Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

1956 – történelem röplapokon

„„1956 – történelem röplapokon” címmel újabb, mindenki számára ingyenesen hozzáférhető digitális tartalomszolgáltatással jelentkezett hazánk nemzeti könyvtára, az Országos Széchényi Könyvtár. A 2020. október 23-án elindított adatbázis a forradalom és szabadságharc idején keletkezett röplapokból és szöveges plakátokból kínál bőséges válogatást. Nemzeti történelmünk megismeréséhez komoly segítséget nyújtanak a röplapok és a szöveges plakátok. Léteztek olyan történelmi korszakok, hirtelen változásokat hozó időszakok, amelyeknek szükségszerű produktumai a szerény eszköztárral, gyorsan előállítható és terjeszthető kisnyomtatványok voltak. Segítségükkel az események szinte teljes históriája tetten érhető, hiszen nélkülözhetetlen eszközei...

Read more

Újabb 155 milliárd forintot kaphatnak beruházásokra a vállalkozások

„Az eddigi beruházásösztönzési programok nagy sikert arattak, ezért a kormány szerdán úgy döntött, hogy újabb 155 milliárd forintot ad a minisztériumnak a programok folytatására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán. Karanténnapló című bejegyzésében a miniszter úgy fogalmazott: "a koronavírus az emberi egészségen (személyes érintettség) túl a gazdaságot is veszélyezteti". A munkahelyek megvédéséhez nem segélyek, hanem beruházások kellenek – szögezte le. Mint írta, 50 milliárd forintból újabb pályázatot írnak ki a közepes beruházások támogatására. Azok a cégek kapnak maximum...

Read more

Az önkormányzati ASP rendszer bevezetésének és használatának tapasztalatai

„Az önkormányzati ASP rendszer (a továbbiakban: ASP) országos bevezetésének gondolata 2014-ben fogalmazódott meg kormányzati célkitűzésként. A 2015-2019. közötti időszakban ütemezetten (a fővárosi önkormányzat kivételével) minden önkormányzat csatlakozott az ASP szolgáltatásaihoz, amelyet közel 30.000 önkormányzati ügyintéző használ napi szinten. Az önkormányzati ASP rendszer lényege, hogy az ún. távoli szolgáltatásnyújtás (ASP) technológia segítségével az állam az önkormányzatok számára központilag biztosítja az önkormányzati feladatellátás egyes elemeinek informatikai támogatását. Az ASP újszerűsége abban mutatkozik meg, hogy a szakrendszerek nem csak önállóan működnek, hanem integráltan is, egységes...

Read more

A gazdaságpolitika a válság utáni időszakra is készül, a Pénzügyminisztérium 3 éves pénzügyi forgatókönyvön dolgozik

„A gazdaságpolitika célja, hogy mire a világgazdaság újraindul, a magyar vállalkozások élni tudjanak a lehetőségeikkel és nyertesei legyenek a válság utáni időszaknak – jelentette ki Varga Mihály a Figyelő TOP 200 gálaestjén. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a kormány arra törekszik, hogy a gazdaságvédelmi intézkedésekkel mérsékelje a vállalkozásokat, a munkavállalókat és a családokat ért hátrányokat, ezért folytatja az adócsökkentésre és a beruházások támogatására épülő politikát. A tárcavezető kifejtette: a kormány továbbra is számít a vállalkozások részvételére a gazdaságfejlesztési törekvések megvalósításában és az innováción alapuló...

Read more

Az 5G Koalíció plenáris ülése – Kiemelten foglalkozik a kormány az 5G „biztonsági kockázataival”

„A legtöbb szakmai érdekelt és a nemzeti kormányok többségében egyetértenek abban, hogy az új generációs, 5G-s mobilhálózatok kiépítése komoly löketet adhat a legkülönfélébb digitalizációs törekvéseknek, ám amíg eljön az 5G-s kánaán, az érdekelteknek számos problémás kérdést meg kell oldaniuk, válaszolniuk. Ötödik alkalommal tartott plenáris ülést a szakmai szervezeteket, állami szféra szereplőit, gyártókat, szolgáltatókat támogató 5G Koalíció, mely a mai alkalommal a járványhelyzethez igazodva túlnyomó részt a virtuális térbe került. A szervezet plenáris ülésének nyitóbeszédében Dr. Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium...

Read more

Az 5G Koalíció plenáris ülése – Milliárdokból tesztelik az 5G lehetőségeit országszerte

„Jó adatokra és hálózatokra van szükség ahhoz, hogy a modern technológiáknak jó fogadó országa legyen Magyarország, így a Mesterséges Intelligencia Stratégia és az 5G stratégia összefügg egymással – hangsúlyozta a rendezvényen Dr. Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője az 5G Koalíció Plenáris Ülés és Szakmai Konferencián. Hozzátette, öt területen van szükség az állami beavatkozására, egészségügyi és környezeti kutatások folynak az 5G hatásait vizsgálva, tudatosítási programokra is szükség van, amely bemutatja, hogy mire érdemes használni az új technológiát. Továbbá...

Read more

Jövőre elkészülhet a kormányablak Tiszaföldváron

„ Lezárt terület és tábla figyelmezteti a földvári Virág utcában járókat egy építkezésre – kormányablakot alakítanak ki a tizenkétezer lakossal rendelkező tiszazugi városban. – Az új, zöldmezős beruházással modern, az ország integrált ügyfélszolgálati hálózatába illeszkedő épületet hozunk létre, hogy hatékonyabban láthassuk el a közfeladatokat – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal. Az intézményben lehetőség lesz a több mint kétezer-ötszáz kormányablakos ügykör mindegyikében ügyet intézni. – Az új helyszínen a tervek szerint négy munkaállomással, teljesen akadálymentesített sorszámhúzóval, információs pulttal, játszósarokkal felszerelt ügyfélszolgálat lesz,...

Read more

Önálló honlapot kapott a Seuso-kincs

„A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum által közösen létrehozott weboldal célja a közösen koordinált kutatási program széles körű, tudományos ismeretterjesztő bemutatása. A weboldal létrehozói szeretnék bevezetik a felhasználókat a Seuso-kincs ezüstedényeinek világába és tartalmával tudományosan megalapozott, hiteles válaszokat adnak a kincslelettel kapcsolatban felmerülő leggyakoribb kérdésekre - közölte a Nemzeti Múzeum. A honlap látogatói megtudhatják például, hogy mit neveznek Seuso-kincsnek, miért mondható róla, hogy anyagi és művészi értékét tekintve a legjelentősebb késő római ezüst kincsleletek egyike vagy hogy eredetileg mekkora lehetett...

Read more

GINOP helyett VINOP – A versenyképesség az új ciklus kulcsa

„ A 2021–2027-es uniós ciklusban a Ginop helyébe lépő Vinop lesz a vállalkozások pénzcsapja, amely a források 30 százalékát foglalja magában. Nagy lehetőség előtt állnak a kiemelt ágazatok szereplői, illetve azok a cégek, amelyek exportra termelnek. Az európai uniós források tervezési árfolyama az idén már kétszer is módosult, először 318,87 forint-euróról 332,16-ra, majd 350-re – közölte a Világgazdaság érdeklődésére az Innovációs és Technológiai Minisztérium, vagyis a kormány ebben a formában többször is reagált a hazai fizetőeszköz gyengülésére. Bár a 2021–27-es programozási időszakra...

Read more

A koronavírus-járvány (CoVID-19) miatt szükségessé vált rendkívüli kormányzati intézkedések rendeletei – 2020. november 2-november 8.

478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet kihirdetéséről; Nemzeti Jogszabálytár A Kormány 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet kihirdetéséről; Magyar Közlöny; 2020. évi 237. szám; 2020. november 3.; 7572. o. (PDF) 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről; Nemzeti Jogszabálytár A Kormány 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről; Magyar Közlöny; 2020. évi 237. szám; 2020. november 3.; 7573-7576. o. (PDF) A Kormány 483/2020. (XI. 5.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet idejére...

Read more
Page 363 of 1039 1 362 363 364 1 039