Skip to main content

Találat: távközlés

Közel 3 milliárdan netezünk

„ A Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union - ITU), az ENSZ egyik szakosodott ügynöksége minden évben elkészíti a világ infokommunikációs állapotáról szóló elemzését. Az idei legfontosabb megállapításai között szerepel, hogy év végére várhatóan majdnem 3 milliárdra nő az internetezni képes emberek száma. .... Az internetpenetráció egy év alatt átlag 6,6 százalékot erősödött, ám ez meglehetősen egyenlőtlenül oszlott el a fejlett és fejlődő régiók között. Előbbieknél 8,7, utóbbiaknál viszont csak 3,3 százalékkal javult az arány egy év alatt. Ennek ellenére a fejlődő...

Read more

Fejlett hangszolgáltatásokat vehetnek igénybe az állami intézmények

„A Nemzeti Távközlési Gerinchálózatra (NTG) csatlakozott állami intézmények 2015 márciusától a kimenő- és bejövő hangforgalmukat is a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. rendszerén keresztül bonyolíthatják le, és így jelentős költségeket takaríthatnak meg - derült ki a fejlesztést közösen megvalósító NISZ és a Kormányzati Eseménykezelő Központ keddi sajtótájékoztatóján Budapesten. Teller Gábor projektvezető kiemelte, hogy sikeresen zárult az a közbeszerzés, amely lehetővé teszi a rendszer kiépítését. A nyertes a Deverto Rendszertechnika Zrt. lett, amely 372 millió forintból valósítja meg a beruházást. A projektvezető elmondta,...

Read more

Év végén zárulnak a GSM-R projekt beszerzési eljárásai

„A 2012 márciusában indult, a magyar vasúti kommunikációs rendszert korszerűsítő GSM-R projekt előkészítése 2014 végén lezárul. A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. a projekt keretében öt nagy beszerzési eljárást folytatott le, melyek eredményeképpen a kiépülő, európai szabványoknak megfelelő vasúti kommunikációs hálózattal Magyarország csatlakozhat az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszerhez. A GSM-R rendszer kiépítésének előkészítése 2012. márciusában a KÖZOP-2.4.0-09-11-2011-0001 számú projekttel indult el.. Az 1486/2012 (XI. 7.) Kormányhatározat a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-t jelölte ki a GSM-R rendszer fejlesztésére, a MÁV Zrt....

Read more

Felgyorsulnak az állami IT-hálózatok

„November végén zárul a Nemzeti Hálózatfejlesztési Projekt (NHP), amelyben a NISZ Zrt. Európai Uniós támogatással modernizálta az állami intézmények hálózati berendezéseit. Az 1,6 milliárd forintos projektben csaknem 1000 hálózati eszközt (főként nagy kapacitású routereket) telepítettek és helyeztek üzembe járási hivatalokban, kormányablakokban, a Legfőbb Ügyészségnél és a Magyar Közút Nonprofit Zrt-nél. A NISZ ZRt. sikeresen zárhatja november végén a „Kormányzati intézmények telephelyein végberendezések modernizációja” elnevezésű, az Európai Unió 1,6 milliárd forintos támogatásból megvalósuló projektjét. A projekt során a NISZ az elérhető legkorszerűbb elektronikus...

Read more

Jelentés: digitálissá lesz a világ

„Az Ericsson Mobilitási Jelentésének legfrissebb kiadása a világ számos hálózatából származó nagy adathalmaz (big data) segítségével átfogó és friss információkkal mutatja be a mobil távközlés új irányvonalait, és a mobil technológiák gyors ütemű terjedését: az előrejelzések szerint 2020-ig a világ 6 évesnél idősebb lakossága 90 százalékának lesz mobiltelefonja. Ezen túlmenően pedig az okostelefon előfizetések is valószínűleg elérik a 6,1 milliárdos csúcsot. India és Kína mutatja a leggyorsabb ütemű növekedést, itt 2014 harmadik negyedévében 18 millió, illetve 12 millió új mobilelőfizetést könyveltek el....

Read more

Infotér Konferencia 2014 – Interjú Bódi Gábor helyettes államtitkárral

„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozó fejlesztésekről, a hozzájuk tartozó szabályozási háttérről és a kormányzati informatika szerkezetéről beszélt Bódi Gábor, az Infotér konferencián. Az infokommunikáció összehangolásáért felelős helyettes államtitkár elmondta a központosítás miatt jött létre a Miniszterelnökség , mint minisztérium, amelyben az infokommunikáció is helyet kapott.” Forrás: Infotér Konferencia 2014 - Interjú Bódi Gábor helyettes államtitkárral Infotér 2014, videó; Informatika a Társadalomért Egyesület; 2014. november 17.

Read more

Obama „közművesítené” az internetet

„Az amerikai elnök szerint a háló "a legtöbb amerikai számára (...) a mindennapi élet nélkülözhetetlen részévé vált". Barack Obama amerikai elnök szeretné elérni, hogy a helyi kommunikációs- és médiafelügyelet hivatalosan is "közművé" nyilvánítsa az internetet. A lépés lehetővé tenné a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) számára, hogy szigorúbb szabályozást vezessen be, és a jelenleginél hatékonyabban óvja az internet semlegességét. "Ezeknek a biztosítékoknak a megteremtése érdekében arra kérem az FCC-t, hogy a Telekommunikációs Törvény néven ismert jogszabály második cikkelyében foglaltaknak megfelelően minősítse át az...

Read more

Az elérhetőség és az adatvédelem az EU két új informatikai csapásiránya

„A célok érdekében mozgósítanák a magánbefektetőket, a megtérüléshez időlegesen akár a szolgáltatóváltás korlátozása is elképzelhető. Az európai uniós távközlési piacon komoly változások várhatók a következő néhány évben. Günther Oettinger, az Európai Unió digitális területért és társadalomért felelős biztosa kijelentette, hogy mozgósítani akarják a magánbefektetőket, és a beruházások segítésében az Európai Befektetési Banknak is szerepet kell játszania. A befektetéseknek olyan projekteket kell támogatniuk, amelyek európai többletértékkel rendelkeznek. Fontos, hogy a programok tartósan hatással legyenek egy adott területre, például az intelligens energiaelosztó rendszerekre vagy...

Read more

Kara Ákos: A szélessáv eljuttatása minden háztartásba a legfontosabb informatikai célkitűzés

„ A legfontosabb kormányzati szándék és vállalás az informatika területén ebben a kormányzati ciklusban a szélessávú fejlesztés, a kapcsolódó pályázatot jövő nyáron tervezi kiírni a szakminisztérium – jelentette ki Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár Balatonfüreden. Az Infotér konferencián 2014. november 6-án tartott záróelőadásában az államtitkár elmondta: a szélessáv ma már alapvető közmű, amely egyúttal a munkaalapú társadalom alapeleme is, hiszen a munkahelyek egyre nagyobb hányadában elvárás az informatikai jártasság. Kara Ákos arról beszélt, hogy az elmúlt években jelentős szemléletváltás indult...

Read more

A fejlett távközlési infrastruktúra erősíti a versenyképességet

„ A fejlett távközlési infrastruktúra erősíti az ország versenyképességét, a szélessávú mobil-ellátottság tíz százalékos növekedése 1 százalékos hazai össztermék (GDP) növekedést eredményez - mondta el Jakab Roland, az Ericsson Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön Stockholmban az MTI-nek, az Ericsson éves üzleti innovációs fórumán. Hozzátette: nélkülözhetetlen, hogy fejlett infokommunikációs rendszerek és szélessávú hálózatok legyenek Magyarországon, mivel így az emberek sokkal jobb minőségű, digitalizált megoldásokhoz, szolgáltatásokhoz férhetnek hozzá, és a szolgáltatók is könnyebben elérhetik a felhasználókat ezen keresztül - mondta. Ha a szélessávú ellátottság...

Read more
Page 75 of 130 1 74 75 76 130