Skip to main content

Találat: IBM

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. február 17.

A Mesterséges Intelligencia a nemzetközi kapcsolatokban. Egyiknek „motor”, a másiknak „szakadék” Az orosz szervezésű közpolitikai fórum, a Valdai Klub szakmai szervezete is tanulmányban járta körül a Mesterséges Intelligencia külpolitikai célú alkalmazási lehetőségeinek témáját. Az orosz agytröszt szakemberei úgy vélik, hogy a nemzetközi párbeszéd jól érzékelhető beszűkülésének időszakában talán éppen a technológiai innovációk segíthetnének hozzá a nemzetközi kommunikáció folyamatának fenntartásához. Ilyen szempontból a Mesterséges Intelligencia már egy ideje sikerrel szerepel a nemzetközi kapcsolatok „diszruptív” (tehát, kvázi-forradalmi) átalakítását célzó új fejlesztések sorában. Jó néhány...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. március 4.

India és Pakisztán: a közösségi média is hozzájárult a feszültség szításához. A mögöttünk maradt héten, ugyan mi más, a Trump és Kim Dzsongun közötti újabb találkozó tartotta lázban a világ közvéleményét, és ezen nem változtatott az sem, hogy az egyébként szimbolikus helyszínen, Hanoiban megtartott tárgyalások meglehetősen hirtelen értek véget. Sőt. E közben – szinte a valahol a hátsó sorban, messze a világmédia rivaldafényeitől - két régi geopolitikai rivális, India és Pakisztán több mint két emberöltőre visszatekintő ellenségeskedése ismét izzásig forrósodott. Mi közben...

Részletek

Teljes és költséges kudarc a kanadai szövetségi közigazgatás új bérszámfejtési rendszere

„...Úgy néz ki, hogy bezárja a kanadai kormány a hektikusan működő központosított bérszámfejtő rendszert - írja a Bloomberg, de addig még 1 milliárd kanadai dollárt, azaz jelenlegi árfolyamon nagyjából 200 milliárd forintot kell kifizetnie a fenntartására és az okozott hibák elsimítására. A Phoenix projektet tíz évvel ezelőtt Kanada akkori miniszterelnöke indította el, hogy centralizálja az a közszféra bérszámfejtő rendszerét. A pályázatot végül az IBM nyerte el, hogy rendszerintegrátorként bevezesse és támogassa az Oracle szoftverének működését. A rendszer végül 2016-ban indult el élesben,...

Részletek

Együttműködés a Nemzeti Közművek és az IBM között

„Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. és az IBM Magyarországi Kft. együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá annak érdekében, hogy a közműtársaság a szolgáltatásait a legmagasabb színvonalú technológiai háttérrel biztosíthassa 4,2 millió fogyasztója számára. A Nemzeti Közművek célja egy digitális megoldásokra épülő, felhasználóbarát, alacsony költségű közműrendszer kialakítása. Ennek elérése érdekében alapvető igény a legmagasabb színvonalú és minőségű technológiai vívmányokhoz történő hozzáférés. Az IBM-mel kötött együttműködési megállapodás a biztos technológiai háttér kiépítését támogatja. Ezzel egy időben megkezdődik a társaságok közös gondolkodása és innovációs fejlesztési együttműködése is...

Részletek

Veszprém: okos város és Modern Városok Program

„...– Milyen fejlesztések várnak a VKSZ Zrt-re az előttünk álló évben? – Két jelentős projektünk is megjelenik a Modern Városok programban: a Házgyári útra tervezett Szakipark és az Aranyos-völgyi tudáspark. A Szakiparkban, egy modern és jó színvonalú képzési központban a helyi vállalkozásokkal próbálunk közösen tenni a feszítő munkaerőhiány mérsékléséért. Az Aranyos-völgyi tudásparkban pedig a mai kor kihívásaira reflektáló, nemzetközi szinten is releváns kutatások minőségi környezetét kívánjuk kiépíteni, mely hozzájárul a magasan képzett munkaerő Veszprémbe történő vonzásához és hosszú távú megtartásához. Nagyot léptünk...

Részletek

Budapest Európa egyik legmeghatározóbb startup központjává válhat Deutsch Tamás szerint

„A Digitális Jólét Program támogatásával megvalósuló, a budapesti kreatív ökoszisztéma, vagyis startupok, dizájnerek és gyártók összekapcsolódását és fejlődését segítő honlap munkálatainak elindulását jelentették be szombaton a Brain Bar Budapest elnevezésű rendezvényen. Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál vezetője azt mondta, hogy a Budapest Makers portál hiánypótló lesz. A térképalapú adatbázis olyan felületet fog biztosítani a vállalkozást indítani akaró hazai fiatalok vagy épp a külföldi befektetők számára, amelyen megtalálják a számukra fontos információkat és témákat. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen kezdeményezés megvalósításához a technológiai és...

Részletek

Pécs helye az élhető magyar városok között

„Az IBM néhány évvel ezelőtt kért fel egy hazai akadémiai kutatóintézetet, hogy vizsgálják meg néhány nagyobb város "élhetőségét", az IBM által kidolgozott Smarter City Assessment (okos város értékelés) szempontsor szerint. A tanulmány - többek között - abban is segített a világcégnek, hogy mely városokkal kössön együttműködési megállapodást. A tanulmány megállapításai, valamint az egyes városokkal folytatott együttgondolkodás eredményeképp számos konkrét lehetőség merült fel a hatékony városüzemeltetéstől az intelligens közlekedés-irányítási megoldásokon át a mobil technológiákon alapuló turistairányító rendszerekig. Az „élhető” városnak a következő feltételekre...

Részletek

Az Apple, IBM és a Japán Posta kifejezetten az idősek számára fejlesztenek alkalmazásokat

„Az Apple, az IBM és a Japán Posta közösen egy egészen nagyszabású projektbe kezd. A cél, hogy javítsanak a japán társadalom egyre nagyobb hányadát kitevő idős emberek életminőségén. A projekthez az Apple adja az iPadeket, az IBM fejleszti az egyedi szoftvert, a posta pedig az infrastruktúrát biztosítja. A kezdeményezést közösen jelentette be Tim Cook, Ginni Rometty, az IBM elnök-vezérigazgatója, és Taizo Nishimuro, a Japán Posta vezérigazgatója az IBM új New York-i székházában. Nishumuro elmondta, hogy jelenleg a japán népesség közel negyede 65...

Részletek

Intelligens szakosodás, hármas spirál, nyitott innováció és „smart” városok

„A városok gazdasági fejlődésről szóló eszmecserék újabb és újabb kifejezések káprázatos sorozatát alkalmazzák. Az alábbiakban ezeket vizsgáljuk meg a városok perspektívájából. Intelligens szakosodás Az ‘intelligens szakosodás’ megközelítés egyesíti az ipari, oktatási és innovációs politikákat, utalva arra, hogy az országok vagy régiók az erősségeikre és a komparatív előnyeikre koncentrálva a tudásalapú beruházások tekintetében korlátozott számú fejlesztési területet azonosítanak. Ennek során épít az 1994-től folyamatosan fejlődő, ERFA-ból támogatott regionális innovációs stratégiákra (a továbbiakban RIS). Mi több, ez az evolúció olyannyira közeli és tudatos, hogy...

Részletek

Intelligens közlekedési rendszerek: Arccal az ITS fejlesztések felé

„Rasmus Lindholm, az Ertico – ITS Europe kommunikációs és PR igazgatóját látta vendégül a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. stratégiai igazgatója, Dávidházy Gábor. A találkozó elsődleges célja a két szervezet közötti együttműködési lehetőségek feltárása volt, illetve folytatódtak az októberben Bordeaux-ban megrendezésre kerülő ITS World Congress-el kapcsolatos egyeztetések. A jelenleg elsősorban mobilparkolásban és e-matrica értékesítésben tevékenykedő hazai társaság a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform megvalósítására létrejött projekt munkálatait is aktívan végzi, de kiemelt szerepet vállal az okos város koncepció és szabályozás kialakításában és az intelligens közlekedési...

Részletek
Page 1 of 2 1 2