Skip to main content

Találat: Európai Unió

Akiknek elsőként lett elegük az európai integrációból: az 1985-ös Gröxit

„Manapság Grönland divattémává vált. Amióta Donald Trump, a hivatalba lépő amerikai elnök egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy bármi áron, de meg akarja szerezni a sziget tulajdonjogát, a földrajzilag inkább Amerikához, ám történelmét tekintve egyértelműen Európához tartozó terület naponta szerepel a címlapokon. Kevesen emlékeznek azonban ma már arra, hogy negyven évvel ezelőtt Grönland ugyanúgy médiasztár lett néhány hétre, amikor egy népszavazás eredményeként úgy döntöttek, hogy elsőként a történelemben elhagyják az akkor Európai Közösség névre hallgató integrációs intézményrendszert. Az előző évszázadokban a dánok által folyamatosan...

Read more

A lengyel uniós elnökség klímapolitikai prioritásai

„A magyar uniós elnökséget követően Lengyelországé a főszerep az Európai Unió Tanácsában 2025 első félévében. Varsó – hasonlóan Budapesthez – legfőbb prioritásai közé nem emeli az éghajlatvédelmet, ugyanakkor számos kisebb törekvést megneveztek a területen. 2025 januárjától Lengyelország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki pozícióját, az új évvel pedig újabb elnökségi trió, a lengyelek mellett a dán és a ciprusi tisztségviselők is szerves részét képezik az európai uniós ügyeknek. Mind a lengyel programban, mind a trió közös programjában kiemelt szereppel bír...

Read more

Aggályos az európai bankkártyapiac bizottsági szabályozása (Európai Számvevőszék)

„* A kiskereskedelmi értékesítések terén a digitális fizetések értéke 2017 óta több mint* kétszeresére, több mint 1 billió euróra nőtt az Európai Unióban. * Az Unió beavatkozik a bankkártyák díjainak meghatározásába, de nem vizsgálja felül rendszeresen, hogy ezt megfelelően teszi-e. * A számlaadatok megosztásával kapcsolatban is makacs problémák állnak fenn. A digitális fizetésekre vonatkozó uniós megközelítés elősegítette, hogy azok biztonságosabbá, gyorsabbá és olcsóbbá váljanak. Az Európai Számvevőszék új jelentése azonban két kulcsfontosságú szempontra is rámutat az árbeavatkozások, illetve a számlaadatok megosztása kapcsán. Először is...

Read more

Von der Leyen víziói: a 2019-es céloktól a 2024-es tervekig

„Ursula von der Leyen első bizottsági ciklusa alatt az európai zöld megállapodás, a digitális átállás és a geopolitikai kihívások formálták az EU politikáját, miközben a prioritások jelentős részét sikerült megvalósítani. Az új ciklusban a kontinuitás mellett a fenntartható versenyképességé és a szociális igazságosságé a főszerep, új kezdeményezésekkel kiegészítve. Az első ciklus mérlege Amikor az Ursula von der Leyen elnökölte Európai Bizottság 2019. december 1-jén hivatalba lépett, a reflektorfénybe az akkor még éppen csak kibontakozó koronavírus-járvány helyett az európai zöld megállapodás került. A pandémia ugyanakkor...

Read more

Mi történik a Facebooknál? – szólásszabadság és európai szabályozás

„A január 7-i Zuckerberg-bejelentés elemzése Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója és legnagyobb tulajdonosa 2025. január 7-én egy meglepő bejelentést tett egy videóüzenetben. A nagy hírügynökségek (pl. az AP és a Reuters), hírportálok (pl. itt, itt és itt) az üzenetnek főleg azt a részét hangsúlyozták, hogy a Meta befejezi a külső tényellenőrzőkkel való együttműködést. Valójában azonban a nyilatkozat ennél jóval többről, és szerintem szinte csupa fontosabb dologról (is) szólt. Ezek közt van egy olyan is, amely miatt az európai jogalkotók és a DSA végrehajtói is komolyan elkezdhetnek aggódni. A Meta vezetője...

Read more

Az egészségügy kibervédelme – az Európai Bizottság cselekvési terve

„A Bizottság a mai napon uniós cselekvési tervet terjesztett elő, amelynek célja a kórházak és az egészségügyi szolgáltatók kiberbiztonságának megerősítése. Ezt a cselekvési tervet Ursula von der Leyenelnök politikai iránymutatásaiban kulcsfontosságú prioritásként jelentették be az új mandátumidőszak első 100 napjában. A kezdeményezés fontos lépés az egészségügyi ágazat kiberfenyegetésekkel szembeni védelme terén. A kórházak és egészségügyi szolgáltatók fenyegetésészlelési, felkészültségi és reagálási képességeinek javításával biztonságosabb környezetet teremt a betegek és az egészségügyi szakemberek számára. A digitalizáció forradalmasítja az egészségügyet, és jobb szolgáltatásokat tesz lehetővé...

Read more

Kérdések és válaszok a kórházak és az egészségügyi szolgáltatók kiberbiztonságáról – Európai Bizottság

„Miért tett javaslatot az Európai Bizottság az egészségügyi ellátás kiberbiztonságára vonatkozó cselekvési tervre? Az egészségügyi rendszereket fenyegető kiberfenyegetések egyre gyakoribbak és kifinomultabbak. A kórházak és az egészségügyi szolgáltatók, amelyek egészségügyi rendszereink kritikus infrastruktúrái, különösen ki vannak téve a kibertámadásoknak, például a zsarolóvírusoknak vagy az adatsértéseknek. Ezek az események megzavarhatják a létfontosságú orvosi szolgáltatásokat, és veszélyeztethetik a betegek biztonságát és adatait. A Bizottság sürgősen fellép e kihívások kezelése érdekében, biztosítva, hogy az egészségügyi ellátás digitális átalakulása biztonságos és megbízható legyen. Hogyan mozdítja elő...

Read more

Napi alapon számolódó büntetés fenyegetésével érkezik DORA

„Január 17-től élesben kell alkalmazni a digitális operatív ellenálló-képességről szóló uniós direktívát, amely a pénzügyi szervezetek biztonságát hivatott javítani. Két éve, 2023. január 16-án ütötték rá az uniós pecsétet az EU digitális operatív ellenálló-képességről szóló direktívájára, a DORA-ra (Digital Operational Resilience Act). A rendelet, melyet idén január 17-étől kell élesben alkalmazni, uniós szinten szabályozza a pénzügyi szervezetek információs és kommunikációs technológiai rendszereivel szemben támasztott biztonsági követelményeket. Egyaránt tartalmaz előírásokat az irányításra, a kockázatkezelésre, a digitális működési reziliencia tesztelésére, valamint a külső szolgáltatók...

Read more

2025-től már elektronikusan is érvényes a zöldkártya

„2025 január elsejétől az elektronikus formában kibocsátott zöldkártyát már nem kell kinyomtatnia a gépjármű üzembentartójának. Erről döntött még 2024 nyarán a Nemzetközi Zöldkártya Rendszer központi szervezetének (COB) közgyűlése. Mostantól tehát az üzembentartó eldöntheti, hogy a zöldkártyát papíron vagy elektronikus PDF formátumban mutatja be a hatóságnak függetlenül attól, hogy az milyen szoftveren, hardveren vagy operációs rendszeren jelenik meg. A szervezet döntésének értelmében 2025. január 1-től minden EU-tagállam hatóságainak el kell fogadniuk az adott országba látogató külföldi autósoktól a PDF formátumban, hordozható elektronikus eszközön...

Read more

Innovációs közbeszerzés a közszféra innovációjáért : Az innovátorok innovációs közbeszerzéshez való hozzáférésének megkönnyítése

„A tanulmány azt vizsgálja, hogyan lehet a közbeszerzésen keresztül előmozdítani a közszféra innovációját. A dokumentum áttekintést nyújt az innovációs közbeszerzés különböző megközelítéseiről, és kiemeli azokat a kihívásokat, amelyekkel a közszféra vezetői szembesülnek, amikor a közbeszerzést az innovatív megközelítések, megoldások és folyamatok beszervezésére használják.A jelentés a Horizont Európa kutatási program keretében készült a közszféra innovációjáról, és úgy készült, hogy a közszféra innovátorainak nézőpontját tükrözze. A jelentés az ő igényeiket és elvárásaikat helyezi a középpontba.” Forrás: Public procurement for public sector innovation : Facilitating...

Read more
Page 44 of 202 1 43 44 45 202