Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Lezárult a Magyar Nemzeti Levéltár „Közigazgatási eljárásokhoz kapcsolódó levéltári szolgáltatás fejlesztése” elnevezésű projektjének megvalósítása

„2020. március 31-én lezárult a Magyar Nemzeti Levéltár „Közigazgatási eljárásokhoz kapcsolódó levéltári szolgáltatás fejlesztése” elnevezésű projekt megvalósítása. Az intézmény a Közigazgatás -és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) keretében a program megvalósítására 2,612 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott. A projekt célja az állampolgárok és a közigazgatási intézményrendszer számára nyújtott szolgáltatások egyszerűsítése, elektronizálása és országos kiterjesztése volt. A Magyar Nemzeti Levéltár a projekt keretében olyan elektronikus szolgáltatáscsomagot alakított ki, amelynek a segítségével a hivatali ügyek intézéséhez szükséges igazoló iratokat egyszerű, gyors...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2020. március 30-április 3.

Ajánlati/Részvételi felhívás NTG védelmét biztosító DDoS védelmi rend. tám. Közbeszerzési Értesítő száma: 2020/63 Közzététel dátuma: 2020.03.30. Ajánlatkérő: NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2020.04.27. Nemzeti Távközlési Gerinc védelmét biztosító DDoS védelmi rendszer hardver és szoftver elemeinek gyártói szolgáltatás-előfizetése, valamint gyártói támogatása 1. rész: Nemzeti Távközlési Gerinc védelmét biztosító DDoS védelmi rendszer hardver és szoftver elemeinek gyártói szolgáltatás-előfizetése, valamint gyártói támogatása 2. rész: Nemzeti Távközlési Gerinc védelmét biztosító DDoS védelmi rendszer hardver és szoftver elemeinek szállítói támogatása Lásd bővebben Ajánlati felhívás...

Read more

Megjelent a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság beszámolója a 2019. évi tevékenységérő

„...A NAIH elnökeként és régi egyetemi oktatóként 2019-ben nagy hangsúlyt fektettem az adatvédelmi és információszabadsággal kapcsolatos ismeretek oktatására, azoknak az egyetemi képzésben való meghonosítására. Sajnos (hozzáteszem: erőfeszítéseink ellenére) a közoktatásban és a felsőoktatási alapképzésben az információs jogokkal kapcsolatos ismeretekre méltatlanul kevés figyelem esik – annak ellenére, hogy a digitális korban a magánszféra védelmére már a kiskorú felhasználókat is komolyan kellene nevelni! Ugyanakkor az egyetemi szakképzések területén óriási a piaci igény és kereslet az uniós adatvédelmi ismeretek megszerzésére és elmélyítésére. ... A Nemzeti...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. március 30.

Vészhelyzeti működésre készül az ENSZ: a BT titkos online szimulációs gyakorlatot tartott A modern államigazgatás egyik keveset hangoztatott, épp ezért nem túl széles körben ismert, ám annál fontosabb fogalma a „kormányzati folytonosság fenntartása”. 1962 őszén, a hidegháború csúcspontján, a hírhedt kubai rakétaválság napjaiban született meg ez a koncepció. A pusztulás szélére sodródott glóbusz nyugati felén kezdtek először szisztematikusan gondolkodni a „continuity of government” problémáján. Röviden arról volt szó, hogy a rendszerbe állított nukleáris fegyverekkel alapvetően változott meg a háborúk menete: a hordozóeszközök...

Read more

Mobiltechnológia a lehetséges koronavírus fertőzések felderítésére: Svájc Ausztria, Szlovákia

„...A Vöröskereszt "Stopp Corona Applikációt" indított; az alkalmazással azt kívánják elérni, hogy megakadályozzák a vírusfertőzés terjedését. Az alkalmazás egy "kapcsolattartási naplóként" működik; azok, akik csatlakoznak, elmenthetik, mikor kivel találkoztak. Ha az alkalmazást letöltő tagok közül valaki megbetegszik a Covid-19 fertőzés következtében, automatikusan értesítést kapnak azok a személyek, akikkel az illető az elmúlt 48 órában kapcsolatba lépett, így például könnyebben elérhetők lesznek azok az utasok, akik egy vonaton ugyanabban a fülkében utaztak, vagy azok a kollégák, akik közösen vettek részt egy munkahelyi megbeszélésen...”...

Read more

Intelligens karantént vezetnek be Csehországban

„Csehországban hétfőn elkezdik az úgynevezett intelligens karanténrendszer tesztelését, alkalmazását országos szinten húsvétra tervezik – közölte Roman Prymula egészségügyi miniszterhelyettes, az országos válságstáb elnöke a Lidové Noviny című lap szombati számában megjelent nyilatkozatában. A rendszer lényege, hogy a megfertőzött személynél minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az utóbbi öt napban, hogy ezeket a személyeket szintén letesztelhessék. Ezt az érintett beleegyezése esetén mobiltelefonjának és bankkártyájának elektronikus nyomai alapján fogják megállapítani. „Ha az érintett nem egyezik bele az elektronikus nyomok felhasználásába, akkor a szokásos módon, csak...

Read more

Koronavírus dosszié – Központi Statisztikai Hivatal

„Koronavírus dosszié címen új felületet indít a KSH. A járvány és annak következményei mindenkit érintenek, ezért a tájékoztatás megkönnyítése érdekében ezen a felületen gyűjtjük össze a Központi Statisztikai Hivatalnak a COVID-19 megbetegedésekhez, illetve a járvány gazdasági és társadalmi hatásaihoz kapcsolódó adatösszeállításait, elemzéseit. A dosszié tartalma folyamatosan bővül.” Forrás: Koronavírus dosszié; Központi Statisztikai Hivatal; 2020. március

Read more

Iratkarantén a hazai bíróságokon az ügyfelek és a dolgozók védelmében

„Különleges iratkezelési szabályok betartását ajánlja az Országos Bírósági Hivatalban felállított Veszélyhelyzeti Kabinet a koronavírus által okozott légúti fertőzés megelőzése és a betegség tömeges elterjedésének megakadályozása érdekében a rendkívüli törvénykezési szünet idejére, a hazai bíróságokon. Az iratkaranténra vonatkozó előírások a bírósági szervezeten belüli küldeményekre és az ügyfelektől érkező küldeményekre egyaránt vonatkoznak. A postán és a kézbesítő útján kézbesített, illetve a bíróság gyűjtőládájában elhelyezett iratok átvétele során maszkot és kesztyűt kell viselnie a bírósági dolgozónak. Valamennyi átvett iratot - az esetleges boríték felbontása nélkül...

Read more

A járvány miatt a BKK visszavonja a jegyautomatákkal kapcsolatos közbeszerzést

„A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet miatt ellehetetlenült a jegyautomaták üzemeltetéséről és fejlesztéséről szóló közbeszerzés határidőre történő, jogszerű lebonyolítása. A Budapesti Közlekedési Központ a főváros közlekedésének zavartalan működtetése érdekében a folyamatban lévő közbeszerzés leállításáról döntött, de a vállalat elkötelezett abban, hogy a jegykiadó automatákkal kapcsolatos minden jövőbeli lépés a jogszabályok, a transzparencia mellett történjen. BKK célja, hogy a kialakult járványügyi helyzetben és azt követően is folyamatosan biztosítsa a kötelező közösségi közlekedési közszolgáltatást, az utasok teljeskörű kiszolgálását és a díjtermékek elérését. A koronavírus-járvány idején...

Read more
Page 197 of 566 1 196 197 198 566