a „Speech by Crowd” névre keresztelt szoftvert. A fejlesztés tulajdonképpen egy „döntéstámogató crowdsourcing platform”. Arra szolgál, hogy egy komplex vitatémához kapcsolódva „kiszervezze” az argumentációt, azaz a lehető legszélesebb körből begyűjtött érveket vegye figyelembe, illetve használja fel a vitatott téma „eldöntésére.” A még mindig kicsit rejtélyes megfogalmazást segít feloldani, ha felvázoljuk a szoftver munkamenetét, azaz workflow-ját:
- begyűjti (az alkalmazás online platformján keresztül) a kibertér „tömegeitől” a lehető legtöbb érvet, ami az adott vitatémához kapcsolódik
- validálja a beérkező érvek minőségét
- kiszűri a redundanciákat
- az érveket/véleményeket klaszterekbe csoportosítja
- a klasztereken alapuló témákat strukturált narratívákká formálja
- a vita mindkét felének érvrendszerét bemutató narratívákat prezentál
A Speech by Crowd a Project Debater első gyakorlati alkalmazása; azt igyekszik feltérképezni, ahogy az új MI-alapú párbeszéd technológiák hogyan alkalmazhatók a gyakorlati élet helyzeteire.
Inside Project Debater Speech by Crowd; Jesus Rodriguez; Towards Data Science; 2019. január 8.
Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor
