Skip to main content

Találat: informatika

György László a digitális kihívásokról: egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma, digitalizáció és a mesterséges intelligencia etikai és jogi kérdései

„A kormány segíteni kívánja a vállalkozásokat a digitális kihívások kezelésében, abban, hogy a mesterséges intelligencia terjedésével járó újításokat a saját méretüknek megfelelően tudják alkalmazni - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára a Joint Venture Szövetség makrogazdasági konferenciáján kedden. Az államtitkár az eseményen stratégiai megállapodást írt alá a szövetséggel, amelynek lényege, hogy az ITM bevonja partnerét a jogszabály-előkészítési folyamatokba. György László kiemelte: a nagyvállalatok többnyire rendelkeznek a folyamatok átalakításához szükséges tudással, támogatásra főképpen a kis- és...

Read more

Távközlés, internet, televíziószolgáltatás, 2018. II. negyedév: a mobilhálózat adatforgalma 81%-kal haladta meg az egy évvel korábbit

„2018 II. negyedévében a mobiltelefon-előfizetések száma megközelítette a 11,9 milliót, ezen belül tovább emelkedett a havidíjas előfizetések aránya. A telefonbeszélgetésre fordított idő több mint négyötödét mobiltelefonról kezdeményezték. A mobilhálózat adatforgalma 81%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. 2018. II. negyedév végére 9,7 millióra bővült az internet-előfizetések száma, ennek 69%-a mobilinternet-előfizetés volt. A televíziószolgáltatás előfizetéseinek száma csaknem elérte a 3,7 milliót, 79%-a digitális előfizetői csomagokból tevődött össze. Témakör: Információ, kommunikáció Kategória: Statisztikai tükör Nyelv: Magyar Megjelenés: 2018.09.11. Méret: 463 KB Archívum (Korábbi számok)...

Read more

Dinamikusan terjed az elektronikus vonatjegyvásárlás az utasok körében, csaknem 600 millió forintot hagyott az utasok zsebében a vasúttársaság

„Több mint 580 millió forintot hagyott az utasok zsebében a MÁV-START az önkiszolgáló csatornákon keresztül megvásárolt vasúti jegyekre adott 5, 10, 20 százalékos kedvezmények révén. Az online megváltott vonatjegyek növekvő népszerűségének köszönhetően 275 millió forinttal több menetdíjbevételt könyvelhetett el eddig a vasúttársaság. Bár mindenki jól jár a kedvezményekkel, a vasúttársaság intézkedéseinek legfőbb nyertesei az utasok. Az önkiszolgáló csatornákon keresztül január elsejétől szeptember 2-ig vásárolt e-vasúti menetjegyekre az utasoknak nyújtott kedvezmények összértéke meghaladta az 580 millió forintot. A tavaly decemberi menetrendváltáskor bevezetett 5,...

Read more

Csökkenhet a haknigazdaságban dolgozók kiszolgáltatottsága

„A jövőben jellemzőnek tartott atipikus foglalkoztatás előretörése mellett a munkavállalói oldal is kezd felébredni és aktívan harcol az Uberhez hasonló cégek foglalkoztatási modellje ellen. Az Egyesült Királyságban a nyáron született egy olyan bírósági döntés, amelyet sokan fordulatként értékelnek. A technológia fejlődésével a munkaerőpiacon is új jelenség ütötte fel a fejét, az úgynevezett gig economy - magyarul hakni gazdaság. Ezek legismertebb képviselői Magyarországon az Uber vagy az Airbnb, külföldön pedig a főbb szereplők között van a Deliveroo és a Foodora. E cégek üzleti...

Read more

Jelentős mértékben megújult az ingyenes „IT biztonság közérthetően” könyv!

„Az élet és az információs társadalom fejlődésével összhangban aktualizálta IT biztonság közérthetően című kötetét a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). Az idén 50 éves NJSZT jelmondata - „Tudás, Elkötelezettség, Felelősség” - kötelezi a társaságot a civil társadalom infokommunikációs világban való eligazodásának maximális támogatására. Ennek jegyében a 2018-as trendeket és a legégetőbb veszélyforrásokat is bemutató kötet ingyenesen letölthető az NJSZT oldaláról. A QUADRON Kibervédelmi Szolgáltató Kft. és a Black Cell Kft. támogatásával megjelenő könyvet a téma kiváló szakemberei, Erdősi Péter Máté és Solymos...

Read more

Finanszírozási problémákkal küzd az észt digitális kormányzat

„Az új, négy évre szóló költségvetés összeállítása kapcsán merültek fel az észt digitális kormányzat finanszírozásának problémái. A megoldás részleges lesz, a szükséges összegek felét fogják biztosítani. Nagyon nagy a szakadék a legfontosabb észt sikertörténetként ábrázolt digitális kormányzat működtetéséhez és fenntartásához szükséges összegek és a kormányzati lehetőségek között. Ennek következtében alapvető digitális kormányzati rendszerek az összeomlás szélére jutottak. A digitális kormányzat rendszereinek fejlesztésére és fenntartására a 2018-as költségvetés 1,31 százalékát, 135 millió eurót költik. Finnországban ez az arány 1,4 %, Dániában 2,4%. Észtországban...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2018. szeptember 3-szeptember 7.

Ajánlati/Részvételi felhívás 0-24 műszaki call center szolgáltatás beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/170 Közzététel dátuma: 2018.09.04. Ajánlatkérő: IMMODUS Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2018.10.08. Megbízási szerződés keretében a nyertes ajánlattevő feladatai a következők: Ajánlatkérő magas színvonalú, ügyfélközpontú műszaki tárgyú telefonos ügyfélszolgálati szolgáltatás nyújtását kéri az alábbiak szerint. Az ügyfélszolgálati diszpécserek elsődleges feladata az Ajánlatkérő ügyfelei (a jelen kiírás időpontjában a FŐTÁV Zrt. és Kiserőmű Kft.) telefonos ügyfélszolgálatára beérkező, műszaki jellegű megkeresések kezelése, a fogyasztók vonatkozó jogszabályoknak és a belső szabályzatoknak megfelelő...

Read more

A kormányzati termékmenedzsment fontossága

„A Fehér Ház apparátusának részeként működő („part of the Executive Office of the President of the United States”) Egyesült Államok Digitális Szolgálata (U.S. Digital Service) tájékoztató oldalán megjelent írás a kormányzati intézményeken belül működő – vagy működni hivatott – termékmenedzsment fontosságát mutatja be. A szervezet a szövetségi kormány info-technológiai start-up intézményeként működik, a versenyszférában fellelhető szakértelmet és tudást is felhasználva törekedve magas színvonalú digitális szolgáltatások fejlesztésére és terjesztésére a szövetségi közigazgatásban, számos sikeres projektet valósítva meg ezidáig. A szerzők rámutatnak ennek előzményeire...

Read more

Vélemények a magyarországi okosmérés jövőjéről

„"A mesterséges intelligencia (AI) képes az energiaszektor teljes átformálására és az energiavilág újraértelmezésére. Hogyan gyűjthetők és elemezhetők a fogyasztói adatok, ha az a cél, hogy fenntarthatóbb és energiahatékonyabb háztartásokat hozzunk létre? Hogyan kerüljünk közelebb a 100%-ban szénmentes energiaiparhoz? Megmentheti-e a Földet az adat a globális felmelegedéstől?" Ezzel az izgalmasnak szánt felvezetővel invitálta az E.ON magyarországi szervezete beszélgetésre a sajtó munkásait június 1-re egy budapesti szálloda tetőteraszára. Az előadó, dr. Juan Bernabé-Morenó, az E.ON mesterséges intelligencia szakértője és Advanced Analytics és Data Lab...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. szeptember 3.

Ami birodalmi arrogancia az egyiknek – az demokrácia támogatás a másiknak Az utóbbi években az amerikai közéletbe beavatkozó orosz internetes trollok jelentik a legnagyobb fenyegetést az Egyesült Államok társadalmi rendjére, stabilitására – már ha hinni lehet a vészharangot folyamatosan kongató fősodratú sajtónak, és az amerikai politikai-hírszerzési elitek Trumppal megbarátkozni továbbra sem akaró népes csoportjának. Vannak persze olyan szakemberek is, akik – inkább csendesen semmint hangosan – megjegyzik: a napjainkban „információs hadviselésnek” nevezett tevékenység valójában végig kísérte az egymással rivalizáló, vagy egyenesen szembenálló...

Read more
Page 204 of 377 1 203 204 205 377