Skip to main content

Találat: Európai Unió

Felkészülés a sikeres magyar uniós elnökségre: folyamatos a stáb felkészítése

„Az Európai Unió Tanácsa elnökségi feladatainak ellátása egy 13 és fél évente visszatérő, az adott tagállam számára mindig jelentős felelősséget és lehetőséget is jelentő alkalom. Hazánk, legutóbb – és egyben történelme során először – 2011-ben látta el ezt a feladatot. A soron következő EU-elnökség fél éves időszaka alatt, Magyarországnak nagy szerepe lesz az Európai Unió politikai irányításában, a nemzetközi szervezetekkel, illetve harmadik országokkal való egyeztetések, tárgyalások során továbbá, az Európai Unió Tanácsa működtetésében és képviseletében más uniós intézményekkel. Hatással lesz a Tanács...

Read more

Harmadik társadalmi konzultáció a 2024-es magyar EU-elnökség fókuszpontjairól: a versenyképesség erősítése

„ 2024. július 1. és december 31. között Magyarország lesz az Európai Unió Tanácsának soros elnöke. Az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete rendezvénysorozatot indított annak érdekében, hogy tájékoztassa a civil szervezeteket, egyetemeket és egyéb érdekelt partnereket a magyar EU-elnökség céljairól, és széles körű párbeszédre kínáljon lehetőséget az elnökség fókuszpontjairól. Az első társadalmi konzultációra 2023. szeptember 22-én került sor. Itt Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter és Kovács Zoltán kormánybiztos adott tájékoztatást a spanyol-belga-magyar trió elnökség prioritásairól,...

Read more

Az Európai Bizottság megerősítené az európai üzemi tanácsok szerepét

„Az Unión belüli szociális párbeszéd további javítása érdekében a Bizottság ma előterjesztette az európai üzemi tanácsokról szóló irányelv felülvizsgálatát. Az európai üzemi tanácsok olyan tájékoztatási és konzultációs testületek, amelyek biztosítják, hogy a munkavállalók részt vegyenek a transznacionális kérdésekkel kapcsolatos döntésekben. E tanácsok olyan vállalatokat érintenek, amelyek legalább két uniós tagállamban vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) országában működnek, és több mint ezer alkalmazottat foglalkoztatnak. A kulcsfontosságú vállalati döntések kapcsán a munkavállalók érdemi tájékoztatása és a velük folytatott konzultáció segíthet előre jelezni és...

Read more

Mennyire lesz zöld a belga soros elnökség?

„Belgium 2024. január 1-jén ambiciózus zöld átállási mandátummal vette át az EU Tanácsának soros elnöki pozícióját, ugyanakkor 2023 májusában a belga miniszterelnök fokozatosságra intett a különböző új szabályozások alkalmazásában, jobbára szüneteltetést javasolva a területen. Belgium miniszterelnöke, Alexander De Croo 2023 májusában csatlakozott Emmanuel Macron francia elnök azon kijelentéséhez, miszerint az új európai klímavédelmi szabályozások bevezetését addig kellene szüneteltetni, míg zajlik a már érvényben lévő jogszabályok igazságos végrehajtása. Macron mindezt a „zöld ipar” terv bemutatása kapcsán közölte, hangsúlyozva az újraiparosítás, a munkahelyek védelme, a folyamatosan...

Read more

Varga Mihály interjú: egyensúly nélkül a gazdasági növekedés csak látszólagos lehet

„...Magyarország több jogcímen is jogosult uniós forrásokra, ez tény. A kifizetéseket utóbb plusz feltételekhez, úgynevezett mérföldkövekhez kötötték, mi maradéktalanul teljesítettük a többletelvárásokat is. Sokáig mégsem történt semmi. A folyamat az utóbbi hetekben felgyorsult, így január 17-éig 520 milliárd forint megérkezett az eddig visszatartott forrásokból. Most azon dolgozunk, hogy a még blokkolt források kifizetése is megtörténjen. Egy eurócentet sem hagyunk veszni. Melyek azok a legfontosabb tényezők, amelyek meghatározhatják, hogy mekkora tételek blokkolását és mikor szüntetik meg? Leginkább most úgy tűnik, hogy a folyamatot...

Read more

Az Európai Unió nyílt stratégiai autonómiájának értékelése

„A jelentés célja, hogy segítse az EU nyílt stratégiai autonómiájának (open strategic autonomy (OSA) megvalósítását, adatokat szolgáltasson ahhoz, az innováció és termelés területén a stratégiai autonómiát növelő lépések megtételéhez és nyomon követéséhez. A jelentés operacionalizálja a koncepciót, és empirikusan elemzi a jelenlegi helyzetet. Megállapítja, hogy az EU digitális szektorának nyilvánvaló sebezhetőségei vannak, amelyek rontják a nyílt stratégiai autonómia elérését. Különösen így van ez az MI_rendszerek és nagy adattömegek (big data) esetében. Az innováció más területein is vannak sebezhető pontok, de ezek kevésbé...

Read more

Hazai cégek és munkavállalók ezreit érinti a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv

„Az érintett cégeknek ki kell alakítaniuk az információbiztonsági irányítási rendszerhez kapcsolódó adminisztratív, logikai és fizikai védelmi intézkedéseket is, valamint egyértelműen meg kell határozniuk a biztonsági vezetők, valamint a felhasználók felelősségét. Több ezer hazai cég működését alakítja át az idén hatályba lépett NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv - hívja fel a figyelmet az EY. Az EU működése szempontjából nélkülözhetetlen iparágakat is lefedő új szabályozás közvetetten munkavállalók százezreit is érintheti Magyarországon. A NIS2 irányelvet Magyarország az Európai Unió tagállamai közül az elsők...

Read more

Az Európai Unió versenyfelügyeleti hatósága a generatív MI (OpenAI és Microsoft) és a virtuális világok vizsgálatát fontolgatja

„Az Európai Bizottság a mai napon két felhívást tett közzé a virtuális világok és a generatív mesterséges intelligencia (MI) területén zajló versennyel kapcsolatban, és több nagy digitális szereplőnek küldött információkérést. Minden érdekelt felet felkérünk, hogy ossza meg tapasztalatait és adjon visszajelzést a virtuális világokkal és a generatív mesterséges intelligenciával kapcsolatos verseny szintjéről, valamint arról, hogy a versenyjog hogyan segíthetné elő, hogy ezek az új piacok versenyképesek maradjanak. Az Európai Bizottság gondosan megvizsgálja a beérkező összes hozzájárulást. Ezt követően a Bizottság 2024 második...

Read more

Nem képes a nemzetközileg hatásos szabvány­alkotásra a kvantumtitkosítás területén az Európai Unió

„Az európai kutatók a kvantumszámítógépek ellen is védett titkosítás kutatásának területén az élen járnak, de mivel az Egyesült Államokban egyre nagyobb verseny folyik a kvantumszabványok meghatározásáért, lehet, hogy le kell mondaniuk szellemi tulajdonjogaikról cserébe azért, hogy beleszólhassanak a folyamatba. A kvantumszámítógépek a most és az elkövetkező években összegyűjtött titkosított adatok teljes halmazát feloldhatják. A biztonságos, kvantumszámítógépek ellen is hatásos kriptográfia bevezetése kulcsfontosságú ahhoz, hogy a személyes adatok és a digitálisan összekapcsolt eszközök biztonságban legyenek a kvantum utáni korszakban, hogy megvédjék a vállalatokat,...

Read more

A választás éve az európai belpolitikában – Navracsics Tibor

„Nincs olyan év az Európai Unió belpolitikai életében, amikor szűkölködhetnénk választásokban. Idén is, csak az Európai Unió tagállamait figyelembe véve, elnök- vagy parlamenti választásra készülnek Ausztriában, Belgiumban, Finnországban, Horvátországban, Litvániában, Portugáliában, Romániában és Szlovákiában. Amennyiben a helyhatósági választásokat vagy éppen a különböző típusú népszavazásokat is számon tartjuk, akkor még bővebb a kör. A fenti lista alapján is nyugodtan elmondhatjuk tehát, hogy az idei év a választások éve lesz Európában. A nemzeti belpolitikai kereteket meghatározó választások mellett azonban azért is különleges lesz ez...

Read more
Page 66 of 177 1 65 66 67 177