Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatikatársadalom

Megérkezett EMMA (Egységes Menetrend Magyarországon)!

Szerző: 2024. június 16.No Comments

Tesztüzemben elindult a MÁV-VOLÁN-csoport egységes utazástervezője

A vármegye- és országbérletek bevezetése után újabb szolgáltatás révén válnak átélhetővé azok az előnyök, amelyek a vasúti és autóbuszos közszolgáltatások integrációjában rejlenek az utasok számára.

Az EMMA (Egységes Menetrend Magyarországon) néven induló rendszer az első olyan, integrált utazástervező platform Magyarországon, amellyel nemcsak a hazai vasúti és autóbuszos menetrendek válnak elérhetővé, hanem a járatok valós idejű adatai is, így mostantól bárki egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan tervezheti meg utazását – akár vonattal, akár autóbusszal, vagy pedig ezek kombinációjával szeretne eljutni az úticéljába.

A közeljövőben megújuló MÁV-app és a régóta népszerű ELVIRA „kishúgaként” érkező EMMA a MÁV-VOLÁN-csoport digitális portfóliójának legújabb tagja, amelyet mostantól –tesztüzemben – immár az utasok és az érdeklődők is használhatnak, illetve segíthetnek a fejlesztésében.

A MÁV-START, a GYSEV, a MÁV-HÉV és a VOLÁNBUSZ helyközi járatai mellett az egyes helyi járatok menetrendi és valós idejű, forgalmi adatait egyaránt megjelenítő szolgáltatás az emma.mav.hu weboldalon érhető el.

A közös tarifa- és kedvezményrendszer, illetve a telefonos ügyfélszolgálat egységesítését, valamint a jegyváltási lehetőségek bővítését követően egy új közös utazástervező előnyeit is kihasználhatják az utasaink, hiszen az Egységes Menetrend Magyarországon, avagy röviden EMMA szolgáltatás tesztüzemben megkezdte működését, így a közlekedési szakemberek mellett már az utasaink és az érdeklődők is használhatják a mindennapokban, és jelezhetik is észrevételeiket, javaslataikat.

A MÁV-VOLÁN-csoport integrált útvonaltervező-szolgáltatásának célja, hogy teljes útvonaltervet javasoljon a felhasználóknak belföldön két tetszőleges pont között vonattal, hévvel, helyközi autóbusszal vagy a Szeged–Hódmezővásárhely közötti vasútvillamossal, illetve több mint 70 település helyi járataival* (BKK, DKV, MVK, SZKT, Volánbusz helyijáratok stb.) egyaránt.

Hegyi Zsolt, a MÁV-START vezérigazgató-helyettese kiemelte: „Akinek országbérlete van az mától nemcsak jogosult rá, hogy minden közösségi közlekedési eszközt igénybe vegyen, hanem már van olyan felület, ahol ezt pontosan meg is tervezheti. Az EMMA térképes keresővel ugyanúgy tudok buszos, mint vasúti eljutásokat tervezni két tetszőleges pontja között Magyarországnak.”

A rendszerben elérhető szolgáltatók köre a közeljövőben bővülni fog. Az EMMA az első olyan integrált felület, amelyen országosan a MÁV-START, a GYSEV, a MÁV-HÉV és a VOLÁNBUSZ helyközi járatai, továbbá néhány város bizonyos helyi járatain egyaránt elérhetők valós idejű adatok.

Így útvonaltervezésnél például az esetleges késésekkel is tervez, továbbá néhány szolgáltató (például a MÁV-START) esetén fontos szöveges utastájékoztatási információkkal szolgál a forgalmi változásokat, fennakadásokat okozó rendkívüli helyzetekben. A járatok nézetben a járművek pozíciója térképen is megtekinthető, de a helyi és helyközi járatok menetrendjére is lehet szűrni.

Az EMMA nem váltja ki a megszokott jegyértékesítési felületet: a megfelelő útvonal megtervezése és kiválasztása után azonban egyetlen gombnyomással az ELVIRÁ-ra (jegy.mav.hu oldalra) jutva megkezdhető a vonatjegy vásárlása. Célul tűztük ki azt is, hogy a vonatjegyeken túl a Volánbuszokra történő jegyvásárlást is segítse majd EMMA.

További előnyök, hasznos funkciók:

  • A keresésnél meg tudunk adni helyi és helyközi állomásokat, megállókat, nevezetes helyeket (pl. látványosságok, városi piacok, hivatalok), térképen tetszőleges pontok is jelölhetők, de hamarosan akár az ország összes postai címe, házszáma alapján is tervez az új rendszer.
  • Lehetőséget nyújt integrált és csak vasúti vagy csak buszos útvonal tervezésére is.
  • A pontosabb tervezéshez a gyaloglási sebességet a megszokott tempónkhoz igazodva tudjuk módosítani lassabbra vagy gyorsabbra.
  • Olyan átszállás esetén, ahol ugyanabból a megállóból utazunk tovább, mint ahova érkezünk, lehetőség van felülírni a szolgáltató által javasolt átszállási időt, ez különösen a nagyobb pályaudvarok esetén hasznos funkció, de akár igazíthatjuk az állomás környéki egyéb intézni valóhoz is az átszállás idejét.
  • Ott, ahol még nem fogadják el a helyi járatokon az országbérletet és vármegyebérletet, valamint Vármegye24 vagy Magyarország24 napijeggyel rendelkezők számára előny, hogy EMMA lehetőséget nyújt városon belül is csak helyközi (pl. Volánbusz vagy TramTrain) járatokkal való tervezéssel.
  • A „Járatok” nézetben a viszonylatokon kívül vonatszámra is lehetőségünk van rákeresni.
  • Szintén a „Járatok” nézetben valamennyi éppen közlekedő járat piktogramja megjeleníthető a térképen, előhozható azok menetrendje is.
  • Vasúti járatok esetén nem csak az egyéb hazai vagy nemzetközi térképes útvonaltervezőkben elérhető alapadatokat szolgáltatja EMMA, de az azokhoz kapcsolódó egyéb információk és szabályok is megjelennek, melyeket szokás szerint piktogramokkal a jegyértékesítési rendszerben is jelzünk.
  • Lehetőségünk van az útvonalterv linken keresztüli megosztására és nyomtatására is.
  • A nemzetközi vonatok teljes útvonala elérhető az EMMA-ban, de térképes keresés csak belföldön lehetséges.
  • A felület a magyar nyelv mellett angolul is használható.
  • A látássérülteknek szánt funkció már működik, de jelenleg még fejlesztés alatt áll.

Az éles tesztüzemből fakadóan EMMA funkcióinak továbbfejlesztésén és további települések integrálásán is folyamatosan dolgozik társaságunk, azonban a széleskörű véleménygyűjtés érdekében az észrevételeket a MÁVDIREKT-en keresztül már most is fogadjuk, elősorban emailben (eszrevetel@mav-start.hu). Az elérhetőségek megtalálhatók az EMMA weboldal fejlécében is. EMMA használatához a Chrome vagy Edge böngészők legfrissebb változata szükséges, okostelefonon és számítógépen egyaránt használható.

A MÁV-START és a Volánbusz integrációjának soron következő lépései is hozzájárulnak ahhoz, hogy a közösségi közlekedést választó utasaink egyre egyszerűbben, szervezetebben és egyre kedvezőbb feltételekkel érjék el az összehangolt szolgáltatásokat.

Az ország- és vármegyebérletek tavalyi bevezetése jelentette az első lépést az egységes, integrált közösségi közlekedés útján. Idén március 1-jétől ezt egy újabb mérföldkő követte: egyszerűsítettük, egységesítettük és kiterjesztettük a kedvezmény- és tarifarendszert. Alig néhány hete, május elsejétől további két területen tapasztalhatják meg az utasaink a vasúti és autóbuszos közösségi közlekedés újjászervezésének előnyeit, ugyanis a MÁV-START és a Volánbusz ügyfélszolgálatát, valamint a bérlet- és menetjegyek vásárlási folyamatát is egybeszerveztük, ezáltal kényelmesebbé vált a telefonos ügyintézés, a jegyváltás. Június elejétől pedig már a MÁV appban és az ELVIRÁ-ban is megválthatjuk a Volánbusz legtöbb járatára szóló jegyeket.

Forrás:
Megérkezett EMMA!; MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság; 2024. június 12.