Skip to main content

Találat: Európai Unió

A geopolitikai Bizottság dilemmája a Béketanáccsal kapcsolatban

„A hétfői Külügyminiszteri Tanácson néhány tagállam kérdőre vonta Dubravka Suica mediterrán ügyekért felelős biztost, amiért a tagállamok által közösen elfogadott mandátum nélkül vett részt a Béketanács alakuló ülésén. Maga a részvétel, illetve az ennek nyomán kibontakozó vita is jól mutatja, hogy az uniós intézmények és a tagállamok jelentős része is némileg tanácstalanul kezeli a nemzetközi politika legújabb multilaterális gyermekét, a Béketanácsot. A Béketanács létrehozását Donald Trump amerikai elnök még tavaly ősszel kezdeményezte, alakuló ülését húsz ország részvételével, bár végül az alapító országok...

Read more

Európa biztonsága: Közös cél – különböző érdekek

„Közös cél – különböző érdekek Az európai kontinensen 1945 óta a legsúlyosabb fegyveres konfliktust jelentő ukrajnai háború értelemszerűen felerősítette az „orosz fenyegetés” érzését. Ezzel párhuzamosan pedig növekednek a kétségek Donald Trump európai biztonságra vonatkozó elkötelezettségével kapcsolatban, amelyek az Egyesült Államok nyújtotta védelemtől való egyoldalú európai függőség megkérdőjelezéséhez vezettek. A közös cél, a védelem megerősítésének ambíciója azonban korántsem jelent egyetértést az unió tagállamai között. Az EU biztonsági stratégiájának meghatározásában egyfajta hatalmi harcnak, taktikai helyezkedésnek lehetünk tanúi francia, német, vagy akár olasz részről. „Fortélyos...

Read more

Minden vezető piacon csökken a benzines és a dízeles autók eladása

„3,9 százalékkal, 799 ezerre csökkent az új autók eladása januárban az Európai Unióban éves összevetésben - áll az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezetének jelentésében. Magyarországon az év első hónapjában a benzinüzeműekből 29 százalékkal, a dízeles autókból 49 százalékkal kevesebbet regisztráltak. Januárban 24,2 százalékkal, 154 230-ra nőtt az új akkumulátoros elektromos autók regisztrálása januárban, ezzel az EU teljes autópiacán a részesedésük 19,3 százalékra nőtt a tavaly januári 14,9 százalékról. A hibrid-elektromos autók részesedése 34,9 százalékról 38,6 százalékra emelkedett. Eközben a benzin- és dízelüzemű...

Read more

Az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló összehangolt tervének végrehajtása (2. kötet) – A nagy hatással bíró ágazatok eredményei

„A jelentés a mesterséges intelligencia (MI) európai uniós elterjedését és alkalmazását elemzi a mezőgazdaság, az egészségügy, a feldolgozóipar és a mobilitás területén. A megállapítások ágazati szakirodalmi áttekintésekre, érintetti interjúkra, valamint célzott workshopokból származó meglátásokra épülnek.” Forrás: Progress in Implementing the European Union Coordinated Plan on Artificial Intelligence (Volume 2) Uptake in High-Impact Sectors; OECD Publishing; DOI: 10.1787/3ac96d41-en; 2026. február 18. Lásd még: Coordinated Plan on Artificial Intelligence 2021 Review; Shaping Europe’s digital future, European Commission; 2012. április 21. A mesterséges intelligenciáról szóló...

Read more

Az Európai Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) alkonya és öröksége

„A 2026-os mérleg és a költségvetési integráció új horizontjai Jelenleg 2026 februárját írjuk, az európai folyosókon egyetlen mozaikszó hallatán kezd el mindenkinek gyorsabban verni a szíve: RRF. Éppen most dől el, hogy az unió történetének legnagyobb pénzügyi kísérlete sikertörténetként vagy elszalasztott lehetőségként vonul be a történelembe, miközben a tagállamok az órával versenyeznek. 2026: Az RRF utolsó nagy futama és a közös európai jövő záloga A helyzet azért ennyire aktuális most, mert a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) a célegyenesbe fordult: a szabályok...

Read more

Az ENISA kiberbiztonsági gyakorlatainak módszertana

„Az ENISA kiberbiztonsági gyakorlati módszertana célja, hogy megerősítse és támogassa a szervezeteket a hatékony kiberbiztonsági gyakorlatok kidolgozásában a kezdetektől a végéig. A kiberbiztonsági gyakorlatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy a munkahelyi közösségek és rendszerek képességeit felkészítsék, teszteljék és fejlesszék a kibontakozó kiberfenyegetések kezelésére. Az ENISA több mint egy évtizede élen jár a kiberbiztonsági felkészültségben: helyi, nemzetközi és EU-szintű kiberbiztonsági gyakorlatokat szervez. Ezek közül az egyik legnagyobb a kétévente megrendezett Cyber Europe gyakorlat. Ez nagyszabású, határokon átnyúló kiber-válságkezelési gyakorlatok sorozata, összetett, életszerű forgatókönyvekkel, amelyek valós...

Read more

Az ENISA érdekelt felekre vonatkozó stratégiája 2026–2028

„Az ENISA érintetti stratégiája rögzíti az ENISA megközelítését az érintettek azonosítására és bevonására értékalapú, koordinált és átlátható módon. Közös elveket és irányítási keretet határoz meg az érintetti bevonás számára, összhangban az ENISA mandátumával és prioritásaival, miközben biztosítja a hatékony elérést, valamint elkerüli az átfedéseket és az érintettek túlterhelését (stakeholder fatigue).” Forrás: ENISA Stakeholder Strategy 2026-2028; ENISA European Union Agency for Cybersecurity; 2026. január 28.

Read more

Európai Unió – Tíz figyelendő kérdés 2026-ban – részletes elemzés

„Az Európai Parlament kutatási szolgálatának (European Parliamentary Research Service, EPRS) éves jelentésének célja az Európai Unió közéleti vitáiban és politikai napirendjén az elkövetkező évben kiemelt szerepet játszó számos kulcsfontosságú kérdés és politikai terület azonosítása és kereteinek meghatározása. Az elemzett témák között szerepel * a következő hosszú távú uniós költségvetés, * Ukrajna uniós integrációja, * a védelem, * az EU és Kína közötti kapcsolatok, * a mesterséges intelligencia hatása az Internetre, * a startup vállalkozások potenciálja, * az illegális migráció, * az éghajlat-politika,...

Read more

Már csak néhány nap a 2026-os Adatnap konferenciáig (2026. február 26., csütörtök)!

„A magyarországi adatkezelő és adathasznosító szervezetek rendszeres fóruma Idén fókuszban: az adatmenedzsment helyi szinten Szakpolitikai háttér: “Digital Omnibus” - Új Európai Adatuniós Stratégia  2026. február 26. csütörtök 8:30-18.00 (töltse le a naptárba .ics) Pázmány Péter Katolikus Egyetem,  Jog- és Államtudományi Kar (1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.), Szent II. János Pál pápa Díszterem Az ADATNAP egy olyan - akadémiai és civil kezdeményezésre, éves rendszerességgel, immár harmadik alkalommal megrendezett - konferencia, ahol a magyar és európai adathasznosító szervezetek képviselői találkozhatnak. Ez a szakmai fórum lehetőséget...

Read more

Útmutató az Épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv (EPBD) magyarországi átültetéséhez

„2026. február 12-ei minikonferenciánkon mutattuk be új kiadványunkat, ami a 2024-ben frissített, új Épületenergetikai irányelv (EPBD) hazai végrehajtását kívánja támogatni. A hazai építőipar, építésgazdaság és a kapcsolódó szektorok (pl. finanszírozók, építészek) vállalati szakemberei, a szakújságírók, és az államigazgatási szereplők számára készült. Az irányelv több évtizedre előre kijelöli az irányt az épületszektorban – az erre vonatkozó uniós elvárások komplex rendszerét itthon is meg kell valósítani. Ezzel nemcsak az épületek karbonkibocsátását csökkentjük és fenntarthatóságukat növeljük, de a háztartások rezsiköltségein is enyhíthetünk. A kiadvány alapja...

Read more
Page 3 of 199 1 2 3 4 199