Skip to main content

Találat: Mesterséges Intelligencia (MI)

Az MI etikai vonatkozásainak kutatására magyar-amerikai egyetemi konzorcium alakult

„A mesterséges intelligencia (MI) etikai vonatkozásainak kutatására jött létre 1 millió dolláros magyar támogatással konzorcium a magyarországi Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Amerikai Katolikus Egyetem között - jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter csütörtökön, miután tárgyalt a Washingtonban működő felsőoktatási intézmény vezetésével. A miniszter az MTI-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a konzorciumba tömörült magyar és amerikai kutatók XIV. Leó pápa mesterséges intelligenciára vonatkozó iránymutatása alapján keresik majd a válaszokat az MI terjedése által felvetődő kérdésekre. "Az Amerikai Katolikus...

Read more

Mesterséges intelligencia-kutatással növeli a képzési hatékonyságot a Kamara országszerte

„A felmérés célja legalább 10 ezer vállalkozó bevonása és felkészítése a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazására A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) új vezetése kiemelten fontosnak tartja, hogy a hazai vállalkozások naprakész tudással rendelkezzenek a legmodernebb technológiák terén. Ezek a technológiák ebben pillanatban is új és új felhasználókkal és megoldásokkal forradalmasítják az üzleti folyamatokat nem csak világszerte, hanem hazánkban is. Azonban még számos vállalkozó nem érzékeli a mesterséges intelligencia (MI) által létrejövő változásokat. A kérdés, hogy a magyar vállalkozók lemaradnak vagy időben felkészülnek...

Read more

Csetbotok és MI-támogatás – a NAV vizsgálja a kisvállalatok támogatásának lehetőségeit

„BKIK-KKVHÁZ megkeresésre válaszolt a NAV A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a KKVHÁZ Zrt által a közelmúltban megrendezett Országos Adószakmai Egyeztető Fórumon elhangzottak alapján Gulyás József főszervező észrevételekkel és javaslatokkal fordult a NAV-hoz, amelyekre Tamásné Czinege Csilla a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) adószakmai elnökhelyettese rövid időn belül érdemben reagált. Alább részleteket közlünk Tamásné Czinege Csilla tájékoztatásából. Tisztelt Elnök Úr! A KKVHÁZ Országos Adószakmai Egyeztető Fórum „kávéházi vitaasztalok” által megfogalmazott javaslatokat mindenekelőtt köszönjük, azok építő jellegűek. Engedje meg, hogy azok közül néhányra...

Read more

(Uniós MI-jogszabály) Az Európai Bizottság iránymutatás-tervezete és jelentéstételi sablonja a súlyos mesterségesintelligencia-eseményekről – társadalmi véleményezés

„ Opening: 26 Szeptember 2025 Closing: 07 November 2025 A Bizottság arra ösztönzi az érdekelt feleket, hogy e nyilvános konzultáció során adjanak visszajelzést és példákat a más jelentéstételi rendszerekkel való kölcsönhatásról. A mesterséges intelligenciáról szóló uniós jogszabály értelmében a nagy kockázatú MI-rendszerek szolgáltatóinak jelenteniük kell a súlyos biztonsági eseményeket a nemzeti hatóságoknak. A 73. cikkben meghatározott új kötelezettség célja a kockázatok korai felismerése, az elszámoltathatóság biztosítása, a gyors fellépés lehetővé tétele és a nyilvánosság mesterségesintelligencia-technológiákba vetett bizalmának kiépítése. Bár a szabályok csak...

Read more

Mesterséges intelligencia és foglalkoztatás az Európai Unióban

„A kutatási tájékoztató a mesterséges intelligencia foglalkoztatásra gyakorolt ​​hatását vizsgálja az Európai Unióban 2012 és 2022 között. Leíró és regressziós elemzéseket használ, adatai az EU Munkaerő-felméréséből (EU Labour Force Survey) származó 3 számjegyű foglalkozási adatok, valamint Felten és munkatársai (2021) által megalkotott mesterséges intelligencia-kitettségi mutatóból származnak. Az eredmények azt mutatják, hogy a mesterséges intelligenciának való kitettség a magasan képzett szakemberek körében a legmagasabb, különösen az analitikus munkakörökben, amelyeket többnyire nem rutinszerű kognitív feladatok jellemeznek. Például a matematikusok, a pénzügyi és a jogi...

Read more

Kormányzás a mesterséges intelligenciára támaszkodva – A jelenlegi helyzet és a további lépések

„A mesterséges intelligencia óriási lehetőségeket kínál a kormányok számára. Segít a kormányoknak a közszolgáltatások automatizálásában és testreszabásában, a döntéshozatal javításában, a csalások felderítésében, valamint a köztisztviselők munkájának és tanulásának gazdagításában. Az előnyök azonban a kockázatok kezelésétől is függenek: a mesterséges intelligencia rendszerekben található torz adatok káros döntésekhez vezethetnek; az átláthatóság hiánya aláássa az elszámoltathatóságot; az MI-rendszerekre való túlzott támaszkodás pedig szélesítheti a digitális szakadékokat és terjesztheti a hibákat, csökkentve a polgárok bizalmát. Ezeknek a kompromisszumoknak a feloldása során tekintettel kell lenni a...

Read more

Ökoszisztéma-építés: elindul az MI Üzem (AI Factory) Antenna program

„A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat, a Neumann Technológia Platform, az MKIK és az ELTE részvételével nagy ernyő projekt indul, amelynek célja az ökoszisztéma építése. Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója a Neumann Technológiai Fesztiválon elmondta, ez az ökoszisztéma-építés egy új szuperszámítógép köré fog szerveződni, amelynek a kivitelezési munkálatai a hetekben elkezdődnek. „A reményeink szerint 2026 végére vagy 2027 elejére elkezdi működését, és képes lesz a hazai vállalkozásokat, a hazai tudományos szférát helyzetbe hozni” – tette hozzá. A Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója szerint tudni...

Read more

Hatvan iskolában indul a tanév első félévében mesterségesintelligencia-kurzus (MI) a tanrendbe építve

„Hatvan iskolában indul a tanév első félévében mesterségesintelligencia-kurzus (MI) a tanrendbe építve - jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Hankó Balázs elmondta: ebben a félévben már több ezer gyermek vehet részt MI-képzésben, a cél pedig az, hogy februártól valamennyi szakképzésben tanuló diák hallgathasson ilyen kurzust. Hangsúlyozta: a tervek szerint a mesterséges intelligenciát a teljes magyar oktatás részévé tenné a kormány, tovább erősítve ezzel Magyarország versenyképességét. A kormány Kárpát-medencei dimenzióban gondolkodik, ezért az elsőként kiválasztott hatvan iskola közül...

Read more

Nagy Márton a mesterséges intelligenciáról

„...Hazánk számára is egyértelműen kitörési pontot jelent a mesterséges intelligencia, amelyhez megfelelő alapot biztosít többek között a kimagaslóan fejlett hazai digitális infrastruktúra. A mesterséges intelligencia alkalmazásában rejlő lehetőségek kiaknázáshoz nyújt támpontot a frissen megújított és elfogadott MI Stratégia 2025-től 2030-ig tartó időszakra. Ennek keretében célként került kitűzésre, hogy Magyarország ne maradjon le a globális versenyben az MI-technológiák terén, minél kiterjedtebben alkalmazza azt a különböző iparágakban. Az MI-technológiák alkalmazása ugyanis jelentős termelékenységnövekedést eredményezhet, mivel a vállalkozások képessé válnak a működésük optimalizálására amellett, hogy...

Read more

AI Summit 2025 második nap: a mesterséges intelligencia (MI) friss témái

„Az AI Summit 2025 második napján világossá vált: a mesterséges intelligencia már nemcsak iparágakat, hanem a hadseregek működését is alapjaiban alakítja át. Autonóm drónok, szenzorokkal felszerelt katonák és valós idejű döntéstámogató rendszerek mutatták meg, hogyan formálja át a digitális korszak a biztonságpolitikát és a hadviselést. A budapesti AI Summit 2025 második napja a Városligetben valóságos technológiai forgataggá változtatta a főváros e részét, ahol szeptember 9-én is a mesterséges intelligencia (MI) friss témái kerültek terítékre. ... Több mint 300 előadó, szakértők több mint...

Read more
Page 9 of 26 1 8 9 10 26