Skip to main content

Találat: politika

Hamarosan fel fogják osztani a világűrt, és Magyarország is ott lehet a tárgyalóasztalnál

„A globális, kooperációs alapú űriparnak és űrkutatásnak gyakorlatilag vége, a területen hidegháborús viszonyoknak megfelelő visszarendeződés látszik, ami a magánvállalkozások erősödésével még jobban megbolygatta a viszonyokat – mondta a Makronómnak Sárhegyi István űripari szakértő és befektető, akit a hazai űrkutatással kapcsolatos tervekről, a tervezett magyar műholdról, valamint az orosz-ukrán háború nyomán kialakult nemzetközi változásokról is kérdeztünk. Dr. Sárhegyi István űrjogász, űripari vállalkozó, iparági szakértő és befektető. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán és a Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott, majd az International...

Read more

Többségi véleménnyel, de nem az egység jegyében zárul ma az EU-jövő konferencia

„ A brexit sokkja után az EU-egység megszilárdítását és az uniós projekt „állampolgárokhoz közelebb vitelét” célozta az uniós konferencia meghirdetése, amely az EU jövőjéhez gyűjtött egy éven át állampolgári ötleteket. A hétfőn véget érő konferencia polgári elképzeléseket valóban felsorol, de ezek az egységet távolról sem mindenben szavatolják. Az egyéves konferencia ünnepélyes záró plenáris ülésére május 9-én, „Európa napján” Strasbourgban kerül sor. Azt is előre tudni lehet, hogy ennek során minden bizonnyal formalizálni fogják a megelőző hónapokban összesen 49 témakörben született 325 „polgári...

Read more

A kínai soft power vizsgálata Magyarországon a kínai-magyar kulturális és oktatási kapcsolatok tükrében

„A Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulását követően Magyarország az elsők között vette fel a diplomáciai kapcsolatot a pekingi kormánnyal. A két ország között szinte azonnal megindult a kulturális és oktatási együttműködés. Ennek intenzitása az azóta eltelt több mint hetven év során folyamatosan változott, ugyanakkor összegezve elmondhatjuk, hogy a két ország között a kultúra és az oktatás területén rendkívül komoly együttműködés zajlott, és zajlik ma is. A disszertáció igyekszik feltárni a kínai kulturális és oktatási csereprogramok alakulását a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételét követően, majd...

Read more

Különleges befektetési alapot hozott létre a CIA

„Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kockázatitőke-befektetéssel foglalkozó részlegének, az In-Q-Telnek a vezetősége különleges alapot hozott létre annak érdekében, hogy a „növekvő geopolitikai instabilitás korában érvényesítse az Egyesült Államok szélesebb körű érdekeit” – adta hírül az Intercept. Az In-Q-Tel meglehetősen sajátságos kockázatitőke-kezelő vállalat, amelyet a CIA hozott létre Peleus néven a 90-es évek végén, hogy ösztönözze a magánszektor innovációját azzal a céllal, hogy a legújabb technológiával álljon elő Amerika titkos nemzetbiztonsági műveletei érdekében. ... Az amerikai kormányzat, az NSA, a FBI és...

Read more

Új európai Bauhaus: kiválasztották, hogy melyik öt demonstrációs vezérprojekt kerül finanszírozásra a különféle európai országokban

„A Bizottság a mai napon bejelenti, hogy melyik öt pályázat került kiválasztásra azon 25 millió euró összegű pályázati felhívás keretében, amely az új európai Bauhaus demonstrációs vezérprojektjeinek kidolgozását hivatott támogatni. Már a támogatási megállapodásokról zajlanak a tárgyalások a kiválasztott kedvezményezettekkel. A projektek fenntarthatóbb, befogadóbb és szebb terek létrehozásához vezetnek majd szerte az Európai Unióban, és helyi szinten bevonják a polgárokat a zöld gazdaságra való átállás folyamatába. Ursula von der Leyen elnök a következőket nyilatkozta: „Alig várom, hogy ezek az új európai Bauhaus-projektek testet...

Read more

Kérdések és válaszok – Uniós egészségügy: európai egészségügyi adattér

„1. Miről szól az európai egészségügyi adattérre vonatkozó javaslat? Orvosok, ápolók, gyógyszerészek, kutatók és az egészségügyi szabályozás területén dolgozók minden másodpercben nagy számban állítanak elő és használnak fel olyan alapvető egészségügyi adatokat szerte az EU-ban, amelyek életmentő munkájuk szempontjából nélkülözhetetlenek. Ezek az adatok jelentik tulajdonképpen az egészségügyi rendszerek ereiben keringő vért. A Covid19-világjárvány rádöbbentett bennünket, hogy mennyire fontos szerepet játszanak a naprakész egészségügyi adatok a jól tájékozott népegészségügyi intézkedések meghozatalában és a válsághelyzetekre való reagálásban. A pandémia jelentősen felgyorsította a digitális eszközök...

Read more

Európai egészségügyi unió: Európai egészségügyi adattér az emberek és a tudomány szolgálatában

„Az Európai Bizottság a mai napon megnyitotta a közös európai egészségügyi adatteret (EHDS), mely az erős európai egészségügyi unió egyik legfontosabb építőköve. Az európai egészségügyi adattér létrehozása EU-szerte óriási változást jelent az egészségügyi ellátás biztosításának módját illetően. Lehetővé fogja tenni az emberek számára, hogy egészségügyi adataik felett rendelkezzenek saját országukban vagy más tagállamokban. Előmozdítja a digitális egészségügyi szolgáltatások és termékek valódi egységes piacát. Következetes, megbízható és hatékony keretről gondoskodik a személyes egészségügyi adatok kutatási, innovációs, szakpolitikai döntéshozatali és szabályozási célokból való felhasználása...

Read more

Az Európa jövőjéről szóló konferencia: a konferencia plenáris ülése elfogadta a végleges javaslatokat

„Április 29–30-án utoljára ülésezett az Európa jövőjéről szóló konferencia plenáris ülése, és 49 részletes javaslatot fogadott el, amelyek – az éghajlatváltozástól és az egészségügytől kezdve a migráción át egészen az EU globális szinten betöltött szerepéig – témák széles körét ölelik fel. Ennek előzménye az a különleges párbeszéd, amelynek keretében a polgárok Európa-szerte egy éven keresztül vitát folytattak, tanácskoztak és együttműködtek azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy milyen Európában szeretnének élni. Az Európai Parlament, a Tanács, a Bizottság és a nemzeti parlamentek képviselői egyetértésüket...

Read more

Összefogás a Digitális Magyarországért – IVSZ Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége

„Egységes szerkezetbe foglalt kiáltvány Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért felhívással fordult tavaly ősszel a digitális szakmához, a gazdaság szereplőihez, a politikai döntéshozókhoz, és a teljes magyar közvéleményhez, hogy rávilágítson: a vállalkozások korszerű technológiájának és a munkavállalók versenyképes tudásának a fejlesztése történelmi esélyt jelent Magyarország számára. A digitalizáció minden magyar ember életét, minden hazai vállalat és intézmény működését jelentősen megváltoztatja, és a következő években alapjaiban fogja megrengetni mindennapjainkat. A felhívások ideje lejárt, eljött a cselekvés pillanata! A kiáltványban négy pillért határoztunk meg,...

Read more

Választási reformokat sürget az Európai Parlament

„Az Európai Parlament módosítani szeretne az európai parlamenti választás szabályain. Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén tegnap szavaztak az Alkotmányügyi Bizottság azon jelentéséről, mely az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos jogszabályokat módosítaná az Európai Unió demokratikusabbá tétele céljából. A reformjavaslatok egy része reflektál az EP 2020-as állásfoglalására, amelyben a testület a 2019-es választásokat értékelte. A mostani szövegtervezet, melyről szavazniuk kellett a képviselőknek, három nagyobb területen vezetne be új szabályozást. Az egyik a transznacionális pártlisták alkalmazása. Régóta visszatérő téma ez az európai belpolitikában, mely értelmében az...

Read more
Page 143 of 205 1 142 143 144 205