Skip to main content

Találat: Európai Unió

Valódi vagy hipotetikus pénzek szerepelnek majd az unió következő hétéves költségvetésében? – kérdezi Bóka János

„Az unió következő hétéves költségvetésével kapcsolatban jelenleg nem a számok a fontosak, hanem az, hogy kinek és milyen befolyása lesz arra, hogy a források hova kerülnek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter. Úgy látja az Európai Bizottság mozgástere nő e téren, és a Magyarország számára fontos programoktól pénzt vesz el, amit aztán Ukrajnába küld. Nem lehet túlbecsülni a következő hétéves uniós költségvetés jelentőségét, hiszen azt fogja meghatározni sok évre, hogy mire lesz képes és...

Read more

Az Európai Bíróság ítélete szerint uniós jogot sért a magyar kormány egyik rendelkezése

„Az Európai Unió Bíróság azt állapította meg, hogy sérti az uniós jogot a Magyarország által bevezetett olyan eljárás, amely bejelentési kötelezettséghez kötötte az építőipari nyersanyagok és építőanyagok kivitelét, és az állam számára elővásárlási, illetve vételi jogot biztosított. A luxembourgi székhelyű testület sajtóközleményében felidézte: a magyar szabályozást 2021-ben a koronavírus-járvány és a globális nyersanyaghiány nyomán vezették be. Az Európai Bizottság 2023-ban kötelezettségszegési eljárást indított, arra hivatkozva, hogy az intézkedés mennyiségi korlátozással azonos hatású, nem igazolt exportkorlátozásnak minősül, és sérti az áruk szabad mozgásának...

Read more

Az Európai Unió 2026-os költségvetése: az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament megállapodásra jutott

„A Tanács és az Európai Parlament megállapodott az EU 2026-os éves költségvetéséről. A jövő évi költségvetés az uniós prioritások megvalósítására és a folyamatos kihívások kezelésére fog összpontosítani. Fellendíti a versenyképességet, megerősíti Európa védelmi felkészültségét és felkészültségét, támogatást nyújt a humanitárius segítségnyújtáshoz, és kezeli a migrációs nyomást. Ugyanakkor a költségvetés biztosítja a rugalmasságot, hogy gyorsan és hatékonyan lehessen reagálni az előre nem látható szükségletekre és válságokra. A 2026-os költségvetés teljes kötelezettségvállalási előirányzata 192,8 milliárd euró, a teljes kifizetési előirányzat pedig 190,1 milliárd euró....

Read more

Nemzetközi klímapolitika és az éghajlati válság: egyre rosszabb helyzet, gyengülő akarat a megoldásra

„A kormányok elköteleződése a klímaváltozás elleni fellépés mellett mintha egyre inkább csökkenne, a nemzetközi intézmények pedig pénzügyi és szervezeti kihívásokkal küzdenek, miközben a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási események, mint a viharok, hőhullámok, erdőtüzek vagy aszályok, egyre gyakrabban éreztetik pusztító hatásaikat a világ minden táján, így Európában és hazánkban is. A nemzetközi klímapolitika terén tehát egyre több, egymással összefüggő kihívással kell szembenéznünk. Az alábbi írásunkban annak járunk utána, hogy ezeknek mik az okai és hogy milyen kiutak lehetnek a nehézségekből. A klímaváltozás mint...

Read more

Éghajlat-politikai cél 2040-re: az Európai Unió Tanácsa kialakította álláspontját a 90%-os kibocsátáscsökkentésről

„A Tanács a mai napon megállapodásra jutott az európai klímarendelet módosításáról. Ebben egy kötelező köztes célkitűzést határozott meg, amely szerint 2040-re az 1990-es szinthez képest 90%-kal kell csökkenteni a nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátást (ÜHG-kibocsátás). Ez az új cél kulcsfontosságú lépést jelent afelé, hogy az EU megvalósítsa hosszú távú célkitűzését, azaz 2050-re klímasemlegessé váljon. A Tanács a módosításban néhány olyan területet is meghatároz, ahol rugalmasságra van lehetőség, valamint rögzíti a 2040-es cél és a 2030 utáni időszakra vonatkozó éghajlat-politikai keret kulcselemeit. Ezek iránymutatást adnak a...

Read more

A fenntartható és digitális belső piac aktuális kérdései

„A 21. század digitális forradalma a természeti és társadalmi környezetünk gyors változásaira irányította a figyelmünket. A 2019-ben megkötött európai zöld megállapodás ambiciózus célokat fogalmazott meg a digitális és zöld átállásra vonatkozóan. A digitalizáció, a fenntarthatóság jelentősen befolyásolja a polgárok jogérvényesítési lehetőségeit, tájékozottságukhoz, a megfelelő információkhoz való hozzájutásukhoz különös érdekek fűződnek, ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni az online térben, közösségimédia-felületeken az adatvédelmi szabályok, az elektronikus tér adta lehetőségek jogbiztonsági szempontból is megfelelő használatára vonatkozó szabályokat sem. A digitális és zöld átállás jelentős...

Read more

Versenyképesség kontra felzárkózás – az új európai vita

„Az Európai Unió kutatási és innovációs politikájában ismét előtérbe került egy régi, de annál élesebb kérdés: hogyan lehet egyszerre megőrizni Európa globális versenyképességét, miközben nem mélyítjük tovább a tagállamok közötti innovációs szakadékot. Az úgynevezett widening országok – vagyis azok a tagállamok, amelyek kutatás-innovációs teljesítménye elmarad az uniós átlagtól – ismét a viták középpontjába kerültek az új többéves pénzügyi keret (MFF) és a következő kutatási keretprogram (FP10) előkészítése során. Az október 23-án megjelent Science|Business cikk szerint a tagállamok megosztottak abban, hogy az újonnan...

Read more

Az engedélyek hiánya ellenére kérhetik a vidékfejlesztési kifizetéseket a gazdák

„Jelentős engedménnyel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat abban, hogy minél előbb forráshoz juthassanak a most záruló Vidékfejlesztési program keretéből is. A tárca ugyanis bizonyos engedélyek beszerzésének határidejét több mint egy évvel kitolta, most pedig azt is lehetővé tette, hogy az érintettek a folyamatban lévő engedélyezések lezárulta előtt beadhassák kifizetési kérelmeiket – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A Vidékfejlesztési program 2014 és 2022 közötti időszakában csaknem négyszázezer pályázat kapott támogatást, 2942 milliárd forint uniós és hazai forrásból. Ebből eddig 2803 milliárd forintot már...

Read more

Jelentős EU-s pénzhez (maximum 950 milliárd forint) juthat hozzá Magyarország

„A 2025 elején elindított, SAFE elnevezésű hiteleszköz a tagállamok fegyverkezésének felgyorsítását szolgálja. Még zajlik a tagállami egyeztetés, de az első kifizetések már 2026 elején elindulhatnak. Az Európai Unió 2025 tavaszán új, közös védelmi beruházási eszközt indított Security Action for Europe (SAFE) néven a kontinens újra felfegyverzésének részeként. A projekt szükségességét leginkább Donald Trump második elnökségének kiszámíthatatlan külpolitikája teremtette meg, amely az amerikai biztonsági garanciákat teljesen kérdőjelessé tette – írja a Portfolio. A hitelcsomag melletti másik érv, hogy a NATO megemelte a tagállamok...

Read more

A magyar kormány az uniós hatáskörök hatásköreinek rendszerszintű, szisztematikus átvilágításába kezd

„Bóka János az Európa-tanulmányok hálózat második konferenciáján tartott előadásában elmondta: az átvilágítás célja, hogy azonosítsák azokat a területeket, ahol az EU által gyakorolt hatáskörök túlmutatnak az alapszerződési rendelkezéseken. Hozzátette: azonosítják azokat a területeket is, ahol a hatáskörmegosztás az unió és a tagállamok között „nem feltétlenül optimális”. A kormány úgy döntött, bizonyos kulcsterületeken - mint a gazdaságpolitika, az energiapolitika, migrációs politika, családpolitika, kultúra - elvégzi az Európai Unió hatásköreinek rendszerszintű, szisztematikus átvilágítását - mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter csütörtökön Budapesten, a...

Read more
Page 10 of 197 1 9 10 11 197