„Az elmúlt év november 16-án megjelent hírlevelünkben bemutattuk az OECD közszolgálati innovációval foglalkozó műhelyének (Observatory of Public Sector Innovation, OPSI) tanulmányát az előrelátó innovációs kormányzásról (Anticipatory Innovation Governance). Az OPSI értelmezése szerint az előrelátás olyan, a jövőre irányuló tudást jelent, amely segíti a kedvező jövőkép megvalósulása érdekében történő cselekvést. Az előrelátó innováció az ezen a tudáson alapuló olyan cselekvés, amelynek célja napjaink összetett, nagy kérdéseinek, valamint a jövő forgatókönyveinek feltárása, a velük való kísérletezés. Az előrelátó innovációs kormányzás pedig olyan széleskörű cselekvőképességet jelent, amely aktívan feltárja a lehetőségeket, kísérletezik és folyamatosan tanul.
Az OECD honlapján december 24-én megjelent, jelen írásban ismertetett tanulmány (Anticipatory innovation governance – Shaping the future through proactive policy making) ugyanezt a témakört taglalja, az előrelátó innovációs kormányzás alapkoncepciójának és főbb jellemzőinek bemutatása mellett esettanulmányok sokaságával illusztrálva azokat. Mint a szerzők rámutatnak, napjaink olyan kihívásai, mint az automatizáció, a klímaváltozás, a társadalom elöregedése, a világjárványok vagy a mesterséges intelligencia alkalmazása megjósolhatatlan és szándékolatlan következményekkel is járhatnak. A rendszerek összetettsége ma már nem kivétel, hanem szabály. Egy ilyen környezetben a reaktív megközelítés egyre kevésbé bizonyul hatékonynak. Egy válság kikényszeríthet ugyan újszerű és előremutató válaszokat, de ennek emberi és pénzügyi tekintetben egyaránt sokkal súlyosabb ára van, mint a válság előrejelzésének és az arra való felkészülésnek. Mint a COVID-19 járvány is világosan megmutatta, szükségünk van befektetni az előrelátás képességébe.
A kormányzatoknak új megközelítésre van szükségük a szakpolitika-formálásban, ami képessé teszi őket az összetett problémák és a bizonytalanságok új eszközökkel való hatékony megválaszolására. Ez a megközelítés jövő-orientált kell, hogy legyen, és magába kell foglalja az előrelátáson alapuló cselekvés-orientált innovatív funkciót is. Dacára annak, hogy az előrejelző eszközök növekvő mértékben épülnek be a szakpolitika-formálásba, a kormányzatok gyakran híján vannak annak gyakorlatias megértésétől, hogy miképpen lehet előre látni a bizonytalan jövőt, még inkább annak, hogy mit kellene tenni ma azért, hogy a folyamatok a kívánt eredményhez vezessenek.
A tanulmány bemutatja az előrelátó kormányzás koncepcióját, valamint azon feljövőben lévő gyakorlatokat, amelyekkel a kormányzat jól megalapozott kapacitásokat biztosít a bizonytalan jövővel kapcsolatos innováció ösztönzésére annak reményében, hogy az innovációs gyakorlat segítsen a bizonytalan jövő kívánatos irányú formálásában. Éppen ez különbözteti meg ezeket a jó gyakorlatokat a hagyományos előrejelzésektől: nem csak az a céljuk, hogy tudásunk legyen arról, mi fog történni, hanem hogy az innováción keresztül készüljünk is fel rá, és formáljuk azt. A szerzők az előrelátó kormányzás gyakorlatát hatalmas szakirodalmi anyagra (beleértve az OPSI által vezetett széleskörű szakmai vitát is) támaszkodva, a szakpolitika-formálásra irányuló kutatások kontextusában mutatja be. Rámutat, hogy ez a megközelítés milyen fordulatot jelent a folyamatokban: nem annyira a szakpolitikák határozzák meg a rendszeren belüli egyének és csoportok aktivitását, inkább az egyéni tapasztalatok járulnak hozzá a szakpolitikai hatékonysághoz. A kormányzat azzal kerülhet közelebb az ideális jövőhöz, hogy nem egyszerűen előrejelzi a lehetséges kimeneteket és alakít ki innovatív szakpolitikai megközelítéséket az ezekre adandó válaszra, hanem cselekszik is annak biztosítása érdekében.Az önvezető járművek, a mesterséges intelligencia, a biotechnológia és más nagyléptékű innovációk hatását nehéz előre jelezni. Ráadásul nem csak azt befolyásolja, hogy a közszolgálati rendszerek milyen szolgáltatásokat tudnak nyújtani, hanem azok igénybevételének módját is a „fogyasztói” oldalon. Ezek az innovációk nem szűkíthetők le a technológia területére, mivel a társadalom egészét átalakítják, tektonikus elmozdulást eredményezve olyan közéleti értékekben, mint az átláthatóság, a magánszféra védelme vagy az elszámoltathatóság, az üzleti és közszolgáltatásokban egyaránt. A hagyományos megközelítések, amelyek meghatározott szakterületeken megvalósuló célzott beavatkozáson alapultak vagy túlzott mértékben támaszkodtak szcenárió-alapú előrejelzésekre, inadekvátnak bizonyultak az előtérbe kerülő kihívások kezelésére, tekintve azok kiterjedtségét és komplexitását. Ugyan nem lehet minden válságot előre látni, de a kormányzatok újszerű módon dolgozhatnak a korai jelek felismerésén és az időben való felkészülésen. Növekvő igény van arra, hogy a közszférában olyan új módszerek, struktúrák és kapacitások épüljenek az előrelátás érdekében, amelyek nem csak megragadják az uralkodó trendeket és vázolják fel ezek alapján a jövőt, hanem befolyásolni is képesek a társadalmi-technológiai mozgásokat, és hozzákezdenek a víziók megvalósításához. A tanulmány az előrelátó innováció koncepcionális alátámasztását és fejlődését a közszféra OECD által kifejlesztett innovációs modelljének részeként mutatja be (amit említett korábbi hírlevelünkben ismertettünk), és konkrét példákon keresztül tárja fel, hogy ez a típusú innováció hogyan néz ki a kormányzati gyakorlatban.
Az előrelátó innovációs kormányzás alapvető feltételezése, hogy az ismeretlen területre való proaktív belépés jelenti a kulcsot annak megértéséhez és irányításához. Nem egyszerűen a bizonytalanság közbeni innovációt testesíti meg, hanem azt, hogy az innováció az egyik lehetséges módja az ismeretlen vizeken hajózásnak. Az összetett problémák jellemzője, hogy minden megoldási kísérlet magát a problémát is megváltoztatja; az előrelátó innovációs kormányzás lehetőséget nyújt arra, hogy ezt szándékoltan és rendszerszemléletben tegyük meg.
A tanulmány 1. fejezete részletesen kifejti, mi indokolja az újszerű szakpolitika-formálási megközelítést a komplexitás és bizonytalanság kontextusában, felvázolva egyben a hagyományos gyakorlatok korlátait is. A 2. fejezet leírja az előrelátó innovációt a közszféra innovációs modelljeinek részeként és bemutatja – számos konkrét példán keresztül – az előrelátó innovációs kormányzás ebből fakadó modelljét. A kulcsot ezekben az előrelátás és a cselekvés összekapcsolása jelenti. A 3. fejezet az előrelátó innovációt befolyásolni képes kormányzási mechanizmusokat vázolja fel, különös tekintettel az alábbiakra: az alternatívák feltárása és kísérletezés azokkal; értelmezés (sense-making); eszközök és módszerek, adatok és mérhetőség; szervezeti kapacitások; intézményi struktúrák. A hatósági környezethez, az előrejelző innovációhoz szükséges engedélyekhez és célmeghatározásokhoz kapcsolódva a következő mechanizmusokat taglalja a tanulmány: érdekeltségből fakadó vagy kognitív elfogultságok; közérdek és részvétel; hálózatok és partnerségek; legitimitás; bizonyítékok és értékelés; tanulási hurkok. Végül a 4. fejezet az előrelátó innovációs kormányzás jövőbeli kutatási területeit vázolja fel.”
Forrás:
Anticipatory innovation governance. Shaping the future through proactive policy making; Piret Tõnurist, Angela Hanson; OECD Working Papers on Public Governance, No. 44; https://doi.org/10.1787/cce14d80-en; 2020. december 24.
Lásd még: Előrelátó innovációs kormányzás – az OECD közszolgálati innovációval foglalkozó műhelyének tanulmánya; eGov Hírlevél; 2020. november 16. (Anticipatory Innovation Governance – What it is, how it works, and why we need it more than ever before)
