Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Hivatalos küldeménykövető rendszert fejleszt a Magyar Posta

„A Magyar Posta könyvelt küldeménykövető rendszert fejleszt. A fejlesztés az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásában 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból és a posta 1,9 milliárd forint saját forrásából 2018 közepére valósul meg. A sajtótájékoztatóval egybekötött projekt indító csütörtöki rendezvényen Bártfai-Mager Andrea, a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos elmondta: a posta kiemelt figyelmet fordít az ügyfelek változó igényeire, a projekt megvalósításával követhetővé, átláthatóvá válik a könyvelt küldemények folyamata, a cég nagy lépést tesz a digitalizációban, többi...

Read more

Tovább hódít az elektronikus személyi igazolvány (eSzemélyi)

„Az új okmánnyal már ügyfélkapu-regisztrációt is lehet otthonról kezdeményezni. Csaknem 1,4 millió elektronikus személyi igazolványt (eSzemélyi) váltottak ki a magyar állampolgárok 2016. január 1-je és 2017. január 31. között – tudta meg lapunk a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-től (NISZ). Kérdésünkre közölték, hogy az eSzemélyi használhatóságával kapcsolatban eddig csak pozitív állampolgári visszajelzések érkeztek. Problémát csak az okmányok olvasására alkalmas eszközök száma jelent. Ebben az évben az egészségügy kilencvenezer kártyaolvasót szerez be, így minden orvos rendelkezni fog okmányolvasóval. Emellett az év során a Nemzeti...

Read more

Informatika az építésügyben és a közigazgatásban

„Vidám hangulatban telt a LED – Lechner Education tudásmegosztó estje, ahol az e-építésügyet érintő izgalmas fejlesztések és a kapcsolódó, Lechnert érintő szervezeti újítások módszertani hátterébe pillanthattak be az érdeklődők. Március 7-én este telt házzal zajlott a LED – Lechner Education második eseménye. Az elektronikus építésügy témájában rendezett előadások a jelenleg zajló lechneres fejlesztések hátterét mutatták be. A változások nem csupán gyorsabb, hanem átláthatóbb és hatékonyabb ügyintézést tesznek majd lehetővé úgy a rendszerekkel napi szinten dolgozó szakmabeliek, mint a lakosság számára. Both András,...

Read more

Több mint 2,6 milliárdos levéltári közigazgatási szolgáltatásfejlesztés indul

„Több mint 2,6 milliárd forintos európai uniós forrásból finanszírozott levéltári közigazgatási szolgáltatásfejlesztés indul - jelentették be a szerdai sajtótájékoztatón, Pécsett. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója a Közigazgatás Fejlesztési Operatív Programból (KÖFOP) 2018 végéig megvalósuló fejlesztésről kiemelte: annak köszönhetően a napi ügyintézéshez szükséges, más nyilvántartásban nem fellelhető levéltári jogbiztosító iratok hozzáférhetővé válnak az állampolgárok számára közvetlen elektronikus módon vagy a kormányablakok szolgáltatásain keresztül. Ezek között említette a kárpótlások, a nyugdíjjogosultság megállapításához, az ingatlan-nyilvántartással, az építési és gyámügyekkel kapcsolatos, valamint számos...

Read more

Több mint kétmillió magánszemély egy kattintással érheti el a bevallási tervezetét

„Két hét múlva debütál a NAV legjelentősebb adminisztrációcsökkentő csomagja, az e-szja. A cél az, hogy a lehető legnagyobb segítséget kapják azok is, akiknek a tervezetet ki kell egészíteniük. A premier előtti bemutatón jól vizsgázott az új szja-bevallási rendszer online felülete – mondta az adótanácsadóknak tartott konzultációs fórumon Tamásné Czinege Csilla a Nemzetgazdasági Minisztérium adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára. Az e-szja mintegy 3,8 millió embert érint, így csak akkor lehet sikeres az újítás, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal konzultál az adószakmával, kikéri...

Read more

Most volt a Nyílt Adatok Világnapja – Open Data Day, 2017

„...Az adóhivatal gépileg feldolgozhatóan vezeti és közzéteszi az egy százalékos felajánlások adatait. Ez egy remek dolog, például azoknak, akik kíváncsiak, hogy a felajánlásért versengő civilek közül ki mennyit kapott a korábbi években. Az adatok kint vannak, innentől a NAV hátradőlhet: jöhet bárki, egy civil szervezet vagy egy hobbiprogramozó, de éppen egy világcég is és szuper ábrát, appot, keresőt szerkeszthet belőlük, amivel mindenki utána nézhet, mennyi az annyi. A dolog kimenete pozitív, nem kell adatot igényelni, szerződni - kint van a friss és...

Read more

A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) tanúsága szerint: Facebookozásban elsők, mobilnetezésben utolsók vagyunk

„Érezhetően javult a szélessávú internet elterjedtsége Magyarországon, viszont még mindig csak az emberek fele rendelkezik legalább alapfokú digitális ismeretekkel. A digitális gazdaságról és társadalomról szóló dokumentum szerint hazánk a 21. helyen áll az unióban, csak hét országot előzünk meg, ez derül ki az Európai Bizottság pénteken közzétett jelentéséből – írja a Portfólió. A közzétett jelentés szerint a magyar internetezők 55%-ának van legalább 30 megabites kapcsolata, ez jelentős javulás a 2016-os 37%-hoz képest. Ráadásul európai összevetésben sem állunk rosszul, a tizedik legmagasabb nálunk...

Read more

A mobiltechnológia beilleszkedésének vizsgálata a szakigazgatási rendszerekbe, különös tekintettel az e-health közszolgáltatásokra

„Kutatásaim középpontjában a mobiltechnológia, ezen belül is az M2M rendszerek informatikai fejlődésének (Predojev, 2014) vizsgálata mellett, az egészségügyben jelenleg alkalmazott e-health rendszerek (Eunus, 2008) és szolgáltatások, az úgynevezett telemedicinális rendszerek (Mistry, 2012), az alkalmazott szolgáltatási láncok (Donovan, 2011) vizsgálata áll. Az értekezésem fő témája a mobiltechnológia, M2M/IoT2 (Namiot, 2014) technológia a közszolgáltatásokban (Bell, 2007), az egészségügyben történő alkalmazása...” Forrás: A mobiltechnológia beilleszkedésének vizsgálata a szakigazgatási rendszerekbe, különös tekintettel az e-health közszolgáltatásokra; Miletics Pál; Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola; a doktori védés...

Read more

Digitális demokrácia a Twitteren túl

„...A digitális média a lakosokkal való kapcsolatot nemcsak esetenként teszi lehetővé, hanem akár folyamatosan is, és ezt a lehetőséget nemcsak a politikai vezetők próbálják ki. A városi közigazgatás sokféle módszerrel igyekszik szolgáltatásait javítani. Ilyen eszköz például a Fixmystreet és ennek variációi, melyeken keresztül a helyhatóság gyors tájékoztatást kap a városi útkarbantartás és a hulladékkezelés problémáiról, ami gyors beavatkozást tesz lehetővé. Amsterdam városi kormányzata crowdsourcing (közösségi együttműködés) keretében kérte fel a lakosokat, hogy térképezzék fel a városban levő, használaton kívüli ingatlanokat, hogy ezzel...

Read more

Hátrányos helyzetű településeken folytatódik az Idősügyi Infokommunikációs Program

„63 településközponttal bővül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) irányításával megvalósuló innovatív infokommunikációs fejlesztés. A program 5000 egyedül élő, 65 év feletti idős ember számára teszi lehetővé otthoni számítógép, laptop használatát és további 5000 fő saját számítógépével csatlakozhat a programhoz. Az országos program célja az idősek életminőségének javítása, a családtagok idősgondozásból eredő terheinek csökkentése, munkavállalásuk elősegítése, a szociális és egészségügyi ellátórendszer tehermentesítése. A programhoz szükséges infokommunikációs eszközöket, az internet-hozzáférést és az objektív egészségi adatok mérésére alkalmas 1500 állapotmérő-vészjelző karórát az NFM intézménye, a...

Read more
Page 337 of 563 1 336 337 338 563