Skip to main content

Találat: redaktor

Mit lehet tudni a magyar miniszterelnök által bejelentett versenyképességi csomagról?

„A miniszterelnök péntek reggeli interjújában azt mondta, új fejezetet nyithat Európa számára az a versenyképességi csomag, amelyet novemberben mutatnak be az unió állam- és kormányfőinek. A csomag középpontjában egyértelműen az elektromos átállás felgyorsítása áll, ezen múlhat a magyar gazdaság sikere is. Új fejezetet nyithat az európai gazdaságban az a versenyképességi csomag, amelyet a november 8-i tanácsi ülésen tervez előterjeszteni a soros magyar elnökség – erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában. A kormányfő szerint a magyar elnökség kiemelt központi...

Read more

A magyar EU-elnökség legfőbb célja az uniós versenyképesség helyreállítása – jelentette ki Varga Mihály

„A magyar EU-elnökség legfőbb célja az uniós versenyképesség helyreállítása – jelentette ki Varga Mihály a magyar soros elnökség első pénzügyminiszteri tanácskozását (ECOFIN) megelőzően Brüsszelben. A pénzügyminiszter kiemelte: a következő fél évben az Európai Unió versenyképességét alapjaiban meghatározó területeken, így többek között a gazdaságirányítás, a pénzügyek, az adózás és a vámpolitika terén is előrelépést kívánunk elérni. Az Európai Unió növekedési kilátásait alapvetően befolyásolják a geopolitikai konfliktusok, az ellátási láncok széttagoltsága, a nyersanyagárak és a változékony nemzetközi gazdasági környezet okozta bizonytalanságok – hangsúlyozta Varga...

Read more

A 2024. évi európai szemeszter – az EU Tanácsa jóváhagyta az országspecifikus ajánlásokat

„A Tanács a mai napon jóváhagyta az egyes tagállamok gazdasági, szociális, foglalkoztatási, strukturális és költségvetési politikájára vonatkozó országspecifikus ajánlásait. Ez a lépés részét képezi a 2024. évi európai szemeszter folyamatának, amely lehetővé teszi a tagállamok számára gazdasági, foglalkoztatási és költségvetési politikáik koordinálását. Az idei évben az európai szemeszter ciklusa a megreformált uniós gazdasági kormányzási keret rendelkezéseihez igazodik majd. Az április 30. óta hatályos új szabályok értelmében a tagállamok ősszel készítik el nemzeti középtávú költségvetési-strukturális terveiket, amelyek tartalmazzák a kiadási pályájukat, valamint a...

Read more

Az EU 2025. évi éves költségvetése: az EU Tanácsa kialakította álláspontját a költségvetési tervezetről

„A Tanács a mai napon megállapodásra jutott a 2025. évi uniós költségvetési tervezetre vonatkozó álláspontjáról. A Tanácsnak a következő évi költségvetésre vonatkozó álláspontja szerint a költségvetés összesen 191,53 milliárd EUR kötelezettségvállalást és 146,21 milliárd EUR kifizetést tartalmaz, ami nem tartalmazza a többéves pénzügyi keret fejezetein kívüli speciális eszközökre vonatkozó előirányzatokat. „A jövő évi költségvetés fontos szerepet fog játszani az EU hosszú távú prioritásainak és célkitűzéseinek megvalósításában. Az elért megállapodás jó kiindulópontot jelent az Európai Parlamenttel folytatandó tárgyalásokhoz, ami remélhetőleg lehetővé teszi majd...

Read more

Navracsics Tibor: Pécs gyakorlatilag eltűnt a magyar gazdaság térképéről

„Míg 1990-ben Pécs nagyon fontos motorja, almotorja volt a magyar gazdaságnak, mára a baranyai vármegyeszékhely gyakorlatilag eltűnt a magyar gazdaság térképéről – jelentette ki a napokban egy rádióműsorban területfejlesztési miniszer, aki szerint a kérdés, hogy célzott ipartelepítéssel lehet-e újra dinamizálni a várost. Navracsics Tibor az Inforádió Aréna című műsorának vendége volt. A tárcavezetőt a többi között arról kérdeztek, hogy mi várható az új összetételű Európai Bizottságtól, továbbá arról is, hogy milyen uniós fejlesztéspolitikában érdekelt Magyarország. A fejlesztéspolitikára térve a miniszter szerint az...

Read more

Magyar képviselők az Európai Parlament új ciklusának bizottságaiban és albizottságaiban

„A pénteki plenáris ülés után kihirdették az Európai Parlament új ciklusának bizottsági- és albizottsági tagjait. A magyar EP-képviselők közül a fideszesek a következő bizottságokban és albizottságokban foglalnak helyet: Deutsch Tamás (PfE) – Költségvetési Bizottság, Költségvetési Ellenőrző Bizottság, Regionális Fejlesztési Bizottság, Ferenc Viktória (PfE) – Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság, Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság, Gál Kinga (PfE) – Külügyi Bizottság, Győrffy Balázs (PfE) – Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság, Halászati Bizottság, Győri Enikő (PfE) – Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság, Gazdasági és Monetáris Bizottság, Adóügyi Albizottság,...

Read more

Uniós adóügyi vezetők tanácskoztak Budapesten

„Budapesten tartotta háromnapos informális ülését az Adóügyi Magas Szintű Munkacsoport. A Pénzügyminisztériumban tartott találkozón mind a 27 uniós tagállam adóügyekért felelős vezetői tárgyaltak – többek között – az adórendszerek versenyképességének megőrzéséhez szükséges lépésekről. A Magas Szintű Adóügyi Munkacsoport az Európai Unió Tanácsának szakpolitikai döntés-előkészítő csoportja, amelynek feladata az uniós jogalkotási kezdeményezések megtárgyalása, továbbá az adózást érintő aktuális kérdések rendszeres megvitatása. A Magas Szintű Adóügyi Munkacsoport tagjai a tagállamok helyettes államtitkári szintű adózási vezetői. Az uniós adóügyi vezetők legutóbbi, informális ülését Budapesten, 2024....

Read more

Mario Draghi (az Európai Bizottság elnökének különleges tanácsadója) versenyképességi jelentésére várva

„Mario Draghi, korábbi olasz miniszterelnök, az Európai Központi Bank korábbi elnöke, jelenleg mint az Európai Bizottság elnökének különleges tanácsadója, tavaly azt a feladatot kapta, hogy a készítsen jelentést az Uniót fenyegető versenyképességi kihívásokról és tegyen javaslatokat azok kezelésére. Noha a jelentésnek már tavasszal el kellett volna készülnie, az a mai napig sincs meg. Mi állhat a háttérben és mit tudunk Draghi úr munkálkodásának eddigi eredményéről? Európa versenyképessége nem játék. Noha egy ideje már mindenki számára, aki kicsit is követi a világpolitikai és...

Read more

Magyarország tovább erősítette pozícióját az uniós igazságügyi eredménytáblán

„Az Európai Bizottság közzétette az Európai Igazságügyi Eredménytábla 2024 című kiadványát. Az összefoglaló az Európai Unió jogállamisági eszköztárának részeként éves áttekintést nyújt az igazságszolgáltatási rendszerek hatékonyságára, minőségére és függetlenségére vonatkozó mutatókról. Célja, hogy objektív, megbízható és összehasonlítható adatokkal segítse a tagállamokat nemzeti igazságügyi rendszereik hatékonyságának javításában. Jelentőségét növeli, hogy az uniós igazságügyi eredménytábla az éves jogállamisági jelentés egyik információforrása. A 2024. évi Európai Igazságügyi Eredménytábla (új ablakban nyílik meg) szerint Magyarország tovább erősítette pozícióját az európai igazságszolgáltatási rangsorban. Az Emberi Jogok Európai...

Read more

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) megkezdi az IFORM -ra való átállást

„Az OBH elkészítette és 2024. július 16. napjától fokozatosan, ügyszakonként eltérő időpontokban teszi elérhetővé az ügyfelek számára a beadványok benyújtására szolgáló iFORM űrlapokat. A büntető és szabálysértési űrlapok 2024. július 16. napjától már IFORM-ként állnak az ügyfelek rendelkezésére. Ezt követően a további űrlapok iFORM-kénti közzétételéről a későbbiekben adunk tájékoztatást. Az iFORM űrlapok a Személyreszabott Ügyintézési Felület (SZÜF - www.magyarorszag.hu) „Bíróság” menüpontjából érhetőek majd el a kitöltési útmutatókkal és ügyféltájékoztatókkal együtt. Az iFORM űrlapok a birosag.hu oldalról is elérhetőek lesznek a „Nyomtatványok” oldalon...

Read more
Page 183 of 1869 1 182 183 184 1 869