Skip to main content

Találat: Internet

Az év közepétől elérhetővé válik a Digitális Jólét Alapcsomag

„A kormány a 1189/2017. (IV.10.) Korm. határozattal döntött a Digitális Jólét Alapcsomagról (DJA) , amely 2017 közepétől jelenik meg a szolgáltatók kínálatában. A DJA célja, hogy mindazok, akik ez idáig az internetezés túl magas ára miatt nem tudtak előfizetni a szolgáltatásra, egy minden eddiginél alacsonyabb fogyasztói árú internet-előfizetést érhessenek el. A kedvezményes alapcsomagot azok a természetes személyek vehetik majd igénybe legfeljebb két évig, akiknek az elektronikus hírközlési szolgáltatóval kötendő előfizetői szerződés aláírását megelőző évben nem volt internet-előfizetésük. Az Alapcsomag azoknak a polgároknak...

Read more

Helsinkiben nyílik meg az EU és a NATO közös kibervédelmi kutatóközpontja

„Ma már nem egyszerűen kibertámadásokra kell felkészülni, hanem olyan komplex akciókra is, melyek párhuzamosan egyszerre több területen zajlanak. Ma a finn fővárosban több uniós, illetve NATO tagállam képviselői aláírtak egy szándéknyilatkozatot, mely szerint Helsinkiben létrehoznak egy olyan kutatóközpontot (European Centre of Excellence for Countering Hybrid Threats), mely az úgynevezett „hibrid fenyegetésekkel” foglalkozik, ezek ellen dolgoznak ki stratégiákat és taktikákat. Az ezzel az összefoglaló névvel, metaforával emlegetett fenyegetések olyan katonai-politikai akciók, melyek során az aktív fél vegyesen, egymáshoz kapcsolva, egymást kiegészítve indít a...

Read more

Vonzó a szerver­üzemeltetőknek Svédország

„A skandináv állam rendkívül gyorsan népszerű lett a számítógép-központokat működtetők között. Az ok egyszerű: a svéd kormány az év elején 97 százalékkal csökkentette a szervercentrumok energiafogyasztását sújtó adókat, így az üzemeltetőknek már csak az Európai Unió által meghatározott minimális áramadót, kilowattóránként 0,05 centet kell megfizetniük. Hasonló szabályozás más országban nincs, így például Németországban a fizetendő adó 1,537 cent kilowattóránként. Ezek után várható volt, hogy az Amazon Web Services (AWS) is bejelentette, hogy Stockholm környékén egy nagy adatközpontot épít fel. Mikael Darmberg svéd...

Read more

Smart City 2017 konferencia

„Helyszín:Hotel InterContinental Időpont: 2017.04.27 Kiemelt témák: Fókuszban a város: Modern Városok – uniós források, új várostervezési modellek, intelligens közlekedés. Mitől okos egy város? Fókuszban az ember: IT a mindennapokban, okosodó otthonok, megállíthatatlan e-kereskedelem, robot vs. ember Fókuszban az energia: smart energiafelhasználás, megújuló energiák, intergrált energetikai rendszerek, csökkenő költségek - zöldülő világ A szemünk előtt zajlik a negyedik ipari forradalom. A digitalizáció, a big data, az Internet of Things, az okosodó városok és otthonok, az önvezető autók, az intelligens üzemeltetési rendszerek, a robotizáció,...

Read more

További intézkedéseket tervez a kormány a digitális átalakulás érdekében

„Még ebben az évben új intézkedésekkel bővül a digitális átalakítás programja, a tervezett lépések javítják a vállalkozások és a mezőgazdaság felkészültségét, de kiemelt cél többek között az infrastruktúra és foglalkoztatás fejlesztése is - mondta Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos a napi.hu üzleti és pénzügyi portál informatikai konferenciáján. A miniszteri biztos közölte, hogy a kormány tervei szerint még az idén elkezdődhet a vállalkozások digitális felkészültségének felmérése, állami közreműködéssel pedig üzleti tudásfejlesztési portál és a digitális kompetenciát segítő programok indulnak....

Read more

Deutsch: további intézkedéseket tervez a kormány a digitális átalakulás érdekében

„A magyar embereket és a vállalkozásokat a kormány nem szeretné megvédeni a digitalizációtól, hanem velük együttműködve szeretné felkészíteni őket az átalakulásra. Bár több munkahelyet szeretnének létrehozni mint amennyi megszűnik, hamarosan nem lesznek díjbeszedők és parkolóőrök sem - mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos a Napi.hu által szervezett CIO-Fórum 2017 konferencián. Az miniszeri biztos nem osztja azt a nézetet, hogy jövőben beszélünk a digitalizáció által megformált világtól, ugyanis ebben élünk már lassan egy évtizede és természetesen...

Read more

Svédország útban a Gigabit Társadalom felé

„Svédország szélessávú stratégiáját 2016. decemberében frissítették. Jelentős, új célokat fogalmaz meg: 2020-ra az internetelérések 95%-a 100 megabit/s sebességű 2025-re az internetelérések 98%-a 1 gigabit/s sebességű Svédország az első tagállam, amely az uniós Gigabit Társadalom elképzelést átültette saját, nemzeti stratégiájába.” Forrás: Sweden reaches for Gigabit society; Európai Bizottság; 2017. március 8. Lásd még: Az Európai Unió a gigabit alapú információs társadalomról (a svédek ennél sokkal többet tűztek ki!): „Gondoskodni kell arról, hogy a társadalmi-gazdasági téren meghatározó szereplők – így az iskolák, az egyetemek,...

Read more

Az elektronikusszolgáltatás-minőség értékelése a pénzügyi szolgáltatások online vásárlása esetében

„Az elektronikus kiskereskedelem fejlődése az elmúlt években töretlen, és ennek köszönhetően számos izgalmas kutatási terület jelenik meg évről évre. Ebben a folyamatosan változó környezetben a vásárlási döntési folyamat, valamint a vásárlás utáni interakciók megértése nem egyszerű feladat. Jelen tanulmány célja kettős. A szerző először megvizsgálja az e-kereskedelemhez köthető elektronikusszolgáltatás-minőség értelmezését a pénzügyi szolgáltatások esetében, majd egy primer kutatás során bemutatja a minőségészlelés, az elégedettség és annak következményeinek alakulását és összefüggéseit három, konkrét, online pénzügyi vásárlás esetében, úgymint az e-bankolás, az online tőzsdézés,...

Read more

A Digitális Jólét Program részstratégiái

„A Digitális Jólét Program elfogadásával, 2015. decemberében, arról is döntött a Kormány, hogy több területen részletes digitális stratégiát kell megalkotni. Magyarország Digitális Oktatási Stratégiájának (DOS), Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiájának (DGYS), Magyarország Digitális Exportfejlesztési Stratégiájának (DES) és Magyarország Digitális Startup Stratégiájának (DSS) megalkotásában közel száz (szakmai és civil szervezetekből, piaci vállalkozásokból valamint az egyetemi és tudományos szférából felkért) szakértő működött közre. Az egyes stratégiák megalkotását – a munkacsoportok vezetőinek koordinációja mellett - szakértői csoportok egy évig tartó munka során végezték el: megfogalmazták a...

Read more

Távközlési szolgáltatások használata a lakossági felhasználók körében, 2016

„Készült a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megbízásából Kutatóműhely: Ariosz Kft. Az adatfelvétel időpontja: 2016.10.05 – 2016.11.02. Módszer: Személyes megkérdezés standard kérdőívvel Mintanagyság: 2020 háztartás, illetve személy ... A háztartások 10%-a (közel 400 ezer háztartás) tervez számítógépet vásárolni a következő évben. 2016 már a 6. olyan év, hogy több laptopot terveznek venni, mint desktopot. A laptoppal rendelkező háztartások részaránya a 2011-es 21%-ról mostanra már 40%-ra nőtt. Az ellátottságban a legnagyobb arányú növekedést a lapostévé és az okostelefon esetében mértük. Tablet jelenleg a...

Read more
Page 88 of 145 1 87 88 89 145