„Nemes Nagy József a regionális tudományról írt összefoglaló munkájában a „periféria” kifejezés jelentésének három összetevőjét különbözteti meg, úgymint a helyzeti (földrajzi), a fejlettségi (gazdasági) és a hatalmi (társadalmi) értelemben vett perifériákat. Nézőpontunk szerint a digitalizáció nagyban segíthet a periférikus területek felzárkóztatásában, de ahhoz, hogy túlléphessünk a digitalizáció egyoldalúan technológia központú megközelítésén, mindenképpen érdemes röviden néhány megjegyzést fűzni a periféria fent említett három jelentésösszetevőjéhez – elsősorban a (digitális) önkormányzás szemszögéből, annak kihívásain keresztül.
A „periféria” kifejezés helyzeti (földrajzi) aspektusa a digitalizáció korában komoly átalakuláson megy keresztül. Az 1990-es évek elején igen nagy publicitást kapott az úgynevezett „földrajz vége” elmélet, ami egy távolságok nélküli, virtuális világ eljövetelét valószínűsítette. Mára lényegében megdőlt ez az elmélet: az uralkodó vélemény inkább az, hogy a földrajzi értelemben véve vett távolság jelentősége a XXI. században nem szűnt meg, csupán a hálózati csomópontként értelmezendő város(régiók) szintjére helyeződött át. Az erőközpontokká váló nagyvárosokhoz kapcsolódásnak azonban a jelenkorban már nem csupán térbeli-fizikai aspektusai vannak: egyre fontosabbá vélik a virtuális értelemben vett tér is, a virtuális közelség segítségével pedig mérsékelhető (ha nem is tüntethető el) a fizikai távolságból levezethető hátrányok egy része. A digitális önkormányzásnak, illetve az érintett önkormányzatoknak így az egyik legfontosabb feladata, hogy a helyzeti (földrajzi) értelemben vett perifériák centrumtól való távolságát ott tudja mérsékelni, ahol ez lehetséges és kívánatos – tudniillik a virtuális térben.
Két kérdés tehető még fel: miért az önkormányzatok szerepére (is) kell itt fókuszálnunk, illetve hogyan kell hozzáfogniuk az önkormányzatoknak a periféria digitalizációja előtt álló akadályok elhárításához? Az önkormányzatok centrális fontosságú szerepéhez a „periféria” kifejezés hatalmi (társadalmi) jelentésösszetevője segítségével juthatunk közelebb. Beszélni kell róla, hogy a hátrányos helyzetű periférikus területek / települések nem csupán kiszolgáltatottak, de egyúttal kevéssé érdekesek is a hatalmi centrum számára. Míg a városi térségek „smart” jellegű fejlesztése igen hamar az országos szint gazdasági, szociális és területi kohéziójának stratégiai jelentőségű alapfeltételeként jelent meg az úgynevezett okosváros-diskurzus keretei között (az „intelligens városi szolgáltatások elterjesztéséhez kapcsolódó koncepció”kidolgozására irányuló felhívás például már a Digitális Nemzet Fejlesztési Program megvalósításáról szóló 1631/2014. (XI. 6.) Korm. határozatban megjelent), a Digitális Falu Program (DFP) megindítását csak jóval később, 2020. november 19-ét jelentette be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Ennek alapján – bár a DFP meghirdetése óta a helyzet talán már kedvezőbb irányba változott – a periférikus területek helyi önkormányzataira továbbra is megkülönböztetett felelősség hárul abban a tekintetben, hogy ők maguk vegyék kézbe településük sorsának irányítását.
De hogyan próbálja meg elhárítani az önkormányzat a digitalizáció előtt álló legkülönfélébb akadályokat? A legevidensebb válasz az önkormányzati szervezet digitális adaptációját emelhetné ki, de ez a belső (menedzsment jellegű) megközelítés csupán a jéghegy csúcsát jelentené. Ha egy önkormányzati szervezet birtokában van a korszerű digitális készségeknek és alkalmazásoknak, az legfeljebb szükséges – de semmi esetre sem elégséges – feltételét jelenti a település versenyképességének, illetve a fejlettségi (gazdasági) értelemben véve vett periférikus lét megszüntetésének. A fő cél inkább a településen élő társadalom egészének digitális adaptációja lehet. A hazai okos vidékfejlesztés úttörőjének számító Alsómocsolád község – illetve a tőle nem függetleníthető Észak-Hegyháti Mikrotérségi Unió – által kidolgozott „NetreFel! Nem csak a 20 éveseké a Világháló!” képzési program jó példája lehet annak, hogy még az infokommunikációs technológiák területén leginkább idegenül mozgó időskorúakról sem szabad megfeledkezni, és akkor még nem is beszéltünk a versenyképesség szempontjából jóval fontosabb aktív korú népesség digitális kompetenciáiról. Csak egy példa álljon itt. A nagyvárosok élelmiszer-ellátásában centrális szerepet kapó vidéki térségek / vidéki gazdák digitális kompetenciája az ellátási láncok rövidülésének, illetve az online értékesítési formák előretörésének korában egyre kevésbé kerülhető meg. Az egyes online értékesítési csatornák / csoportok (kosárközösségek és más hasonlók) segítségével a virtuális térben így még a helyzeti (földrajzi) értelemben vett – tehát a nagyvárosoktól viszonylag távol elhelyezkedő – települések is „közelebb” kerülhetnek a centrumok felvevőpiacához-fogyasztóihoz, csökkentve a vidék fejlettségi (gazdasági) értelemben véve vett periférikus helyzetét.
A blogbejegyzés a TKP2021-NKTA-51 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a TKP2021-NKTA pályázati program finanszírozásában valósult meg.”
Forrás:
Digitális önkormányzás periferikus területeken; Buskó Tibor László; Ludovika.hu, Kormányzás és tudomány blog; 2023. március 9.
