Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Fény-Tér-Kép konferencia Visegrádon. Távérzékelés és fotogrammetria felsőfokon

„Földmegfigyelés, távérzékelés, űrfelvétel-elemzés, földfelszín-monitorozás és terepi felmérés szerepelt a Lechner előadóinak palettáján az idén 20. alkalommal megrendezett Fény-Tér-Kép konferencián. A távérzékelési és fotogrammetriai szakterület legfontosabb és legrangosabb hazai rendezvényén ezúttal Visegrádon találkozott a távérzékelés, képfeldolgozás, digitális fotogrammetria és térinformatika közössége. A 2003-ban útjára indított rendhagyó szakmai fórum résztvevői a hagyományoknak megfelelően ezúttal is éjszakába nyúlóan tanácskoztak 2023. október 5-6-án. Egy rendhagyó konferencia, melyet áthat a szakma iránti lelkesedés és ahol nem ritka, hogy még este 10 után is tartanak az előadások: ez...

Read more

Digitalizálódó társadalom. Tanulmányok az új technológiák társadalmi-jogi hatásairól

„„Felforgató technológiák” – jó ideje érezhető, hogy az új technológiák nem csupán lehatárolható részterületeken hozhatnak majd újítást, hanem egész struktúrákat törölhetnek el, vagy írhatnak át úgy, hogy az, ami a korábbi működési mechanizmusok helyén létrejön, radikálisan új kérdéseket vet föl. Valóban így lett, és ennek most már tanúi, résztvevői vagyunk: haszonélvezői és elszenvedői egyszerre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének újabb tanulmánykötete a társadalom digitalizálódásának néhány kiemelt területét vizsgálja. A szerzők ezúttal a legújabb technológiák társadalmi aspektusára fókuszálnak, és azt kutatják,...

Read more

Tárul az EgészségAblak, már a korábban kiváltott receptek is megtekinthetők

„Újabb funkcióval bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás, amelyben így már a korábban kiváltott receptek is megtekinthetők – közölte 2023. október 9-én Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Távirati Irodával. A Receptek menüpontban az aktív receptek mellett az elmúlt években felírt, valamint kiadott receptekhez is hozzáférhetnek a felhasználók, akik így ellenőrizhetik, hogy előző betegségükre milyen gyógyszereket, milyen hatóanyaggal és adagolásban szedtek. Az új funkciónak köszönhetően egy felmerülő egészségügyi probléma esetén könnyen, gyorsan és egyszerűen visszakereshetik a felhasználók a korábban szedett gyógyszereket, és...

Read more

Országos kibernyomozói szervezet alakult

„Országos kibernyomozói szervezet alakult a rendőrségen belül október elején – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályán újonnan megalakult kiberstratégiai osztály munkatársai a rendőrség teljes kibervédelmi tevékenységét összehangolják, mintegy 300 ember munkáját koordinálják, továbbá a nemzetközi kapcsolattartásért is felelősek. Ugyanakkor a szakterületet jól ismerő munkatársakkal bővítették és erősítették a területi nyomozóhatóságok – vármegyei rendőr-főkapitányságok, Budapesti Rendőr-főkapitányság, Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – állományát is. Az egység összehangoltan dolgozik a bűncselekményre utaló...

Read more

Elindult a háztartási méretű kiserőművek betáplálási lehetőségét ellenőrző oldal

„A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által működtetett honlap azon felhasználók részére készült, akik 2022. október 31-ét követően adták be, illetve tervezik beadni kérelmüket, és háztartási méretű kiserőművet (HMKE) szeretnének létesíteni, vagy a meglévőt bővítenék. A vonatkozó kormányrendelet* értelmében 2024. január elsejétől egyes, 2022. november 1-től zárolt körzetekben ismét lehetőség nyílik a HMKE hálózati betáplálására. A MEKH ennek ellenőrzésére külön honlapot indított azon kisfeszültségű hálózatra csatlakozó felhasználók számára, akik HMKE-t szeretnének létesíteni, vagy a meglévőt bővítenék a hálózati csatlakozási pontjukon. A...

Read more

Infotér Konferencia 2023, Balatonfüred, 2023. október 17-19.

„Tisztelt résztvevők! Megerősödni látszanak azok az irányvonalak, amelyek három évvel ezelőtt, a pandémia kirobbanásakor és másfél éve, a háború kitörésekor egyértelműen kirajzolódtak. Az ellátási láncok rövidülése új lehetőséget biztosít az európai gazdaságnak, az egyes államok önellátásának képessége pedig egyre fontosabbá válik a továbbra is nélkülözhetetlen nemzetközi együttműködések mellett. A többpólusú világrend emellett ma már nem csupán egy jövőre vonatkozó vízió, hanem jelenkorunk valósága. A legfontosabb világgazdasági és politikai események már mind ezen rendezőelvek mentén zajlanak, így hazánk jövőjét, versenyképességét és mozgásterét, illetve...

Read more

A jövőben elektronikusan is bejelenthető a házassági szándék, de a jegyzőkönyvet aláírni továbbra is csak személyesen lehet

„A házasságkötéshez szükséges dokumentumok többségét már elektronikusan is le tudják ellenőrizni, a jegyzőkönyv aláírása azonban továbbra is megköveteli a személyes jelenlétet a párok számára – mondta az InfoRádióban Tóth János, a Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége és a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke. Megtárgyalta az Országgyűlés azt a törvénymódosítási javaslatot, amelynek értelmében a nagykorú magyar állampolgárok a jövőben elektronikusan is bejelenthetik a házassági szándékukat, emiatt tehát nem kell majd többé bemenniük a polgármesteri hivatalba. Tóth János arról értesítette az InfoRádiót, hogy a sztenderdeknek...

Read more

Kizárólag nyilvántartási adatok felhasználásával kíván népszámlálási típusú adatokat előállítani a KSH

„Befejeződött a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népességstatisztikai fejlesztésekkel kapcsolatos európai uniós projektje. Az SMP ESS program keretében megvalósult projekt során olyan új módszerekkel kísérleteztünk, amelyek segítségével a jövőben kizárólag nyilvántartási adatok felhasználásával állíthatunk majd elő népszámlálási típusú adatokat, amelyek megfelelnek az új európai népességstatisztikai rendelet (European Statistics on Population, ESOP) által előírt feltételeknek. A most előállított kísérleti adatállományok fokozottan építenek a hazai nyilvántartások adataira, elsősorban a lakosság ezekben szereplő „adminisztratív életjeleire”, illetve a Magyarországon való tartózkodási idő megállapításához szükséges longitudinális regiszterinformációkra. A...

Read more

Vágujhelyi Ferenc NAV-elnök: hogyan jelzi előre a mesterséges intelligencia az adóproblémákat?

„Nálunk öt ellenőrzésből négy támogató eljárás – mondta Vágujhelyi Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke elárulta, mi az a tax just happens-elv, hogyan dolgoznak a mesterséges intelligenciával, miért csapnak le kommandósként az adónyomozók, és hogy miért lesz jó a munkavállalóknak az állami adattárca. Az adatfeldolgozási forradalom és mesterséges intelligencia kifejezéseket tanuljuk, sőt, most már a közemberek is látják és időnként vérfagyasztó felismeréseket teszünk. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalban megvan az adat, megvan a számítási kapacitás meg...

Read more

Az elektronikus ügyintézés tovább egyszerűsíti a fizetési meghagyás eljárását

„Ellentmondással az e-ügyintézésre kötelezettek már csak elektronikus úton, a MOKK rendszerén keresztül élhetnek. Októbertől tovább egyszerűsödött a fizetési meghagyásos eljárás: az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek nem postán, hanem elektronikusan, a cégkapun, a tárhelyükön keresztül kapják a meghagyást és az eljáráshoz kapcsolódó iratokat is, például a hiánypótlási felhívást - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK). Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők. Ha a közjegyző szabályosnak talál egy elektronikusan kezdeményezett fizetési meghagyás...

Read more
Page 65 of 566 1 64 65 66 566