Skip to main content

Találat: közigazgatás: külföldön

A kínai soft power vizsgálata Magyarországon a kínai-magyar kulturális és oktatási kapcsolatok tükrében

„A Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulását követően Magyarország az elsők között vette fel a diplomáciai kapcsolatot a pekingi kormánnyal. A két ország között szinte azonnal megindult a kulturális és oktatási együttműködés. Ennek intenzitása az azóta eltelt több mint hetven év során folyamatosan változott, ugyanakkor összegezve elmondhatjuk, hogy a két ország között a kultúra és az oktatás területén rendkívül komoly együttműködés zajlott, és zajlik ma is. A disszertáció igyekszik feltárni a kínai kulturális és oktatási csereprogramok alakulását a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételét követően, majd...

Read more

Elengedhetetlen tovább növelni a mezőgazdaság digitális átállását

„A hazai agrárium aktuális helyzetéről, illetve az elkövetkező évek fejlesztési terveiről adott elő Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a német-magyar agrártechnológiai üzleti fórumon. A virtuális térben megrendezett szakmai eseményt Magyarország Berlini Nagykövetsége szervezte együttműködésben az Agrárminisztériummal és a Német Mezőgazdasági Társasággal. Az üzleti fórum célja az volt, hogy a magyar mezőgépgyártók bemutatkozhassanak a német piacon és a későbbiekben együttműködések indulhassanak a két ország között. Az Agrárminisztérium a rendezvény által támogatta a hazai mezőgépgyártók nemzetközi piacra történő belépését, ezáltal is...

Read more

Különleges befektetési alapot hozott létre a CIA

„Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kockázatitőke-befektetéssel foglalkozó részlegének, az In-Q-Telnek a vezetősége különleges alapot hozott létre annak érdekében, hogy a „növekvő geopolitikai instabilitás korában érvényesítse az Egyesült Államok szélesebb körű érdekeit” – adta hírül az Intercept. Az In-Q-Tel meglehetősen sajátságos kockázatitőke-kezelő vállalat, amelyet a CIA hozott létre Peleus néven a 90-es évek végén, hogy ösztönözze a magánszektor innovációját azzal a céllal, hogy a legújabb technológiával álljon elő Amerika titkos nemzetbiztonsági műveletei érdekében. ... Az amerikai kormányzat, az NSA, a FBI és...

Read more

Elkészült az Európai Ügyészség első éves jelentése

„Hivatalosan működését 2021. június 1-jén kezdte meg az Európai Ügyészség, most elkészült az első jelentés az eddigi tevékenység bemutatásáról. Az Európai Ügyészség feladata az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme, a pénzügyi csalások, a korrupció és a határokon átnyúló áfacsalások felderítése. A jelentés alapján elmondható, hogy az Ügyészség indulása óta több mint 2800 bűncselekményről szóló bejelentést regisztráltak és 576 vizsgálatot (az aktív vizsgálatok száma 515) indítottak. Ezek az ügyek összesen 5,4 milliárd euró értékben károsították az Európai Uniót, az ügyek során összesen lefoglalt...

Read more

EU–India: Közös sajtóközlemény a Kereskedelmi és Technológiai Tanács megalakításáról

„Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Narendra Modi, India miniszterelnöke hétfőn Újdelhiben megállapodott az EU-India Kereskedelmi és Technológiai Tanács létrehozásáról. Ez a stratégiai koordinációs mechanizmus lehetővé fogja tenni a két partnernek, hogy megbirkózzon a kereskedelem, a megbízható technológia és a biztonság összefüggésében jelentkező kihívásokkal, és ezáltal elmélyítse együttműködését. Mindkét fél egyetértett abban, hogy a gyors geopolitikai változások közös és mélyreható stratégiai döntéseket tesznek szükségessé. A Kereskedelmi és Technológiai Tanács feladata az lesz, hogy biztosítsa a politikai irányvonalat és a...

Read more

Együtt a digitális selyemúton? Kelet-közép-európai országok eltérő válaszai a Kínával való együttműködésre a digitális infrastruktúra-fejlesztés területén

„A KRTK Világgazdasági Intézet ezúton szeretettel meghívja Önt a VGI MŰHELYBESZÉLGETÉSEK sorozat következő előadására, melynek témája: Együtt a digitális selyemúton? Kelet-közép-európai országok eltérő válaszai a Kínával való együttműködésre a digitális infrastruktúra-fejlesztés területén Az előadást tartja: Szunomár Ágnes, a VGI kutatócsoport vezetője Időpont: 2022. május 05. (csütörtök), 10:00-11:30 Helyszín: 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4. T. 4.24. tárgyaló / Online (Zoom) Az előadás háttéranyaga: Kelet-Közép-Európa a digitális selyemúton? Lehetséges politikai gazdaságtani magyarázatok; Szunomár Ágnes, Lima da Frota Araujo Carlos Raul; Közgazdasági Szemle; LXIX,...

Read more

Csúcstechnológiás megfigyelő rendszert helyeztek üzembe Kárpátalján

„ Új, „csúcstechnológiás” megfigyelő rendszert helyeztek üzembe Kárpátalján, amely lehetővé teszi a megyébe belépő potenciálisan kockázatos személyek és gépjárműveik gyors azonosítását és kiszűrését - jelentette be kedden Viktor Mikita kormányzó. A megfigyelő rendszer a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás bázisán létrehozott helyzetelemző központban működik - derül ki a közigazgatás hivatalos honlapján közzétett közleményből. „Ez az egyedülálló és csúcstechnológiát képviselő digitális platform lehetővé teszi számunkra, hogy információkat szerezzünk a lehetséges fenyegetésekről, elemezzük a kockázatokat, és biztosítsuk a rendvédelmi szervek, katonai alakulatok, segélyszolgálatok, egyéb védelmi...

Read more

Az elektromobilitás és a nagyhatalmi versengés

„A Külügyi és Külgazdasági Intézet tisztelettel meghívja Önt és a téma iránt érdeklődőket A globális technológiai háború frontvonalai című rendezvénysorozat soron következő, Az elektromobilitás és a nagyhatalmi versengés című online kerekasztal-beszélgetésre. A beszélgetés résztvevői: Balogh András, tudományos és technológiai attasé, Magyarország pekingi nagykövetsége Kéri András, PwC tanácsadó Kft, Advisory Manager Novák Tamás, tudományos és technológiai attasé, Magyarország New York-i főkonzulátusa Moderátor: Goreczky Péter, Külügyi és Külgazdasági Intézet, Vezető elemző A rendezvény időpontja: 2022. május 3. (kedd) 13:00 óra A rendezvénybe való bekapcsolódáshoz...

Read more

A helyi közintézményekre is kiterjesztik a digitális ügyintézést Aradon

„Miután Arad városvezetése év elején bejelentette, hogy sikeresen megvalósították a Városházát érintő ügyintézési műveletek digitalizálását, vagyis különböző engedélyek online is kiválthatóvá váltak, kedden Călin Bibarț polgármester bejelentette, a városvezetés újabb pályázatot nyert a már megvalósult projekt kibővítésére. Az új projekt a Városházához tartozó közintézmények: a helyi rendőrség, a szociális igazgatóság, a személyi nyilvántartó iroda stb. digitalizálását támogatja, a projekt értéke 2 087 022 lej, megvalósítási határideje 16 hónap. A fejlesztések megvalósítását konzultáció előzi meg, mely során szakértői véleményt kérnek. Ez a következő...

Read more

A Kincstár története, helye, szerepe, feladatai az állampénzügyekben, fejlődése és perspektívája

„...Munkám elsődleges célja, hogy a Kincstár feladatait, történetét, nemzetközi jellemzőit bemutassam, egyúttal megpróbáljam egy kicsit ismertebbé, közelibbé hozni ennek a területnek történetet, jellemzőit, működési kereteit és jelentőségét. Egyúttal remélem, hogy akár diskurzus, akár vita, akár szakmai vagy nem szakmai beszélgetések, eszmecserék alapjául szolgálhat munkám. Ahogy mondani szokás nincs rossz reklám, a lényeg, hogy beszéljenek róla. Kutatásaim alapján a kincstárat, mint témát átfogóan a hazai szakirodalomban még nem dolgozták fel, továbbá uniós és nemzetközi szakirodalomban sem kap kellően hangsúlyos szerepet. Egyben ezt az...

Read more
Page 28 of 223 1 27 28 29 223