Skip to main content

Találat: redaktor

A Versenyképes Járások Program nem vált fel semmilyen más fejlesztési programot, egy újabb lehetőség az önkormányzatok számára

„A jövő januárban induló Versenyképes járások program célja a területi egyenlőtlenségek csökkentése. Erről is beszélt csütörtökön Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter és Takács Szabolcs, a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal főispánja a program kapcsán rendezett veszprémi tájékoztatón, ahová a vármegye polgármestereit várták. A vármegyeháza Szent István termében Takács Szabolcs főispán megnyitójában elmondta, Navracsics Tibor volt az a miniszter, aki 2011-ben életre hívta az integrált területi közigazgatási szerveket, és megkezdték munkájukat a kormányhivatalok, amivel elsősorban a költségtakarékos működés és az ügyfélcentrikus államigazgatás megteremtése volt...

Read more

Navracsics Tibor a Versenyképes Járások Programról és a polgármesteri fizetésekről – Békésben

„Békés vármegye egyértelmű nyertese lesz a Versenyképes Járások Programnak – hangsúlyozta a kormányhivatalban dr. Navracsics Tibor. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter Békés vármegye kitörési lehetőségeiről egyeztetett, a közigazgatás helyzetéről tájékozódott, illetve a Versenyképes Járások Program részleteit ismertette a helyi politikai és közigazgatási vezetőkkel szerdai békéscsabai látogatása során. A miniszter dr. Takács Árpád főispánnal számos, a vármegyét érintő kérdésben egyeztetett. Békés vármegye egyértelmű nyertese lesz a Versenyképes Járások Programnak – hangsúlyozta a kormányhivatalban dr. Navracsics Tibor. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter Békés vármegye...

Read more

Rendeződnek a földhasználati nyilvántartásban szereplő adatok

„Egy, a közelmúltban megjelent módosításnak köszönhetően megkezdődhet a földhasználati nyilvántartásban, a földhasználók hiányos vagy pontatlan adatainak kijavítása. A földek ingatlan-nyilvántartásban szereplő jogosultjainak – jellemzően a tulajdonosokról van szó – a hiányos vagy téves adatainak a rendezésére már évekkel ezelőtt lehetőséget teremtett a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről szóló 2020. évi LXXI. törvény (röviden: Foktftv.), melynek 2021-es hatályba lépése után az ingatlanügyi hatóságok hivatalból meg is indították a termőföldeknél az adategyeztetéseket. A mostani...

Read more

Vészesen alacsony a magyar cégek K+F beruházásainak mértéke (Infotér 2024)

„Plenáris ülésekkel indult a jubileumi Infotér Konferencia első napja október 16-án Balatonfüreden. A rendezvénysorozat tizenötödik alkalommal várja az infokommunikációs témák iránt érdeklődő vendégeket. Az Infotér Egyesület elnöke, Soltész Attila hangsúlyozta: az Infotér egyik legfőbb célja továbbra is az inspiráció, hiszen nemcsak az informatikai diksurzusról szól a rendezvény, hanem az össztársadalmi gondolkodás megváltoztatásáról is. Felsőoktatási versenyképességi fordulat és digitális állampolgárság A plenáris előadások sorában elsőként Zsigó Róbertet, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettesét köszönthették a résztvevők, aki elmondta: ahhoz, hogy Európa egy versenyképes...

Read more

Magyarország benyújtotta felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímatervét

„Az Energiaügyi Minisztérium széles körű egyeztetéseket követően dolgozta át, frissítette a 2030-ig tartó időszakra szóló magyar energia- és klímatervet. Az aktualizált szakpolitikai dokumentum legfontosabb célkitűzései az energiaszuverenitás és az ellátásbiztonság megerősítése, a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzése, a zöld átállás sikeres végrehajtása, a zöldgazdaság élénkítése. A felülvizsgált változat egyebek mellett a kibocsátás-csökkentési és a zöldenergia termelési célszámok megemelésével segíti elő a klímasemlegességi, fenntarthatósági vállalások teljesítését is. A Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) tervezete 2023 nyarán készült el. Az Európai Bizottság visszajelzését követően a végleges...

Read more

A kormány döntött: Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kidolgozását kezdik meg

„A világgazdaság a koronavírus-világjárvány és a háború következtében megváltozott. Ahhoz, hogy Magyarország a megváltozott helyzetben is sikeres legyen, új megoldásokra és új gazdaságpolitikai eszközökre van szükség. Kizárólag a gazdasági semlegesség biztosításával nyílik lehetőség arra, hogy 2025-ben elérhető legyen a 3-6 százalék közötti gazdasági növekedés. A gazdaság újbóli lendületbe hozása mellett a Kormány célul tűzi ki, hogy a konjunktúra helyreállítása bevonó jellegű legyen, a társadalom és gazdaság lehető legszélesebb köre részesüljön belőle, különösen a magyar családok és a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások....

Read more

Platform-munkavállalók: az EU Tanácsa a munkakörülményeik javítását célzó új szabályokat fogadott el

„A Tanács új szabályokat fogadott el, melyek célja, hogy javítsák annak a több mint 28 millió munkavállalónak a munkakörülményeit, akik digitális munkaplatformokon keresztül vállalnak munkát az EU-ban. A platformalapú munkavégzésről szóló irányelvnek köszönhetően az emberierőforrás-gazdálkodás során átláthatóbbá fog válni az algoritmusok használata. Az irányelv biztosítani fogja, hogy az automatizált rendszereket képzett személyzet ellenőrizze, valamint hogy a munkavállalóknak joguk legyen megtámadni az automatizált döntéseket. Segíteni fogja továbbá a platformalapú munkát végző személyek foglalkoztatotti jogviszonyának helyes meghatározását. Ez lehetővé teszi majd számukra, hogy élhessenek...

Read more

Az EU megerősítette az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezménye 2030-as globális vállalásait

„A Tanács ma következtetéseket hagyott jóvá a Biológiai Sokféleség Egyezmény Feleinek Konferenciájára (COP 16), valamint a Cartagena Jegyzőkönyv és a Nagojai Jegyzőkönyv Részes Feleinek találkozójára. Ezen üléseknek a kolumbiai Cali ad otthont 2024. október 21. és november 1. között. A következtetések képezik majd az EU általános tárgyalási álláspontját az üléseken. A biológiai sokféleség folyamatos csökkenése globális és egzisztenciális fenyegetést jelent az emberiségre nézve. Ahhoz, hogy választ tudjunk adni erre a kihívásra, átalakító erejű változásra van szükség. Ennek fényében a Tanács hangsúlyozza, hogy...

Read more

Az EU Tanácsa következtetéseket fogadott el az elsivatagosodás, a talajdegradáció és az aszály elleni fellépés érdekében

„Az Európai Unió Tanácsa következtetéseket fogadott el, melyekben az elsivatagosodás, a talajdegradáció és az aszály által jelentett sürgető kihívásokkal foglalkozik. A következtetésekben hangsúlyozza, hogy rendkívül nagy szükség van koherens és integrált, az egész EU-ra kiterjedő megközelítésre a környezetgazdálkodás területén. A Tanács rávilágít arra, hogy egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak az aszályok, és egyre súlyosbodik az elsivatagosodás és a talajdegradáció világszerte és az EU-ban egyaránt. A Tanács sürgeti az Európai Bizottságot, hogy nyújtson be javaslatot az elsivatagosodás, a talajdegradáció és az aszály elleni...

Read more

Az ENSZ 29. éghajlatváltozási konferenciája (COP29): az EU erőfeszítéseket sürget az 1,5 °C-os cél elérhető közelségben tartása érdekében

„Az éghajlatváltozás egzisztenciális fenyegetést jelent az emberiségre, az ökoszisztémákra és a biológiai sokféleségre, valamint a békére és a biztonságra nézve. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 29. éghajlatváltozási konferenciáján (COP29) az EU támogatni fogja egy, az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására vonatkozó hatékony, elérhető és ambiciózus globális cél meghatározását. Emellett az éghajlatváltozás elleni küzdelem terén ambiciózus terveket sürget majd annak érdekében, hogy a globális felmelegedés 1,5 °C-ra való korlátozására irányuló célt elérhető közelségben lehessen tartani. A Tanács a mai napon következtetéseket hagyott jóvá, amelyek az EU...

Read more
Page 100 of 1814 1 99 100 101 1 814