Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

1369/2025. (X. 14.) Korm. határozat a mesterséges intelligencia hazai alkalmazását előmozdító intézkedésekről

„A Kormány kiemelt célja, hogy a mesterséges intelligencia a következő években hozzájáruljon Magyarország digitális szuverenitásának és versenyképességének erősítéséhez. Ennek érdekében a Kormány olyan szabályozási környezetet alakít ki, amely támogatja a hazai mesterséges intelligencia fejlesztéseket. A fentiekre tekintettel a Kormány 1. felhívja az energiaügyi minisztert, hogy – a nemzetgazdasági miniszterrel és a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztossal együttműködésben – vizsgálja meg az állami és piaci adatközpontok létrehozásának és fejlesztésének lehetőségeit, és a vizsgálat eredményéről készítsen előterjesztést, amely térjen ki az állami felhő-, illetve adatkörnyezet...

Read more

Jövőkép és alkalmazkodás nélkül nagy veszélybe kerülhetnek a városi erdők Budapesten

„Budapesten nagyon sok a lebetonozott felület, és folyamatosan csökken a többletvízmennyiség, ami a talajban eltárolódva segíthetné az erdőterületek táplálását – mondta az InfoRádióban Rittling István. A Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének vezetője hozzátette: ha erősödne az erdők természetes immunrendszere, ellenállóbak lennének a fák az azokat érő negatív hatásokkal szemben. A klímaváltozás a városi erdőket sokkal gyorsabban és érzékenyebben érinti, mint más erdőterületeket, növényeket és fajokat, ezért a Pilisi Parkerdő szerint már most olyan fafajokat kell ültetni, amelyek képesek lesznek alkalmazkodni a 30-50...

Read more

A jelenlegi háziorvosi rendszer strukturális átalakítására kínál megoldási javaslatot a Hevesi járás háziorvosi pilot elnevezésű program

„A jelenlegi háziorvosi rendszer strukturális átalakítására kínál megoldási javaslatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2025. szeptember 1-jén indult Hevesi járás háziorvosi pilot elnevezésű programja. Ez az új típusú modell válaszokat keres arra, hogy az alapellátás ismert nehézségei mellett – idősödő egészségügyi szakemberek, általános orvoshiány, túlterhelt szakellátás – hogyan biztosítható a lakosság számára az ellátáshoz való hatékonyabb hozzáférés. A Máltai Szeretetszolgálat a pilot teljes körű szolgáltatásait a Hevesi járás tartósan betöltetlen felnőtt és vegyes háziorvosi praxisai számára biztosítja. Kiemelt cél, hogy az új típusú...

Read more

Helyrajzi szám, hiteles forrásból – Ingyenes, online HRSZ kereső alkalmazás

„Ingyenes, online HRSZ kereső alkalmazás Már elérhető az online HRSZ kereső alkalmazás, amellyel mobilról is egyszerűen megtudhatjuk egy adott ingatlan helyrajzi számát államilag ellenőrzött, hiteles forrásból. A Lechner Tudásközpont által fejlesztett hiánypótló app a beérkezett felhasználói igények alapján készült el. Egyszerűen, díjmentesen, azonnal és online megtalálni egy helyrajzi számot? Ezt adja a Lechner Tudásközpont által fejlesztett egyszerű kis app, a HRSZ kereső.  Az október elején indult alkalmazás nem ígér és nem is vállal többet, mint az ingatlanok egyedi azonosítójaként működő helyrajzi szám...

Read more

Megjelent a Deloitte Magyar MI Körkép 2025

„A stratégiai gondolkodás és a szervezeti átalakítás nélkülözhetetlen az AI sikeres integrálásához Az EU AI Act előírásainak való megfelelés előkészítése szervezetenként eltérő ütemben halad, miközben a kötelezettségek teljesítésére vonatkozó határidők közelednek – derül ki a Deloitte legfrissebb Magyar AI Körképéből. Komoly probléma, hogy miközben a technológia használata rohamosan terjed, a kontroll mechanizmusok kiépítése még előkészítési szakaszban van. A kutatás alapján a legnagyobb félelmek között a hibás döntések, az adatvédelmi aggályok, az átláthatósági problémák és a kibervédelmi kockázatok a meghatározóak. A mesterséges intelligencia...

Read more

A Magyar Falu Program továbbfejlesztéséről

„Móring József Attila szerint érdemes elgondolkodni azon, hogy lehetne ezt a szolgáltatást továbbfejleszteni A Magyar falu program egyik legfontosabb pillére a falusi kisboltok támogatása, hogy helyben elérhetőek legyenek az alapvető cikkek, és ne kelljen azokért is a városba utazni - jelentette ki a Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán szombaton. Móring József Attila azt mondta: a falusi kisboltok támogatása sok kis üzletet mentett meg, és számos helyen nyílt új bolt. A kereszténydemokrata politikus hozzátette: érdemes elgondolkodni azon, hogy lehetne...

Read more

Már a mesterséges intelligencia is bekapcsolódik az ügyintézésbe – mondta Navracsics Tibor

„Az online és a digitális technológiák használata az elmúlt években fokozatosan nyert teret a területi államigazgatás működésében, most pedig már a mesterséges intelligencia is bekapcsolódik az ügyintézésbe - mondta Navracsics Tibor szombaton Vonyarcvashegyen, az ország első önkormányzati chatbotjának bemutatóján. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter felidézte, hogy ma már a kormányablakoknál online lehet időpontot foglalni, egyre bővülő körben ügyeket intézni, és az államigazgatás minél több pontján igyekeznek lehetőséget teremteni arra, hogy az állampolgároknak ne kelljen bemenniük a kormányablakokba vagy a kormányhivatalokba. A digitális...

Read more

Finanszírozás, centralizáció, NIS2 – az egészségügyi ellátórendszer aktuális kérdései

„Úgy tűnik, nem csak a finanszírozás alapkérdéseiben van nézetkülönbség a Nemzetgazdasági Minisztérium és az egészségügyet felügyelő belügyi tárca között, de az események arra utalnak, hogy az intézmények eszközbeszerzése okán is elkezdődött a szkander – derült ki a XXXI. Magyarországi Egészségügyi Napokon (MEN). Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) székesfehérvári rendezvényen az is elhangzott, jövőre 80 milliárd forintos többlethez jut az ágazat. Pilot zajlik, az alakuló készlet kialakítására a központi költségvetésből kapott forrást az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ), a pátyi központi raktár induló...

Read more

Az új világ pillérei – Orbán Viktor

„...Leszögezte, számolni kell a kínai gazdaság és ipar robbanásszerű fejlődésével és a mesterséges intelligencia alapvető térhódításával is, ma már nem „kiguglizni” kell – emiatt a gyerekei ki is nevetik -, hanem „egy géppel kell beszélgetni"ó”, és „a gép megmondja” a választ; a döntésekbe való gyors beépítés hatalmas technológiai fejlődést igényel – szuperszámítógépeket -, ennek erőforrását pedig atomerőművekkel kell kielégíteni, „még Paks 2 is kevés lesz”, a mobil erőművek majd az új ipari központok mellé települnek majd - jelentette be. A blokkosodás helyett...

Read more

A zavartalan áramellátáshoz tisztább képet kell kapnunk a háztartási napelemek termeléséről – Energiaügyi Minisztérium

„A villamosenergia-rendszerben az üzembiztonság megtartása érdekében minden időpillanatban biztosítani kell az elfogyasztott és a megtermelt áram egyensúlyát. Míg egy hagyományos erőmű teljesítménye pontosan ismert, tervezhető és szabályozható, addig az időjárásfüggő megújulók esetében nagymértékű a kiszámíthatatlanság. A mindenkori kereslet és kínálat kiegyensúlyozása költséges és összetett feladat. Ha pontatlan az előzetes becslés, az többletkiadást jelent a villamosenergia-rendszer számára. Az egyensúly fenntartásához, az ellátásbiztonság megőrzéséhez, a rendszerszintű költségek csökkentéséhez tényleges termelési adatokra van szükség. A háztartási méretű naperőművek száma 2020 óta az ötszörösére nőtt, idén...

Read more
Page 9 of 1024 1 8 9 10 1 024