Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

A 2020-21-es csúcs után folyamatosan csökken Magyarországon a kutatás-fejlesztés (k+f) állami ráfordítása

„Megállt a 2020-21-es csúcs után, és azóta folyamatosan csökken Magyarországon a kutatás-fejlesztés (k+f) állami ráfordítása, többek között ez derült ki az Eurostat most megjelent, 2023-as adatközléséből. Miért fontos ez? A k+f ráfordítások (lakosságarányosan és euróban számolva) messze elmaradnak a nyugat-európai országok értékétől, és az utóbbi években már Szlovákia és Lengyelország is ellépett mellettünk, márpedig ennek növelése nélkül aligha képzelhető el a gazdaság tudásalapú fejlesztése. Számokban: ha a sok szempontból különleges helyzetben lévő Luxemburgot nem nézzük, akkor 2023-ban az unión belül egy lakosra...

Read more

Harc indul a hőség ellen Szegeden – közterületeket is átalakítanak zöld megoldásokkal

„Az ingatlantulajdonosokat is sürgetik, illetve segítik, hogy csökkentsék a burkolt felületek arányát, kutatásokat is indítanak és több közterületet is kizöldítenek. Mintegy kétmillió eurós (800 millió forintos) költségvetésű, négyéves, 60 százalékos közvetlen uniós támogatással megvalósuló projektet mutatott be Szegeden sajtótájékoztatón Nagy Sándor alpolgármester. Hangsúlyozta: az elmúlt évtized mérései azt mutatják, hogy Szegedet egyre nagyobb mértékben sújtja a hőszigethatás. A város a környezetéhez képest egyre melegebb, és a településen belül is sok az olyan helyszín, ahol „megszorul a meleg”. Az ingatlantulajdonosoknak is be kell...

Read more

Az egészségügyi közigazgatás szervezetrendszerének változásai és az egészségügyi ellátórendszer átalakítása

„A tanulmány a konferencián elhangzott előadás kibővített változata, mely az előadáshoz képest részletesen tárgyalja az egészségügyi közigazgatás és az egészségügyi ellátórendszer lényegesebb változásait 1990 és 2010 között. Külön fejezet szól az egészségügyi ellátórendszer különböző átszervezéseinek alkotmányossági kérdéseiről és az Alkotmánybíróságnak az ezekre adott válaszairól. A tanulmány harmadik része az Alaptörvény hatályba lépése utáni, és különösen a 2020-tól véghez vitt intézményi átalakításokat mutatja be az egészségügy irányításában és az ellátások megszervezésében.” Forrás: Az egészségügyi közigazgatás szervezetrendszerének változásai és az egészségügyi ellátórendszer átalakítása; Fazekas...

Read more

Ellentmondásos és pontatlan a Balatoni Vízparti Terv egyeztetési anyaga

„A Balatonhoz a hazai lakosság nagyobb része érzelmi szállal kötődik, sokak szeretnének akárcsak néhány napot is eltölteni a tónál. Vízpartjának területhasználata ezért is kiemelt közérdek. Így a Balaton vízparti területeinek területfelhasználási követelményeiről szóló kormányrendelet tervezet (BATÉK-tervezet) véleményeztetésére nem az augusztus lenne a legoptimálisabb időpont, de az már évek óta szándékosnak tűnik, hogy a társadalmi konzultációkat a nyári, vagy év végi szabadságolás idejére teszi a jogalkotó. A „Jelentős szigorítások a balatoni vízparti tervben” címmel közreadott dokumentumok a kormányrendelet-tervezet szövegét és a 44 vízparttal...

Read more

A Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke szerint a tervezettnél nagyobb védelmet kell biztosítani a Balatonnak az új Vízparti Tervben

„Nem elfogadható, hogy esetenként magáningatlanok értékét növelő változtatásokat irányoz elő, önkormányzatoktól von el jogot, és több helyen nagyobb vízparti beépítést tenne lehetővé az új balatoni vízparti szabályozás, a Vízparti Terv tervezete – véleményezte az Építési és Közlekedési Minisztérium által szakmai egyeztetésre közreadott Vízparti Terv-tervezetet a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke a HírBalaton megkeresésére. Lombár Gábor emlékeztetett a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet napokban publikált felmérésére, miszerint a Balaton 2000 óta folyamatosan melegszik, amiben közrejátszik a tópart beépítettsége is. Mint fogalmazott, az új vízparti szabályozás bevezetése...

Read more

Közpénzügyi kihívások a 21. század elején

„Közpénzügyi kihívások a 21. század elején - ezzel a címmel szervezi meg idei vándorgyűlési szekcióülését szeptember 6-án, pénteken 11 órától az MKT Államháztartási Szakosztálya. Az ülés kezdetén György László kormánybiztos, korábbi gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár és László Csaba c. egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter tartanak egy-egy rövid, bevezető előadást, majd Banai Péter Benővel, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkárával kiegészülve egy kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik a program. A szekcióülést és a panelbeszélgetést Adorján Richárd, a Pénzügyminisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára, az MKT Államháztartási Szakosztályának elnöke...

Read more

Rendelet az építményinformációs modell (BIM) alapú tervezés és műszaki megvalósítás feltételrendszeréről

„A digitális folytonosságot az építményinformációs modell (BIM) létrehozását követően a projekt teljes életciklusára vonatkozóan biztosítani szükséges. Az állami építési beruházások előkészítése és megvalósítása során az építményinformációs modell (BIM) létrehozásáért felelős tervezőnek a Magyar Közlönyben megjelent, az építményinformációs modell (BIM) alapú tervezés és műszaki megvalósítás feltételrendszeréről szóló 31/2024. (VIII. 22.) ÉKM rendeletben meghatározott geometriai, alfanumerikus és metaadatinformációkra vonatkozó előírásokat kell alkalmaznia az építtető, valamint az állami építési beruházás előkészítésében és megvalósításában egyéb résztvevők közötti információcsere folyamatokban. Az új rendelet ehhez határozza meg az...

Read more

Dr. Kovács Zoltán (NISZ Zrt.): új szintre lépett az állami informatika

„Az állami informatikai társaságok reformja évekkel ezelőtt elkezdődött, célja egy magasabb színvonalú átláthatóbb és felhasználóbarát e-közigazgatás megteremtése, amely csökkenti a bürokráciát és növeli az állampolgárok elégedettségét. A NISZ Zrt. kiemelt hangsúlyt helyez arra, hogy az általa nyújtott szolgáltatásokkal, valamint a társaságnál foglalkoztatott professzionális szakembergárdával hozzájáruljon Magyarország globális digitális térben betöltött pozíciójának megerősítéséhez. Vajon melyek az államigazgatási informatika, illetve konkrétan a NISZ Zrt. előtt álló jelenlegi kihívások? Erről beszélgettünk Dr. Kovács Zoltánnal, a társaság vezérigazgatójával. ComputerTrends: Milyen digitális érettségi szinten van jelenleg az...

Read more

Az adat mindenkié, mondja a nyílt adatpolitika jegyében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF)

„Szervezetünk a „nyílt adatpolitika” szellemében már évek óta ingyenesen szolgáltatja a vízrajzi adatokat, azonban az adatokhoz történő hozzáférést, az adatigénylést számos adminisztratív folyamat nehezítette. Ahhoz, hogy az adatokat a legszélesebb körben elérhetővé tegyük, a https://data.vizugy.hu weboldal létrehozásával igyekeztünk az azokhoz történő közvetlen hozzáférés lehetőségét megteremteni. 2024. július 15-től tehát a Vízrajzi Adatbázisunkban (VRA) tárolt adatsorok már bárki számára azonnal rendelkezésre állnak. A honlapon a Vízügy tulajdonában és kezelésében lévő mérőállomások adatai találhatók meg, visszamenőleg az észlelések kezdetéig. Ez magába foglalja a felszíni...

Read more

Társadalmi egyeztetésen a Nemzeti Energia- és Klímaterv stratégiai környezeti vizsgálata

„A felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) a kibocsátás-csökkentési és zöldenergia-termelési célszámok nagyarányú megemelésével is hozzájárul a klímasemlegességi, fenntarthatósági vállalások teljesítéséhez. A szakpolitikai dokumentum tavalyi társadalmi egyeztetése után most annak stratégiai környezeti hatástanulmánya véleményezhető 30 napon át. A Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) legfontosabb célkitűzései az energiaszuverenitás és az ellátásbiztonság megerősítése, a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzése, a zöld átállás sikeres végrehajtása. Magyarország 2023 nyarán készült el a NEKT felülvizsgált tervezetével. Az Európai Bizottság visszajelzését követően a végleges tagállami dokumentumokat 2024 őszén kell benyújtani....

Read more
Page 79 of 1016 1 78 79 80 1 016