Skip to main content
egészségügyközigazgatás: magyar

Vissza kell adni a népegészségügy végrehajtó képességét – Oroszi Beatrix tisztifőorvos

By 2026. szeptember 27.No Comments

„Bizonyítékalapú egészségfejlesztési szolgáltatáskatalógus és egységesebb helyi egészségtervezési módszertan is készül – derült ki a többi között a MÚOSZ Egészségügyi Szakosztályának szerdai háttérbeszélgetésén, ahol Oroszi Beatrix tisztifőorvos válaszolt a kérdésekre.

Jelenleg számos elképzelés van döntés-előkészítési fázisban, amelyeket nem érdemes kész tényként kezelni – így reflektált Oroszi Beatrix arra, hogy Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Magyar Kórházszövetség kongresszusán arról beszélt, hogy a jövőben az új minimumfeltételek kialakítása és ellenőrzése is az Egészségügyi Minőségellenőrzési Hatóság (EMH) feladata lehet. Ugyanakkor a tisztifőorvos szerint minden olyan változás üdvözlendő, amely javítja a betegbiztonságot, kiszámíthatóbbá és jobb minőségűvé teszi az ellátást, ám „pusztán az, hogy egy feladat átkerül egyik helyről a másikra”, önmagában ezt nem garantálja – mondta a tisztifőorvos, aki szerint a javaslatokat véleményezni és szakmailag mérlegelni kell, majd át kell menniük a jogalkotási folyamaton is.

Működési minimum

Egyelőre nem született kormánydöntés – mondta Oroszi Beatrix a gyógyszerészeti és a népegészségügyi terület szétválasztása kapcsán. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szervezeti átalakításánál azonban szerinte fontosabb kérdés az erőforrások helyzete.

Az elmúlt nyolc évben 36 százalékkal csökkent az NNK, illetve a gyógyszerészeti intézet dolgozói létszáma, miközben a feladatok mennyisége, súlya és összetettsége nem változott – hívta fel a figyelmet, és úgy vélte, elsőként azt a működési minimumot kellene biztosítani, amely mellett az országos intézmények megfelelően el tudják látni feladataikat. Bár megjegyezte, hogy a meglévő kapacitásokkal is lehet hatékonyabb munkát végezni, de hosszabb távon a népegészségügyi intézményrendszert is meg kell erősíteni.

Ennek egyik legfontosabb eleme a területi végrehajtó képesség visszaépítése lenne. Ugyan a kormányhivatalokkal erős a szakmai kapcsolat, az OKFŐ-nél működik népegészségügyi főosztály, rendelkezésre állnak az egészségfejlesztési irodák, a védőnők és más, a szűrésekben részt vevő szereplők, ám mindez rendkívül nagy koordinációs terhet jelent a központ számára. Arra a kérdésre, hogy feláll-e a jövőben egy önálló népegészségügyi intézet, a tisztifőorvos azt mondta, a népegészségügy további fragmentációja nem vezetne eredményre, mert „nincs két garnitúra népegészségügyi szakember az országban”.

Kórházi fertőzések: a hatóság feladata nem a kórházbezárás

Be tudunk záratni kórházat, de nem ez a hatósági fellépés célja – fogalmazott a tisztifőorvos a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva. Amellett, hogy szeptember eleje óta már intézményi bontásban is nyilvánosak az adatok, hatóságként továbbra is rendszeres, tervszerű ellenőrzéseket végeznek, és járvány vagy a betegbiztonságot veszélyeztető működés esetén beavatkoznak. Kisebb eltérésnél határidőt szabhatnak a hiányosság megszüntetésére, amennyiben ez elmarad, bírság következhet, de a működési engedély visszavonására csak legvégső esetben kerülhet sor.

Módszertani központként a legfontosabb feladat annak kidolgozása, hogyan lehet adatokra építve visszaszorítani a fertőzéseket, a nemzetközi irányelveket átültetni a hazai gyakorlatba, monitorozni az eredményeket, illetve ösztönözni az intézményeket a fejlődésre. Eközben az intézményi adatközlés tovább bővül, folyamatban van a multirezisztens kórokozók által okozott fertőzések adatainak validálása és közzétételének előkészítése, valamint az egészségügyi ellátással összefüggő véráramfertőzések adatainak publikálása is.

Már jelentkeztek kisebb korrekciós igények, aminek az az oka, hogy sok adat manuálisan kerül a rendszerbe, így előfordulhatnak adminisztratív hibák – foglalta össze az új rendszer eddigi tapasztalatait. Az NNGYK ezért olyan eljárásrendet dolgoz ki, amelyben az intézményi módosítási kérelmek egységes csatornán érkeznek, elbírálásuk dokumentált, a jóváhagyott változtatás pedig a nyilvánosság számára is követhetővé válik.

A kórházi fertőzések visszaszorítása nem kizárólag az NNGYK ügye – hangsúlyozta a tisztifőorvos. A szakpolitikának a szabályozási és stratégiai környezetet, a finanszírozónak az infekciókontroll megfelelő finanszírozását, a fenntartónak a személyi és tárgyi feltételeket, a kórházaknak pedig többek között az infekciókontroll-személyzetet, a mikrobiológiai hátteret, a megfelelő takarítást és a vezetői elkötelezettséget kell biztosítaniuk.

A Covid-járvány tanulságainak egy része ma sem hozzáférhető

Én sem láttam olyan átfogó értékelést, amely az egész járványkezelést feldolgozta volna – árulta el a háttérbeszélgetésen Oroszi Beatrix, aki tagja volt az infektológiai monitoring teamnek a pandémia idején, de az egészségügyi kapacitások átcsoportosításának vagy az első hullámban végrehajtott kórházkiürítéseknek a döntési háttere számukra sem volt hozzáférhető.

Egy teljes körű vizsgálathoz olyan testületre lenne szükség, amely megfelelő jogosultsággal rendelkezik a kormányzati és operatív törzsi döntés-előkészítő dokumentumok áttekintésére – vázolta a megoldást, hangsúlyozva, hogy a tanulságokat fel kell tárni, mert enélkül „legközelebb ugyanazokat a hibákat fogjuk elvéteni, márpedig ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak.”
…
„Nem lehet Magyarország a gyenge láncszem”

A sok kritikus rendszerprobléma mellett Oroszi Beatrix arról is beszélt, mire lehet építkezni, mert az NNGYK számos olyan alapkapacitással rendelkezik, amelyeknek kifejezetten jó a nemzetközi megítélése.

Ezek közé sorolta az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések surveillance-rendszerének egyes elemeit, a referencialaboratóriumi hálózatot – jelenleg 17 működik –, a bejelentendő fertőző betegségek felügyeleti rendszerét és a Nemzeti Immunizációs Programot.

Mindeközben viszont jelentős modernizációs lemaradások vannak az informatikai rendszerekben és a laborinfrastruktúrában, a széttagolt szervezeti környezet pedig a gyors reagálást nehezíti. „Nem lehet Magyarország a gyenge láncszem!” – hangsúlyozta a tisztifőorvos az európai járványügyi együttműködésről.

A háttérbeszélgetésen elhangzott az is, hogy az NNGYK 53, jelenleg is futó uniós projektben vesz részt, további húsz pedig előkészítés alatt áll.

Egységesebb szakmai keretek a megelőzésben

Az NNGYK jelenleg a szervezett daganatszűrések átfogó átvilágítását végzi – számolt be végül Oroszi Beatrix. A kormányhatározat alapján indult munka során azt vizsgálják, mennyiben felel meg a hazai rendszer a nemzetközi gyakorlatnak, és hol lenne szükség változtatásokra. Az értékelés határideje december 31-e.

Az előkészítés alatt álló tervek egyike egy egészségfejlesztési szolgáltatáskatalógus összeállítása, amely elsősorban az egészségfejlesztési irodák munkájához adna egységesebb szakmai támpontokat annak érdekében, hogy a helyben alkalmazott programok mögött világos szakmai és lehetőleg bizonyítékokon alapuló háttér álljon.

Ehhez kapcsolódik a helyi egészségtervezés szakmai megerősítése is. Bár a járásoknak és az önkormányzatoknak ma is vannak ilyen feladataik, a tervek tartalma és minősége jelentősen eltér egymástól. Az NNGYK olyan módszertani és adathátteret biztosítana, amelyre a helyi szereplők saját programjaikat építhetik. Ennek részeként területi bontású egészségiállapot-mutatókat tennének hozzáférhetővé, a szolgáltatáskatalógus pedig abban segítene, hogy a feltárt problémákhoz szakmailag megalapozott beavatkozásokat lehessen társítani.

Oroszi Beatrix szerint az NNGYK mindezzel az egészségfejlesztés szakmai tartalmát szeretné erősebben összefogni, és használható eszközöket adni a területen dolgozók kezébe. Mivel közvetlen irányítási jogosítványai korlátozottak, ezt elsősorban szakmai irányítással, módszertani támogatással és következetesebb monitorozással tudja megtenni.

Ez lenne az első lépés az egységesebb működés irányába.”

Forrás:
Vissza kell adni a népegészségügy végrehajtó képességét; Tarcza Orsolya; Medical Online; 2026. szeptember 24.