Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Magyarország honvédelmi minisztere, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a magyar haderő és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról

„Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere felfedte, hogy a katonai kiképzés területére is belépett a mesterséges intelligencia, ma már a VR headseteket is használják harci helyzetek szimulálására. Azt is elárulta, hogy milyen csapásirányon haladnak a magyar honvédelmi fejlesztések. Magyarország honvédelmi minisztere, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a magyar haderő és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról tartott előadást az AI Summit 2024-en, amelyben elmondta, hogy a mesterséges intelligencia (AI) elkerülhetetlenül belépett, sőt lassan meghódítja a fegyveres erőket. A miniszter hozzátette, hogy nehéz helyzetben van, mert az AI szakértőinek...

Read more

Mindent átír a mesterséges intelligencia a hadviselésben

„A mesterséges intelligencia már most is jelentős hatást gyakorol a katonai műveletekre, és alapvetően változtatja meg a hadviselés jövőjét – jelezte Németh Gergely, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet vezérigazgatója az AI Summit 2024 konferencián. A szakértő, aki korábban a NATO védelmitanácsos-helyettese volt, rámutatott, hogy a mesterséges intelligencia az új típusú konfliktusok egyik legfontosabb eszközévé válik, megszüntetve a hadviselés hagyományos fizikai korlátait. „Van olyan szervezetünk is már, amely számos innovációs témát magába foglal, fejleszt, és megismerteti a hadsereggel, majd beszerzésre ajánlja. Ennek a vezetője...

Read more

Van 12 milliárd euró a számlánkon

„...A gazdaság helyzete Orbán Viktor a gazdasági növekedésről leszögezte, hogy ebben az évben a magyar növekedés Európában az országok első harmadában található, de akkor lesz elégedett, ha az első helyen leszünk. A miniszterelnök az uniós forrásokra vonatkozó kérdésre elárulta, hogy „arról beszélünk, hogy nincsenek uniós pénzek, hát hogy a fészkes fenébe ne lennének? Van 12 milliárd euró a számlánkon, ami arra vár, hogy bevonjuk a gazdaságba”. Orbán Viktor tisztázta, nem az a helyzet, hogy nincs pénz, csak nem tudják elég gyorsan bevonni,...

Read more

KSH STAT Akadémia Közig+

„A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt céljának tekinti, hogy a statisztikai adatokat használók számára olyan információkat nyújtson, amelyek segítik a hivatalos statisztikai adatok megértését, így támogatva az adatok hatékony felhasználását és az adatalapú döntéshozatalt. Ezen célhoz kötődően a Hivatal meghirdeti a KSH STAT Akadémia című programsorozatát, amely 2024-ben ezúttal kétféle tematikával, Közig+ és Business néven kerül megrendezésre. A KSH STAT Akadémia Közig+ az államigazgatásban dolgozók statisztikai jártasságának növelését, az adatállományok, a statisztikák még hatékonyabb és kiterjedtebb használatát hivatott támogatni. A résztvevők széles...

Read more

Adatok a középpontban: a statisztikai jártasság növelése a közigazgatásban és azon túl – Központi Statisztikai Hivatal (KSH)

„A KSH küldetésének tekinti az adatok értelmezésének elősegítését A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt céljának tekinti, hogy a statisztikai adatok felhasználói számára olyan információkat nyújtson, amelyek segítik a hivatalos statisztikai adatok megértését, így támogatva az adatok hatékony felhasználását és az adatalapú döntéshozatalt. A célhoz kötődően a KSH idén ősszel másodjára rendezi meg KSH STAT Akadémia elnevezésű programsorozatát, amely az államigazgatásban tevékenykedők mellett immár a versenyszféra és a tudományos élet szereplői számára is elérhető. A sajtó munkatársai részére további szakmai workshopok megrendezésére kerül...

Read more

Megújul, digitalizál az ötven éves Útinform

„Az ötven éves Útinformnál olyan fejlesztésekbe kezdtek, amivel még hatékonyabbak és pontosabbak lehetnek. Erről beszélt az InfoRádiónak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Szilvai József Attila. Az Útinform nagyon fontos feladata, hogy a közlekedőket tájékoztassa arról, ami éppen az utakon folyik. Ezek egyrészt a tervezett karbantartási feladatok, másrészt előfordulnak váratlan helyzetek, például balesetek, amelyek bekövetkeztéről ugyancsak tájékoztatni kell őket. Az elmúlt 50 évben különböző módszerekkel, igyekezett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megosztani ezeket az információkat a közlekedőkkel – mondta Szilvai József Attila,...

Read more

Az adóverseny a települések között valójában alig tud érvényesülni – Interjú Szebeni Dáviddal, a Településfejlesztési Szövetség elnökével

„Az adópolitika kulcsszerepet játszik a térségfejlesztésben, mivel közvetlenül befolyásolja a helyi önkormányzatok pénzügyi lehetőségeit, a gazdasági növekedést és a lakosság életminőségét. A települések által választott adópolitikai eszközök a központi kormányzat által nyújtott keretek között mozogva érzékeny egyensúly mentén kell ösztönözniük a térség vállalkozói szellemiségét és gazdasági növekedését, miközben komoly forrást kell biztosítaniuk a helyi érdekű fejlesztések megvalósításához is. Ezen egyensúlykeresésről és az adópolitika helyi gazdaságfejlesztést élénkítő hatásairól beszélgettünk Szebeni Dáviddal, a Településfejlesztési Szövetség elnökével.” Forrás: „Az adóverseny a települések között valójában alig...

Read more

Megkezdte működését a Magyar BIOEAST HUB

„Az Agrárminisztérium támogatásával, valamint az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem koordinációjával szeptember 5-én megalakult a Magyar BIOEAST HUB. Az együttműködés célja egyeztető fórumot biztosítani a magyarországi biomassza alapú gazdaság fejlesztéséhez. Gyakorlati szinten a HUB elsődleges feladata a különböző érdekelt felek, beleértve a kormányzati és ipari szereplők, kutatási intézmények és civil szervezetek megszólítása, kutatási és innovációs szükségletek feltérképezése és új projektek generálása. Ezek mellett az információcsere, valamint a szakpolitikai döntéshozók számára ajánlások kidolgozása is a feladatkörök közé fog...

Read more

Nyílt innovációs hálózatok az agroökológiai átmenetért Európa szerte

„Idén szeptemberben Budapesten gyűlnek össze az ökogazdálkodás szakértői, hogy megvitassák az agráriumot érintő legérdekesebb, legaktuálisabb kérdéseket. Köztük kollégáinkkal, az ÖMKi kutatóival is találkozhatnak az érdeklődők a kongresszus második napján, a Nyílt innovációs hálózatok az agroökológiai átmenetért Európa szerte című szekcióülésen. A beszélgetés az AGROECOLOGY Partnerség (AGROECOLOGY Partnership), valamint a Talaj Misszió és Hálózat(ok) (SOIL Mission and Networks) organikus élő laboratóriumok bemutatásával kezdődik, majd a kutatók abba is beavatják a hallgatóságot, hogy ezek a projektek hogyan tudnak tevékenyen hozzájárulni az agroökölógiai átálláshoz. Az...

Read more

Orbán Viktor váratlan bejelentése: megvan, ki lehet az új elnöke a Magyar Nemzeti Banknak

„A miniszterelnök egyenesen beszélt az egyik leglényegesebb személyi kérdésről. Orbán Viktor lényegében bejelentette, ki követi Matolcsy Györgyöt a jegybank élén és súlyosan kritizálta a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnökét. Fontos részletet árult el Orbán Viktor a közösségi médiában a szombati, zárt ajtók mögött elmondott kötcsei előadásából. A miniszterelnök ugyanis minden jel szerint döntésre jutott arról, ki lesz Matolcsy György utódja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén. Ahogy arról a Világgazdaság több cikkben is beszámolt korábban, Matolcsy György jegybankelnöki ciklusa 2025 tavaszán véget...

Read more
Page 93 of 1033 1 92 93 94 1 033