Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Csaknem felére mérséklődött a két éven túl elhúzódó peres ügyek száma országosan

„Hiába az elmúlt évek nehezítő tényezői, amilyen a koronavírus-járvány vagy a háború okozta nehézségek, a számok alapján remekel a Fővárosi Törvényszék. Majdnem felére esett például a két éven túli perek száma. Gondot okoz viszont az alkalmazotti munkatársak elvándorlása, és főleg a jegyzőhiány. Az OBH elnöke elmondta: 2023-ban országosan csaknem 1,2 millió ügy érkezett a bíróságokra, ebből 332 ezer, az ügyek 28,3 százaléka a Fővárosi Törvényszékre, ezáltal tavaly a bírósági ügyek csaknem 33 százaléka itt volt folyamatban, ami 4,1 százalékos emelkedés a megelőző...

Read more

Navracsics Tibor: Regionális dráma van kialakulóban

„Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter Növekedés és egyensúly – Nem csak Budapestből áll az ország! címmel tartott előadást a Macronomx Meetup konferencián. Navracsics Tibor szerint az elmúlt tíz évben centralizálva osztották el az uniós forrásokat, ez pedig elhalványította a területi metszetet. A tárcavezető elmondta, hogy 2022 óta szeretnék a horizontális szemléletmódot bevezetni a területfejlesztés területén, szerencsésnek tartja, hogy 2024. január elseje óta a területfejlesztéssel összefüggő területek egy politikai vezetés alatt állnak. A növekedés és az egyensúly bonyolult viszonyban áll. Szépen zárkózunk...

Read more

Ráfordul a kormány a mesterséges intelligenciára

„Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette a célokat. – A versenyképesség jelentős növelésének kulcsa és a jövő technológiája a mesterséges intelligencia, amely egyszerre járul hozzá a beruházások és a hatékonyság növeléséhez. Magyarország 2030-ra az Európai Unió tíz digitálisan legfejlettebb országa közé akar tartozni. Ennek érdekében kettős transzformációt kell megvalósítani, azaz a zöldátállás mellett végre kell hajtani a digitális átállást is – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az egyiptomi Információtechnológiai Ipari Fejlesztési Ügynökség (ITIDA) szervezésében létrejött üzleti fórumon. Jelezte: hazánk mesterséges intelligenciára (MI) vonatkozó...

Read more

Magyar egészségipari innovációs siker az unióban

„Az Európai Bizottság kiemelt fontosságú európai érdeket szolgáló projekteknek minősítette a Richter Gedeon Nyrt. és a Biotalentum Kft. egészségipari innovációit, ebből az alkalomból Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter fogadta Orbán Gábort, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatóját, valamint dr. Dinnyés Andrást, a Biotalentum Kft. vezérigazgatóját – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken. A Közös európai érdeket képviselő fontos projektek (IPCEI) olyan nagy, nemzetközi együttműködésen alapuló iparfejlesztési kezdeményezések, melyek valamennyi európai uniós tagállam gazdaságára pozitív hatást gyakorolnak, céljuk a közös európai piac globális versenyképességi lemaradásainak, stratégiai...

Read more

Tanulmánykötet jelent meg a magyarországi kisvárosokról

„Megjelent a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének, valamint a Homo Oecologicus Alapítványnak közös gondozásában a 2017-ben elindított települési könyvsorozat legfrissebb kiadványa a magyar kisvárosokról. A tanulmánykötet május 22-ei, rácalmási bemutatóján Schrick István, a város polgármestere köszöntötte házigazdaként a résztvevőket, majd a kötetet a szerzők, dr. Zongor Gábor, dr. Gyergyák Ferenc, dr. Szabó Tamás és dr. Szegvári Péter, valamint Prof. dr. Somlyódyné Pfeil Edit, a kötet szakmai lektora ismertették meg az érdeklődőkkel. A tanulmánykötet a magyar kisvárosok igazgatási, közpolitikai és fejlesztési dimenzióival foglalkozik önálló...

Read more

A Neumann Technológiai Platform részt vesz a „PilotInnCities – Pilot-alapú innovációs ökoszisztéma okos városok számára” projektben

„A Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. (továbbiakban Neumann Technológiai Platform) az Európai Unió Interreg Duna Régió Program keretében nemzetközi együttműködési projektet hajt végre a Duna régió területi kohéziójának erősítésére irányulóan, amelyben hangsúlyos szerepet kap az intelligens megoldások (Smart City Solutions) alkalmazása. A partnerség 11 tagú konzorciumban, – Szlovákia, Csehország, Szerbia, Románia, Németország és Magyarország közös munkája révén – a cseh Ipari és Kereskedelmi Minisztérium vezetésével valósul meg. A projekt keretében a résztvevő települések önkormányzatainál kis volumenű agilis pilot (kísérleti) projektek megvalósítására és...

Read more

Felére csökkenhetne a szívbetegek halálozása, de nincs pénz távmonitorozásra

„Csődben vannak a kórházak, a prioritás a gazdaságosság, nem a telemedicina bevezetése, hangzott el a Digital Health Essential konferencián. Továbbra is 84 milliárd forintot görgetnek maguk előtt a kórházak, osztotta meg a friss adósságadatokat Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunkkal. A magyar szívbetegek csupán 12 százalékánál használnak olyan eszközöket, amelyek működését távolról is lehet monitorozni, mondta Duray Z. Gábor, az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház osztályvezető főorvosa a napokban megrendezett Digital Health Essential konferencián. Pedig a kardiológia területén igazolt, hogy különböző, szívritmuszavarok,...

Read more

Még ebben az évben szeretnék átadni Európa legkorszerűbb „okosbörtönét” Csengeren

„Európa legmodernebb és egyik legnagyobb börtöne az okostechnológia és digitális megoldások legújabb fejlesztéseit fogja alkalmazni, még ebben az évben szeretnék átadni – tudta meg az Economx a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától. A büntetés-végrehajtási szervezet férőhely bővítési programjának újabb állomásaként egy kiemelt biztonságú, új börtön épül Csengeren. A tervek szerint a 49. számú főúttól egy kilométerre található csengeri intézet 2024 őszére épülhet meg, 5 és fél hektár területen, modern, tartós és környezetbarát építészeti megoldásokkal kialakítva. Az épülő új börtön kiemelt biztonságú létesítmény lesz, amely...

Read more

Hamarosan forradalom jöhet az adóbevallásban, meg fog szűnni az általános nyomtatványkitöltő rendszer, az ÁNYK

„Napirendre vette az adóhivatal, hogy kivezeti az általános nyomtatványkitöltő rendszerét, az ÁNYK-t. A helyét a 2025-ig még fejlesztés alatt álló, egyelőre vegyes véleményeket keltő, de már használt eÁFA-rendszer veheti át. Ezzel forradalom jöhet az adóbevallásban. Olyan ütemben halad az eÁFA fejlesztése és térhódítása, hogy már napirendre került a hagyományos nyomtatványkitöltő rendszer, az ÁNYK kivezetése – hangzott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt szakmai partnere, a Kulcs-Soft kerekasztal-beszélgetésén. Forradalom közeleg tehát az adóbevallásban. adóbevallás „Ahogy a személyi jövedelemadó-bevallásoknál átszoktunk az elektronikus...

Read more

Európai kardiovaszkuláris stratégiát és cselekvési tervet dolgoz ki Magyarország a július elsején kezdődő soros uniós elnöksége alatt

„Európai kardiovaszkuláris stratégiát és cselekvési tervet dolgoz ki Magyarország a július elsején kezdődő soros uniós elnöksége alatt – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter az Egészségügyi Világszervezet genfi közgyűlésén. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a szív- és érrendszeri betegségek jelentik az elsődleges halálozási okot az EU-ban. Ezért „egy közös európai platformot szeretnénk összehozni klinikai vizsgálatokra, valamint a prevenció és a rehabilitáció kérdésében” – fogalmazott a tárcavezető. Hozzátéve: a magyar kormány egy új európai transzplantációs stratégia kidolgozását is sürgeti, mert a koronavírus-járványt követően 25...

Read more
Page 43 of 965 1 42 43 44 965