Skip to main content

Találat: hátrányos helyzetű települések

Smart megoldások lehetőségei egy hátrányos helyzetű vidéki térségben

„Tanulmányunkban az okos falu fogalmának bemutatása után egy szlovák–magyar Interreg projekt keretein belül 2018–2020-ban végzett kutatás eredményeinek felhasználásával kívánunk képet adni arról, hogy hazánk egyik hátrányos helyzetű térségében, Nógrád megyében, illetve a térséggel határos szlovák területeken milyen szerepet játszanak az információs-kommunikációs technológiák, mennyire van jelen a települések életében, fejlődésében a digitalizáció, a smart megoldások hogyan járulnak hozzá a települések élhetőségének megteremtéséhez. A kutatás során kérdőíves vizsgálatot folytattunk települési önkormányzatok, illetve középiskolások körében, valamint interjúkat készítettünk a települések élhetőségének megítéléséről, az információs-kommunikációs technológiák,...

Részletek

Tér hatalom nélkül, hatalom tér nélkül. A periférikus térségek kormányzása – empirikus tapasztalatok

„A tanulmány egy Baranya megyében zajlott empirikus vizsgálat eredményeit mutatja be, amely a periférikus térségek fejlesztéspolitikai kormányzási viszonyait elemezte. A tanulmány alapját képező kutatási blokk a kormányzásban résztvevő intézmények működésére és a kormányzásban résztvevő szereplők véleményére irányult. A periférikus térségekben különösen nagy a jelentősége a kormányzás minőségének, vagyis annak, hogy a helyi erőforrások mozgósítása és a külső támogatások racionális felhasználása milyen döntési folyamatban történik. A perifériák lemaradását, stagnálását, hanyatlását hagyományosan összekötik az aszimmetrikus hatalmi viszonyokkal, a centrumtól való gazdasági, társadalmi függőséggel, az...

Részletek

Vidékfejlesztési programok jellegzetességei a periférikus térségekben

„A periférikus helyzetű térségek fejlesztése ugyan sosem állt a hazai fejlesztéspolitika középpontjában, az uniós csatlakozást követően azonban sor került néhány olyan kísérletre, mely igyekezett felszámolni a periférikus jelleget, és csökkenteni az egyes térségek közötti területi különbségeket. A tanulmány központi kérdése az, hogy milyen beavatkozási forma lehet az, amely eredményesen képes elősegíteni a hátrányos helyzetű térségek fejlődését. A válaszok kialakítása során alapvetően két olyan eltérő filozófiájú beavatkozási formát mutatunk be (LEADER megközelítés, Magyar Falu Program), amelyek a tanulmány megírásának idején is zajlanak. A...

Részletek

Digitális önkormányzás periferikus területeken, túl a technológia központú megközelítésen

„Nemes Nagy József a regionális tudományról írt összefoglaló munkájában a „periféria” kifejezés jelentésének három összetevőjét különbözteti meg, úgymint a helyzeti (földrajzi), a fejlettségi (gazdasági) és a hatalmi (társadalmi) értelemben vett perifériákat. Nézőpontunk szerint a digitalizáció nagyban segíthet a periférikus területek felzárkóztatásában, de ahhoz, hogy túlléphessünk a digitalizáció egyoldalúan technológia központú megközelítésén, mindenképpen érdemes röviden néhány megjegyzést fűzni a periféria fent említett három jelentésösszetevőjéhez – elsősorban a (digitális) önkormányzás szemszögéből, annak kihívásain keresztül. A „periféria” kifejezés helyzeti (földrajzi) aspektusa a digitalizáció korában komoly...

Részletek

Elindult a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program

„A mai naptól adhatják be pályázataikat a vállalkozások a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban. A szabad vállalkozási zónákban vagy 5000 fő alatti településeken működő mikrovállalkozások összesen 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a program első körében. „A Magyar Falu Programmal összhangban nyíló új pályázati lehetőségnek köszönhetően a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét tudjuk támogatni. Kiemelt célunk, hogy minden falusi ember életminősége javuljon, melynek érdekében a harmadik éve tartó Magyar Falu Program eddig tisztán hazai forrásból gazdálkodó 600 milliárd forintos költségvetése...

Részletek

Szolgáltatóház lesz a falusi kisboltokból a Magyar falu programban nemrég meghirdetett, 45 milliárd forintos pályázat támogatásaiból

„ Valamennyi településen biztosítaná a kormány a napi fogyasztású élelmiszerek, mindennapos alapcikkek helyi beszerzését a Magyar falu programban nemrég meghirdetett, 45 milliárd forintos pályázat támogatásaiból – jelenleg mintegy háromszáz kistelepülésen nincs semmilyen bolt. Az új és meglévő üzleteket szolgáltató központokká alakítanák át postával, patikával – vázolta a terveket lapunknak Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz–Coop Szövetség elnöke. – Nagy örömmel vettük, hogy jelentős pénzkeretet különített el a kormány a kistelepülések lakosságmegtartó erejének növelésére, ezen belül arra, hogy támogassa az ott működő kiskereskedelmi egységek...

Részletek

1186/2020. (IV. 28.) Korm. Határozat a „Felzárkózó települések” és a gazdaságélénkítő program folytatása érdekében teendő további intézkedésekről

„A Kormány célja, hogy Magyarország minden magyar biztonságos otthona legyen, mindenkinek megadva a jó élet lehetőségét. A Kormány 1. elismeri a karitatív szervezetek, más társadalmi szereplők e cél érdekében 2019-ben kifejtett tevékenységét; 2. elengedhetetlennek tartja, hogy a korábban megkezdett hosszú távú fejlesztési és gazdaságélénkítő program a) a korábban a Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges fejlesztési programcsomagról szóló 1403/2019. (VII. 5.) Korm. határozat (a továbbiakban: Korm. határozat1) 1. mellékletében és a „Felzárkózó települések” hosszú távú programjának megalapozásáról szóló 1404/2019....

Részletek

1812/2019. (XII. 30.) Korm. határozat az Idősügyi Infokommunikációs Program folytatásáról

„A Kormány egyetért azzal, hogy a hátrányos helyzetű térségekben élő időseket célzó Idősügyi Infokommunikációs Modellprogram a 2020–2022. években is folytatódjon, amelynek hatékony megvalósítása céljából 1. felkéri Budapest V. kerület Belváros-Lipótváros Önkormányzatát, hogy 2020. január 1-jétől gondoskodjon az Idősügyi Infokommunikációs Modellprogram hátrányos helyzetű térségekre történő kiterjesztéséről szóló 1056/2017. (II. 7.) Korm. határozat szerinti II. Fázisban megvalósuló idősügyi modellprogram (a továbbiakban: Program) 2020., 2021. és 2022. években történő megvalósításáról; 2. felhívja a belügyminisztert, hogy a Program megvalósítása érdekében a központi költségvetés IX. Helyi önkormányzatok...

Részletek

A belügyminiszter tájékoztatta a területi gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges fejlesztési programról az első ütemben részt vevő 50 település vezetőit

„ Dr. Pintér Sándor belügyminiszter 2019. szeptember 2-án a Belügyminisztériumban tájékoztatta a Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges fejlesztési programról az annak első ütemében részt vevő 50 település vezetőit. A belügyminiszter közös gondolkodásra hívta az érintett településeket. Egyebek mellett megfogalmazta a program célkitűzéseit: olyan gazdaságélénkítő programcsomag indítása, mely hatékonyan járul hozzá a kedvezményezett térségek gazdasági, munkaerőpiaci hátrányainak csökkentéséhez, a helyi foglalkoztatás bővítéséhez, a vidék lakosságmegtartó képességének növeléséhez. Pintér Sándor hangsúlyozta, a kedvezményezett települések gazdasági fejlesztése nemzeti közpolitikai, társadalmi, gazdasági...

Részletek

Már az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések 96 százaléka regisztrált a Magyar Falu Programra

„ Töretlen az érdeklődés a Magyar Falu Program iránt, népszerűségét jelzi, hogy már a potenciális pályázók, vagyis az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések 96 százaléka regisztrált a programra - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. Gyopáros Alpár közölte: a közel 2900 jogosult település közül mintegy 2800, továbbá közel 1100 egyházközség már kifejezte érdeklődését a program iránt. 92 százalékuk már be is nyújtotta legalább egy felhívásra a pályázatát és 55 százalékuk már nyert is forrást a meghirdetett településfejlesztési...

Részletek
Page 1 of 4 1 2 4