Skip to main content

Találat: redaktor

A Kormány 1561/2015. (VIII. 12.) Korm. határozata a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról

„1. A Kormány a) megállapítja a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretét az 1. melléklet szerint, b) elfogadja a 2. melléklet szerint az ott felsorolt projektek kiemelt projektként történő nevesítését, c) egyetért azzal, hogy a 2015. év végéig a prioritási tengelyek kereteinek 94%-át meghaladó kötelezettség nem vállalható, d) egyetért azzal, hogy a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program 1. és 2. prioritási tengelye keretében megvalósítani kívánt kiemelt projektek közül csak azokra vonatkozóan köthető az adott kiemelt projekt megvalósítására...

Read more

Magyarország az őszre teljesen lehívja az előző ciklus uniós forrásait

„A hazai pályázóknak már kifizették a 2007-2013-as uniós ciklus forrásainak 96 százalékát, és ősszel befejeződhet az uniós keret teljes lehívása - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. A helyettes államtitkár ismertette: szerdáig 7925 milliárd forintot fizettek ki, az Európai Uniótól érkező 8200 milliárd forintot figyelembe véve így mintegy 96 százalékon áll az uniós források kifizetése. Az ősz második felére befejezhető az uniós források nagyjából 100 százalékos lehívása - jelentette ki. Felidézte, hogy 2013-ban az Európai...

Read more

Másfél év múlva startol az e-egészségügyi rendszer

„Az uniós projektek lezárása és a tesztidőszak után, 2017 első negyedévében minden egészségügyi szolgáltató csatlakozik az elektronikus egészségügyi rendszerhez, és az állampolgárok is betekintést nyerhetnek az ellátásaikkal kapcsolatos információkba, betegadatokba. A nemzeti egészségügyi informatikai (e-egészségügyi) rendszer projektjének nyitó konferenciája előtt tartott szerdai sajtótájékoztatón Sas Tibor, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) szakmai vezetője elmondta, hogy a témakörben három uniós program fut, amelyeknek az összértéke tízmilliárd forint. A rendszer lényege, hogy a betegek orvosi dokumentumai (leletek, röntgenfelvételek, gyógyszerek, zárójelentések stb.), ha a páciens...

Read more

Csaknem 10000 új légifénykép a fentrol.hu-n

„ 2014. június 30-án zárult a Digitális Légifelvétel Archívum projekt. Bár csökkentett kapacitással, de ezután is folytatódott a FÖMI légifilmtárában található archív légifelvételek szkennelése. Az elmúlt fél évben sikerült további 9.714 db légifelvételt digitalizálnunk. Ezek az új képek 2015 augusztus elején kerültek feltöltésre a fentrol.hu-ra, így most összesen 87.828 db légifelvétel tekinthető meg, tölthető le ingyenesen. Csakúgy mint a DLA projekt során, továbbra is a legveszélyeztetettebb állapotú képek kaptak elsőbbséget, függetlenül a tartalmuktól és az érintett területektől. ... Az összes feltöltött kép...

Read more

Digitálisan is elérhetővé válnak novembertől a társasházak alaprajzai és ügyiratai

„Digitálisan is elérhetővé válnak novembertől az ügyfélkapun keresztül a társasházak és szövetkezeti házak alaprajzai és ügyiratai, a fejlesztés az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) révén elnyert 1 milliárd 491 millió forintból valósul meg - jelentette be Fekete Gábor, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) főigazgatója sajtótájékoztatón Budapesten. Kiemelte: a fejlesztés célja a digitális földhivatal kiépítése és ehhez kapcsolódóan az ügyfélközpontú földhivatali ügyintézés kialakítása. Az intézet még 2012-ban kapta meg az európai uniós vissza nem térítendő támogatást, a digitális alaprajzok interneten keresztüli 24...

Read more

Napelem park épül Bojton

„Elkészült Bojt külterületén egy közel 4000 darab vékonyfilmes napelemből álló 499 kW névleges teljesítményű áramtermelő napelemes rendszer. Az uniós támogatással megvalósult bojti zöldberuházás évi 551 tonnával járul hozzá hazánk uniós szén-dioxid kibocsátás csökkentési kötelezettségeinek teljesítéséhez. A hazai megújuló energiát hasznosító beruházás emellett Magyarország energiaimport-függőségének csökkentését is segíti. A klímaváltozás elkerülhetetlenül érinti hazánkat is: kiszáradhatnak egyes területek, szélsőségessé válik az időjárás, nő az aszályos időszakok hossza és az árvizek száma. Magyarországnak a környezetvédelmi kihívásokon túl, a jelentős energia importfüggőség miatt is változtatnia kell...

Read more

Következik a bürokráciacsökkentés

„A magyar gazdaság dinamikája nem csökkent, a növekedési ütem az első fél évben is fennmaradt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton. Lenner Áron Márk kifejtette: Magyarország a 2014. évi 3,6 százalékos gazdasági növekedéssel az Európai Unió élmezőnyében volt, és az idei első fél évi makrogazdasági mutatók is nagyon biztatóan alakulnak, az ipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom és az export bővülése is nagymértékben meghaladja az EU átlagát. A magyar ipar júniusban is 11 százalékkal...

Read more

Szélesítené az incidensjelentési kötelezettséget az EB

„A hálózat- és információbiztonságról szóló irányelv nagyon lassan halad előre az EU intézményei között. Az Európai Bizottság a direktíva egyik fontos pontját, a biztonsági incidensek bejelentési kötelezettségét a kritikus információs infrastruktúrák üzemeltetőin felül a "digitális platform" kategóriába sorolt cégekre is kiterjesztené. Az uniós hálózat- és információbiztonságról szóló irányelv kidolgozásának az Európai Bizottság (EB) még az előző ciklusban,

Read more

Úton a jövő felé – Automatizált járműplatform-tervezés indul a SZTAKI vezetésével

„Magyarország is csatlakozik a közlekedés leginnovatívabb kutatás-fejlesztési trendjéhez. Automatizált járműirányítási funkciók kidolgozására alakult kutatócsoport a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének vezetése alatt. Céljuk olyan koncepciókat kidolgozni, amelyek lehetőséget teremtenek automatizált menetre, gazdaságos és környezetbarát üzemre, valamint a közlekedésbiztonság növelésére. Nemhiába olvashatunk egyre gyakrabban automatizált irányítástechnikával rendelkező járművekről szóló híreket, az IHS Automotive tanulmánya szerint 2050-re már szinte teljesen eltűnhetnek az utakról a mai értelemben vett autók. Amerikában több államban engedélyezték a vezető nélküli kamionok közúti tesztelését, az Európai Unió SARTE...

Read more

Vállalati technológiafejlesztést és innovációt támogató pályázatok célzásvizsgálata a 2007–2013-as uniós fejlesztési időszakban

„A tanulmány a 2007 és 2013 közötti európai uniós forrásokból a Gazdaságfejlesztés Operatív Program (a továbbiakban: GOP) és kisebb részben a Közép-Magyarország Regionális Operatív Program (a továbbiakban: KMOP) keretében kiszerződött, vállalati technológiafejlesztési és vállalati innovációs pályázatok célzásának néhány aspektusát elemzi az EMIR1 2014. április 30-i adatbázisa alapján. Vizsgálatunkban foglalkozunk az újrapályázás, a keresztpályázás, a területi megoszlás és a vállalatméret kérdéseivel, illetve a középmagyarországi (azaz budapesti és Pest megyei) vállalkozások többi térségben való szerepvállalásával is. Főbb eredményeit tekintve a tanulmány rámutat, hogy a...

Read more
Page 1185 of 1846 1 1 184 1 185 1 186 1 846