Skip to main content

Találat: gazdaság

Az EU Tanácsa következtetéseket hagyott jóvá a kiberbiztonsággal foglalkozó uniós ügynökség megerősítésére – Kovács Zoltán értékelése

„Az európai uniós magyar elnökség kezdeményezésére az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács következtetéseket fogadott el a kiberbiztonsággal foglalkozó uniós ügynökség megerősítésére vonatkozóan, és ezekben összefoglalja a tagállamok tapasztalatait és elvárásait a szervezettel kapcsolatban - jelentette be Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár pénteken Brüsszelben. A közlekedési, távközlési és energetikai ügyekkel foglalkozó tanács ülését követő sajtótájékoztatón Kovács Zoltán elmondta, hogy mivel az ökoszisztéma drámaian megváltozott és napi szinten gyors ütemben változik, nagy szükség volt az ilyen jellegű következtetésekre, amelyekben a tagállamok összefoglalták...

Read more

Az év szava 2024-ben: elsilányosítás

„A kifejezést nehéz magyarra fordítani, de ami a tartalmát illeti, azt a széles körben elterjedt érzetet jelenti, hogy a szolgáltatások egyre romlanak. Hivatalosan az év szavának választotta a Macquarie Dictionary, valamint a People’s Choice és a Committee’s Choice, már csak az Oxford Dictionary döntését várják. Az év szava természetesen angol, egy nálunk kevéssé ismert, nehezen lefordítható, kissé durva kifejezés, melynek tartalmát azonban nagyon jól ismerjük: enshittification, ejtsd: en-shit-uh-fi-key-shuhn. Jelentését nagyjából úgy lehet leírni, hogy „a szolgáltatás vagy termék fokozatos romlása, különösen az...

Read more

Az Európai Bizottság létrehozza az Európai Mezőgazdasági és Élelmezési Tanácsot

„Az Európai Bizottság a mai napon hivatalosan létrehozza az Európai Mezőgazdasági és Élelmezési Tanácsot (EBAF), és ezzel eleget tesz a mezőgazdaság jövőjéről szóló stratégiai párbeszédről szóló zárójelentés egyik ajánlásának. Az élelmezésügyi és mezőgazdasági biztos, Christophe Hansen elnökletével működő Európai Mezőgazdasági és Élelmezési Tanács célja a párbeszéd, a bizalom és a többszereplős részvétel új kultúrájának fenntartása az élelmiszer-ellátási lánc szereplői és a civil társadalom körében, valamint a Bizottsággal. Ursula von der Leyen elnök így nyilatkozott: „Európa jövőjének középpontjában a mezőgazdaság áll. A mai...

Read more

A Bizottság 4,6 milliárd eurót különít el a nettó zéró technológiákra, az elektromos járművek akkumulátorcelláinak gyártására és a megújuló hidrogén előállításra

„A mai napon, új megbízatásának első hetében a Bizottság fokozza erőfeszítéseit az európai ipar versenyképességének biztosításához kulcsfontosságú nettó zéró technológiák fellendítése érdekében, miközben teljesíti az elfogadott éghajlat-politikai célokat. A Bizottság két új, 3,4 milliárd eurós költségvetésű pályázati felhívást tesz közzé az innovatív dekarbonizációs technológiák – többek között az elektromos járművek akkumulátorai – európai bevezetésének felgyorsítása érdekében. Emellett elindítja az Európai Hidrogénbank második árverését, amelynek célja, hogy felgyorsítsa a megújuló hidrogén előállítását az Európai Gazdasági Térségben (EGT), 1,2 milliárd eurós költségvetéssel uniós alapokból,...

Read more

A magyar uniós elnökség a tudásalapú mezőgazdaságra, a fenntartható, válságálló, gazdabarát agrárium létrehozására összpontosít

„A magyar uniós elnökség a tudásalapú mezőgazdaságra, a fenntartható, válságálló, gazdabarát agrárium létrehozására összpontosít - mondta az Agrárkutatási Állandó Bizottság (Standing Committee on Agricultural Research, SCAR) budapesti ülését követő csütörtöki konferencián az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. A BIOEAST and Beyond kutatási és innovációs tanácskozáson Feldman Zsolt a SCAR jelentőségét méltatva kiemelte, hogy a testület fontos szerepet tölt be az európai szintű kutatási tevékenységek és együttműködések működtetésében, a fenntartható mezőgazdaság kialakításában. Elismerően szólt a BIOEAST-kezdeményezésről is, amely Közép- és Kelet-Európa...

Read more

A Pannon-tengely a magyar nemzetgazdaság gazdasági erőforrásává válhat

„A Székesfehérvár, Veszprém és Zalaegerszeg alkotta Pannon-tengely egy olyan gazdasági erőforrásává válhat a magyar nemzetgazdaságnak, amely nemcsak az ország nyugati részét, de az ország egészét dinamizálhatja – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter az érintett települések polgármestereivel közös pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján. A Versenyképes Járások Programról a Közép-dunántúli fejlesztési összefogás lehetőségei címmel tartottak széleskörű egyeztetést. Ezzel kapcsolatban Navracsics Tibor kifejtette: a három város önmagában jelentős szerepet játszik a magyar nemzetgazdaságban, hiszen ha a 25 megyei jogú város gazdasági erejét rangsorba állítják, akkor...

Read more

Adatokat bocsát felhasználásra a Magyar Nemzeti Bank

„Az MNB módosította a nemzeti adatvagyon körébe tartozó adatok felhasználásának díjszabályait. Díjmentesen elérhetők a már nyilvánosságra hozott adatok, de egyéb igények feldolgozásáért szakértői munkaóránként 10 306 forintot számítanak fel. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kezelt, a nemzeti adatvagyon körébe tartozó adatok további felhasználás céljából történő rendelkezésre bocsátásáért megállapított díjra és annak megfizetésére vonatkozó részletes szabályokról tett közzé módosítást Matolcsy György a szerda este megjelent Magyar Közlönyben. Mint írták, az MNB által kezelt, a nemzeti adatvagyon hasznosításának rendszeréről és az egyes szolgáltatásokról...

Read more

Az EU versenyképességének erősítése, az Európai Kutatási Térség megerősítése – EU Versenyképességi Tanácsa (COMPET), 2024. november 29.

„Főbb eredmények Kutatás Az EU versenyképességének erősítése, az Európai Kutatási Térség megerősítése és széttagoltságának leküzdése A kutatásért felelős miniszterek az EU versenyképességének megerősítéséről, az Európai Kutatási Térség megerősítéséről és széttagoltságának leküzdéséről szóló tanácsi következtetések jóváhagyásával indították el a COMPET Tanács kutatással foglalkozó részét. A miniszterek megerősítették elkötelezettségüket amellett, hogy a kutatási és innovációs (K+I) politikák javítása révén 2050-ig fokozzák az EU versenyképességét, jólétét és klímasemlegességét. A következtetések hangsúlyozzák, hogy elő kell mozdítani a tudományos kiválóságot és a felforgató innovációt, valamint kezelni kell...

Read more

Az európai versenyképesség jövője – EU Tanácsa, Versenyképességi Tanács (COMPET), 2024. november 28.

„Főbb eredmények Az európai versenyképesség jövője A magyar elnökség elnökségi következtetéseket adott ki az európai versenyképesség jövőjéről. Az elnökségi következtetések elismerik a termelékenység és a fenntartható növekedés fokozásának sürgősségét, az EU szociális és gazdasági modelljének fenntartása mellett. E cél elérése érdekében az elnökségi következtetések a következőkre szólítanak fel: az egységes piac elmélyítése az innováció előmozdítása a szabályozási terhek csökkentése az üzleti környezet javítása, különösen a kis- és középvállalkozások számára Az elnökségi következtetések kiemelik, hogy sürgősen mozgósítani kell a beruházásokat a kulcsfontosságú stratégiai...

Read more

Mi a szerepe a kormányzati kockázati tőkének (Government Venture Capital, GovVC) az innovációvezérelt vállalkozói tevékenységben?

„A kormányzati kockázati tőke (Government Venture Capital, GovVC) olyan politikai eszköz, amely kiegészíti a magán kockázati tőkét (Private VC) azáltal, hogy olyan innovációorientált cégeket finanszíroz, amelyek nem feltétlenül vonzzák a hagyományos kockázati tőkebefektetéseket. Ez a tanulmány a GovVC szerepét elemzi az OECD-tagországokban a vállalkozói cégekre, befektetőkre és szabadalmakra vonatkozó átfogó adatok felhasználásával, a GovVC szervezetek minisztériumi szakértők körében végzett felmérések alapján történő azonosításával. Az elemzés azt mutatja, hogy a GovVC által finanszírozott cégek jellemzően kockázatosabbak, mint a magántőke által finanszírozott cégek, és...

Read more
Page 28 of 656 1 27 28 29 656