Skip to main content

Találat: társadalom

Gyopáros Alpár: a kormány a jövőben is folytatja a Magyar Falu Programot

„A kormány a jövőben is folytatja a Magyar Falu Programot, és a falvak által jelzett fejlesztésekhez lépésről lépésre biztosítja a forrásokat – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Pest vármegyei Hévízgyörkön egy új aszfaltút átadása alkalmából csütörtökön. Gyopáros Alpár felidézte, hogy Hévízgyörk a Magyar Falu Program indulása óta több mint 270 millió forintnyi fejlesztést hajthatott végre a program keretében. Hangsúlyozta: a kormány figyel arra, hogy milyen igényeket fogalmaznak meg a falvakban élők, és ezeket a javaslatokat beépítik a programba, megjelennek...

Read more

Az Európai Bizottság javaslata a nonprofit egyesületek határokon átnyúló tevékenységeinek megkönnyítésére

„A Bizottság ma javaslatot fogadott el az EU-ban működő nonprofit egyesületek határokon átnyúló tevékenységeinek megkönnyítésére. A javaslat javítani fogja a belső piac működését, mégpedig úgy, hogy felszámolja a több tagállamban működő vagy működni szándékozó nonprofit egyesületek előtt álló jogi és adminisztratív akadályokat, ezáltal pedig erősíti a nonprofit szervezetek gazdasági és társadalmi értékteremtő szerepét az EU-ban, miközben egyenlő versenyfeltételeket biztosít számukra. Jelenleg ha egy nonprofit egyesület a székhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban folytat tevékenységeket, nem részesül egységes elismerésben a jogi személyiségét és jogképességét...

Read more

Korhatárhoz kötné a generatív mesterségesintelligencia-rendszerek használatát az UNESCO

„Egy amerikai törvény szerint a ChatGPT-t már csak tizenhárom év felettiek használhatják. Ezúttal az ENSZ is lépne. Felszólította csütörtökön a kormányokat az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO), hogy haladéktalanul alkossanak iskolai szabályokat a mesterséges intelligencia eszközeinek, például a ChatGPT chatbotnak az alkalmazására, köztük korlátozást a legfiatalabbak számára. A közzétett útmutatóban az UNESCO úgy ítélte meg, hogy a hatóságok nincsenek felkészülve a mesterséges intelligencia iskolai alkalmazásával kapcsolatos etikai problémák kezelésére. A nevelésügyi szervezet az útmutató szerint azt javasolja, hogy kössék legalább...

Read more

Egységes fogyatékossági és parkolási kártya bevezetését javasolja az Európai Bizottság

„Az Európai Bizottság a mai napon jogalkotási javaslatot terjesztett elő, amely elősegíti a fogyatékossággal élő személyek számára a szabad mozgáshoz való joguk gyakorlását azáltal, hogy egyenlőségi alapon nyújtott különleges feltételeket, kedvezményes elbánást és parkolási jogokat biztosít számukra másik tagállamokba történő látogatásuk során is. A Bizottság javaslata egységesített európai fogyatékossági kártyát vezet be, és megerősíti a fogyatékossággal élő személyek jelenlegi európai parkolási kártyájával járó jogosultságokat. Mindkét kártyát EU-szerte elismerik majd. Európai fogyatékossági kártya Ha az emberek fogyatékossági státuszát külföldön nem ismerik el, más...

Read more

Magyarországi Falumegújítási Díj 2023 – megjelent a pályázati felhívás

„A pályázat célja, hogy felkutassa és díjazza azokat a települési közösségeket, amelyek kimagasló és példaszerű színvonalon végzik jövőbemutató fejlesztési munkájukat. A Belügyminiszter az idei évben is meghirdeti a Magyarországi Falumegújítási Díj 2023. pályázatot "Felépíteni a jövőt” mottóval. A pályázatot meghirdető célja, hogy felkutatásra, díjazásra és ezzel „reflektorfénybe“ kerüljenek azok a települési közösségek, amelyek kimagasló és példaszerű színvonalon végzik jövőbemutató fejlesztési munkájukat. A kiíró a példák bemutatásával, az információk cseréjével javítani kívánja a falumegújítást végző községek eredményeit, a jó példákkal el kívánják érni, hogy a falumegújítás mozgalommá...

Read more

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Magyar Államkincstár is csatlakozott a KiberPajzs projekthez

„A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Magyar Államkincstár is csatlakozott a KiberPajzs projekthez. Az MNB, a Bankszövetség, az NMHH, az NBSZ-NKI, az ORFK, az IM és az SzTFH közös oktatási és kommunikációs együttműködése a lakosság felkészítését tűzte ki célul a digitális pénzügyi bűnözők ellen, akik jellemzően a fogyasztók érzelmi manipulálásával, illetve megtévesztésével támadnak. A KiberPajzs projektben résztvevő intézmények a lakossági ügyfelek pénzügyi tudatosságának erősítése, a kiberkockázatok minél hatékonyabb kezelése érdekében fogtak össze. A téma fontosságát jelzi, hogy a projekt tagjain túl nem csak...

Read more

14 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap program keretében

„A Nemzeti Együttműködési Alap program keretéből (NEA) 14 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek a következő évre. Ez az összeg három milliárd forinttal haladja meg a tavalyi pályázati keretet - hangsúlyozta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán. Szalay-Bobrovniczky Vince a Civil info NEA előadássorozat veszprémi állomásán elmondta, hogy október 2. és november 3. között pályázhatnak civil szervezetek a NEA keretében működésre, bér jellegű juttatásra, rezsire illetve programokra. Mint mondta, egy szervezet legfeljebb 4,5 millió forintra pályázhat. Felhívta a...

Read more

Gyopáros Alpár: Több mint hatvanmilliárd forint hasznosult a szabolcsi falvakban

„Az elmúlt csaknem négy évben több mint 60 milliárd forint fejlesztés valósult meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei falvakban a Magyar falu programon keresztül – közölte a Miniszterelnökség Modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtasson pénteken. Gyopáros Alpár a helyi Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Ház mintegy 15 millió forint értékű filagóriájának és napelemes rendszerének átadásán azt hangsúlyozta, kiemelkedő az a falupasztorációs munka, amelyet a görögkatolikus egyház a falvakban végez, különösen az ország három északkeleti megyéjében. Nemcsak a görögkatolikusok, hanem bármely egyház a falvakban...

Read more

Navracsics Tibor: A régiók adottságaihoz igazodó fejlesztéspolitikára van szükség

„A következő évek feladata, hogy megtaláljuk azokat az eszközöket, kereteket, amelyekkel a különböző régiók a saját helyzetüknek megfelelő elbánásban részesülhetnek a fejlesztéspolitikában – mondta Navracsics Tibor pénteken Nagykanizsán. A területfejlesztési miniszter a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági fórumán arról beszélt, hogy a jelenlegi fejlesztéspolitika a közigazgatási határokhoz igazodik, holott a szolgáltatási határok ezzel nem esnek egybe. Nagykanizsa is ennek kárvallottja, hiszen a Nyugat-Dunántúlon belül a legkevésbé fejlett régióhoz tartozik, ugyanakkor a dinamikusabban emelkedő dél-dunántúli régióval határos. A jövő egyik feladata, hogy hogyan...

Read more

A területfejlesztés helyzete és kihívásai

„A makrorégió meghatározó országává válhat Magyarország, ezt erősíti, hogy Budapest és ingázózónája a húsz legnépesebb funkcionális egység között van az EU-ban. A magyar településhálózatra összességében a stabilitás jellemző, ráadásul az elmúlt évtizedben nőtt a falvak népességvonzó és -megtartó ereje. Azokban a térségekben, amelyeknek a vonzereje erősödött, a gazdasági növekedéséből és demográfiai gyarapodásából fakadó új problémák jelentek meg. Az új helyzethez a területfejlesztés eszköz- és intézményrendszerének is alkalmazkodnia kell, figyelembe véve az EU déli tagországainak tapasztalatait, továbbá szükséges az új típusú veszélyekre reagáló...

Read more
Page 54 of 179 1 53 54 55 179