Skip to main content

Találat: gazdaság

Az állami beruházások kezelése az Európai Unióban. Főbb jellemzők és gyakorlatok

„A tanulmány azzal az alapvető kérdéssel foglalkozik, hogy mi teszi hatékonnyá az állami beruházások kezelését. Az állami beruházásokat tárgyi és immateriális befektetésekként, valamint a mindennaposan szokásos karbantartásként és javításként határozza meg, és a következő kiemelt szakaszokat különbözteti meg: stratégiai tervezés, projektkiválasztás, középtávú költségvetés-tervezés, végrehajtás és utólagos felülvizsgálatok. E szakaszok mindegyikére vonatkozóan a dokumentum néhány példát mutat be az EU bevált gyakorlataiból, kiegészítve az EU kohéziós politikájának végrehajtásából származó információkkal. Végül a tanulmány jelentős adathiányokat azonosít az EU-országokon belül és azok között egyaránt.”...

Read more

A Visegrádi Csoport országainak egyetértési megállapodása az űrkutatás és békés célú űrtevékenység terén zajló együttműködés fejlesztésére

„A Visegrádi Csoport országainak kormányfői a soros magyar elnökség kezdeményezésére egyetértési megállapodást (Memorandum of Understanding) írtak alá 2021. december 13-i budapesti találkozójuk során az űrkutatás és békés célú űrtevékenység terén zajló közép-európai együttműködés fejlesztésére. A Visegrádi Csoport országainak kormányfői a soros magyar elnökség kezdeményezésére egyetértési megállapodást (Memorandum of Understanding) írtak alá 2021. december 13-i budapesti találkozójuk során az űrkutatás és békés célú űrtevékenység terén zajló közép-európai együttműködés fejlesztésére. Az űrszektor dinamikusan növekvő jelentősége szükségessé teszi, hogy a négy állam e kutatásintenzív csúcságazat...

Read more

Az Európai Unió 2021-ben. Gazdaság és pénzügy

„Úgy tűnik, hogy az Európai Unió egyelőre nem tudott megbirkózni a rá nehezedő válság nyomásával. Paolo Gentiloni, az Európai Unió gazdasági ügyekért felelős biztosa az év elején úgy vélte, hogy az unióban 2022 közepe előtt nem várható számottevő gazdasági javulás. Emiatt azt javasolta, hogy a költségvetési szabályok maradjanak egyelőre felfüggesztve, valamint, hogy az államok használják ki az olcsó kamatokat. Így további beruházásokkal elkerülhetik a tömeges csődbejelentéseket és a tartós munkanélküliséget. Annak reményében, a „jó adósság” a későbbi újraépítést szolgálja, arra biztatta a...

Read more

Az Európai Unió 2021-ben – Az intézményi vesztes: az Európai Bizottság

„Mandátumának közepén jár az európai intézményrendszer. Az Európai Parlament a pozíciók ciklusközepi újraosztásához készülődik, az Európai Tanács elnökének megbízatását is meg kell hosszabbítani - bár ez valószínűleg csak formalitás lesz -, így tulajdonképpen az Európai Bizottság tervezheti teljes nyugalommal év végi szabadságát. Ez a nyugalom azonban könnyen megtévesztő lehet. Valójában idén az Európai Bizottságnak akadt a legtöbb aggódnivalója, ő ugyanis az év intézményi vesztese. Tavaly az Európai Parlament zárt presztízse szempontjából különösen rossz évet, az Európai Bizottság a becsületes túlélő címét kapta....

Read more

A fenntartható fejlődés indikátorai Magyarországon, 2020

„Az ENSZ és az EU a fenntartható társadalmi-gazdasági fejlődés megvalósítására 17 kiemelt célkitűzést fogalmazott meg. Első ízben jelenik meg ez a 15 kulcsindikátort tartalmazó kis füzet, melyben bemutatjuk, milyen folyamatok jellemzik hazánkat az emberi, társadalmi, természeti és gazdasági erőforrások terén. A bővebb tartalommal (103 jelzőszámmal) bíró, Fenntartható fejlődés indikátorai című kiadvány idén digitális változatban (kereshető, szűrhető) kerül közzétételre, ahol az SDG-célok szerinti mutatók is elérhetők.” Forrás: A fenntartható fejlődés indikátorai Magyarországon, 2020; Központi Statisztikai Hivatal; 2021. december 15. Archívum (korábbi évek) Fenntartható...

Read more

Válogatás a Közbeszerzési Értesítő friss, digitális és szakpolitikai hirdetményeiből – 2021. december 20.

Ajánlati/részvételi felhívás Multimédiás platform eszközbeszerzés (4 részben 502 db eszköz) Ajánlatkérő: Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közbeszerzési Értesítő: 2021/241, 2021.12.13. Atlassian alkalmazások vagy licencek beszerzése Ajánlatkérő: IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közbeszerzési Értesítő: 2021/242, 2021.12.14. Tabletek és tartozékaik Ajánlatkérő: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Közbeszerzési Értesítő: 2021/242, 2021.12.14. Swift végpont üzemeltetése 2024. március 31-ig Ajánlatkérő: Magyar Nemzeti Bank Közbeszerzési Értesítő: 2021/243, 2021.12.15. BSO842_Országlicenc igénylés Ajánlatkérő: NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Közbeszerzési Értesítő: 2021/243, 2021.12.15. Atlassian termékekhez kapcsolódó erőforrás beszerz Ajánlatkérő: IdomSoft...

Read more

A jövő évi adócsökkentés 1500 milliárd forintot hagy a gazdaságban

„Több millió magánszemélyt és legalább hétszázezer vállalkozást érintenek a jövő évi adócsökkentő lépések, a kormány 1500 milliárd forintot hagy a gazdaságban - mondta Tállai András a Magyar Nemzet szombati számában megjelent, a Mediaworks Hírcentrumának adott interjúban. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a legnagyobb tétel az szja-visszatérítés: a gyermeket nevelő szülők együttesen 600 milliárd forintot kapnak vissza, többségük már február közepéig hozzájut az őt megillető összeghez. "Az intézkedés történelmi és egyben kulcsfontosságú. Egyrészt soha ilyen jelentős egyszeri visszatérítésről nem rendelkezett még magyar...

Read more

Az Európai Bizottság cselekvési terve a szociális gazdaság és a munkahelyteremtés fellendítésére

„Az Európai Bizottság ma cselekvési tervet terjesztett elő az európai szociális gazdaság fellendülésének elősegítésére, gazdasági és munkahely-teremtési potenciáljának, valamint a méltányos és inkluzív helyreállításhoz, és a zöld és digitális átálláshoz való hozzájárulásának kihasználására. A szociális gazdasági szervezetek elsődlegesen szociális és környezetvédelmi célokat szolgálnak, és nyereségük nagy részét visszaforgatják. Európa 2,8 millió szociális gazdasági szereplője mintegy 13,6 millió embert foglalkoztat, és társadalmaink fő kihívásaira kínál megoldásokat. A szövetkezetektől a szociális vállalkozásokig a legkülönbözőbb formákban fejtik ki tevékenységüket a legkülönbözőbb ágazatokban, a gondozási szolgáltatásoktól...

Read more

Felhasználó- és környezetbarát fejlesztésekkel frissült a MÁV-Volán-csoport jegyértékesítési rendszere

„Fontos, az utasok mindennapjait érintő fejlesztésekkel bővült a MÁV jegyértékesítő rendszere. A legfontosabb újdonság a papír alapú változatot felváltó e-nyugta, az ELVIRA akadálymentesebb használhatósága, a MÁV mobilalkalmazás biztonságosabbá tétele és egy kínai mobilkészülék-gyártó operációs rendszerével való kompatibilitás. Az új programverzió miatt a mobiltelefonokon, tableteken újra kell telepíteni az alkalmazást, a megnyitása után a frissítés gombra kattintva vagy az operációs rendszerek alkalmazásboltjain keresztül. A fejlesztések lehetővé teszik azt is, hogy az új ELVIRA felületén és a MÁV appban a közeljövőben még több fajta...

Read more

Európa digitális évtizedének második éve – digitális szakpolitika az Európai Unióban 2021 (szakpolitikai összegzés)

„Noha a digitális visszaélések és károkozások, az adatbiztonság és a digitális piaci szabályok hiányosságai nem annyira látványosak, mint egy közlekedési baleset, éppen ezért talán sokkal veszélyesebbek is. Jelen összegzés a 2021-es év digitális szakpolitikai fejlődését igyekszik áttekinteni az Európai Unióban. Talán nem túl merész azt állítani, hogy a pandémia alatt a digitalizációt tekinthetjük az európai uniós szakpolitikák nyertesének, hiszen mindannyiunk megtapasztalta a mindennapokban a digitális fejlődés nyújtotta lehetőségeket és kihívásokat, legyen szó a személyes kapcsolattartásról, az oktatásról, a munkavégzésről, a szolgáltatások és...

Read more
Page 192 of 689 1 191 192 193 689