Skip to main content

Találat: technika

Digitális világ: mindenki életére hatással lesz az Európai Unió új szabályozási csomagja

„Az már senki számára sem lehet újdonság, hogy az Európai Unió a 2010-es évek közepe óta zászlóshajó szerepet tölt be az új technológiák szabályozása terén. A GDPR-ral elindult folyamat az utóbbi időben felpörgött a digitális piacokat és platformokat, köztük a közösségi médiát szabályozó rendeletekkel, és a folyamatnak koránt sincs vége, hiszen küszöbön áll a mesterséges intelligencia alkalmazását átfogóan szabályozó MI-rendelet elfogadása is. Míg korábban az alkotmányjog és benne az alapjogok kizárólag a közhatalom, az állam hatalmának korlátozására és vele szemben a polgári...

Read more

Új, térképészeti nonprofit szervezetet alapított a Microsoft, a Meta és az Amazon

„A Linux Foundation, az Amazon Web Services (AWS), a Meta, a Microsoft és a holland TomTom térképgyártó vállalat egyesítette erőit az Overture Maps Foundation nevű új térképészeti nonprofit szervezetben. Az Overture célja, hogy segítsen új térképészeti termékek készítésében azzal, hogy interoperábilis nyílt térképadatokat kínál, lényegében olyan térképadatokat, amelyeket a tagok számítógépes rendszereken keresztül használhatnak. Az adatok a következők forrásokból származnak majd: kormányzati szervek, például várostervezési osztályok; meglévő nyílt térképadat-projektek, mint például az OpenStreetMap (amelyet a Meta már használ); a tagoktól, akik saját...

Read more

Állami támogatás: Az Európai Bizottság a széles sávú hálózatokra vonatkozó felülvizsgált állami támogatási szabályokat fogad el

„Az Európai Bizottság felülvizsgált közleményt fogadott el a széles sávú hálózatokhoz nyújtott állami támogatásról (a továbbiakban: a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás). A széles sávú hálózatokról szóló felülvizsgált iránymutatás meghatározza azokat a szabályokat, amelyek alapján a Bizottság értékeli a tagállamok által bejelentett, a széles sávú hálózatok kiépítését és az EU-ban történő széles körű bevezetésüket célzó állami támogatási intézkedéseket. Az új szabályok hozzájárulnak az EU azon stratégiai célkitűzéseihez, hogy az évtized végére mindenki számára gigabitalapú konnektivitást és 5G lefedettséget biztosítson, ami elengedhetetlen az...

Read more

Arcképek a magyar egészségügyi informatika történetéből, 1959-2022

„Aszklépiosz a gyógyítás görög istene a gyógyítás hatalmával (amit a bot jelképez) meg tudta újítani betegei életét (bőrét megújító kígyó). Az elmúlt évtizedekben a gyógyító hatalom alapvető eszközévé vált az informatika. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Informatikatörténeti Fórumának (iTF) tárlata a magyar egészségügyi informatika 60 éves történetének meghatározó, alkotó személyiségeit mutatja be. Munkájuk és kollégáik tevékenysége lehetővé teszi a modern informatikai eszközökön alapuló gyógyítás, a megelőzés terén az egyre hatékonyabb egészségügyi ellátás kialakulását. A tárlat szereplőinek tevékenységét meghatározó történeti hátteret a...

Read more

Kiss László: a kínai űrkutatás fejlettsége politikai fricska a nyugati világnak

„ A Mennyei palota nevű kínai űrállomás kiépítését befejező három kínai űrhajós vasárnap visszatért a Földre. Kína az elmúlt évtizedekben eurómilliárdokat fektetett űrprogramjába, ennek koronaékszere az űrállomás, amivel több kutatást is végezhetnek. "Nagyon ambiciózus űrprogramot hirdetett meg Kína húsz évvel ezelőtt. Az első kínai űrhajós már 2003-ban Föld körüli pályán járt. A fejlesztéseknek az egyik nagy hajtóereje volt, hogy Kínát elsősorban az Egyesült Államok nyomására kizárták a nemzetközi űrállomásból, és Kína erre azt válaszolta, hogy megépítjük a sajátunkat" – mondta az InfoRádiónak...

Read more

Jogszabály a mesterséges intelligenciáról: az EU Tanácsa szorgalmazza az alapvető jogokat tiszteletben tartó, biztonságos mesterséges intelligencia előmozdítását

„A Tanács elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályra vonatkozó közös álláspontját („általános megközelítés”). A jogszabály azt hivatott biztosítani, hogy az Unióban forgalomba hozott és használt mesterségesintelligencia-rendszerek (MI-rendszerek) biztonságosak legyenek, és tiszteletben tartsák az alapvető jogokat és az uniós értékekre vonatkozó hatályos jogszabályokat. A mesterséges intelligencia rendkívül fontos szerepet tölt be jövőnk szempontjából. A ma elfogadott általános megközelítéssel sikerült kifinomult egyensúlyt elérnünk. A jogszabály Európa-szerte fellendíti majd az innovációt és a mesterséges intelligencián alapuló technológia elterjedését, és ezzel számos előnyt kínál. Mindemellett maradéktalanul...

Read more

Elon Musk rakétája viszi majd a világűrbe a magyar kisműholdat

„Az NMHH feltett célja, hogy támogassa a „szárnyait bontogató” hazai űripart, valamint az űrtudományok oktatását A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával elkészült és útjára indult az MRC-100, a legújabb műegyetemi kisműhold. A legújabb műegyetemi űreszköz 5x5x15 cm méretével a SMOG-sorozat legnagyobb darabja, ami a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék oktatói, kutatói és hallgatói hároméves közös munkájának eredményeként jött létre. Az új űreszköz a SMOG-sorozat legnagyobb méretű műholdja. Az MRC-100 elnevezést a Műegyetemi Rádió Club...

Read more

A csipekről szóló európai jogszabály: az Európai Unió Tanácsa elfogadta álláspontját

„A Tanács elfogadta álláspontját („általános megközelítés”) az európai félvezető-ökoszisztéma megerősítését célzó intézkedések keretének létrehozásáról szóló rendeletjavaslatról, közismertebb nevén a „csipekről szóló európai jogszabályról”. A csipekről szóló európai jogszabály a félvezetők jelenlegi európai hiányával foglalkozik. A csipekről szóló európai jogszabállyal az EU célja az, hogy 2030-ig megkétszerezze, vagyis 10%-ról legalább 20%-ra növelje a félvezetők terén a globális piaci részesedését, hogy biztosítsa az EU jövőbeli technológiai szuverenitását. A csipek a napjainkban létező legfontosabb élvonalbeli technológiák közé tartoznak, de az EU jelenleg nem rendelkezik elegendő...

Read more

Kérdések és válaszok: Drónstratégia 2.0

„1. Szabályozták-e korábban a drónműveleteket uniós szinten? A Bizottság 2015. évi légi közlekedési stratégiáját követve az EU átfogó szabályozási keretet fogadott el a drónokra vonatkozóan, hozzájárulva ennek az ígéretes ágazatnak a fejlődéséhez. 2018 óta súlytól függetlenül minden drónra vonatkoznak a drónok üzemeltetését szabályozó harmonizált biztonsági szabályok. Emellett a Bizottság több rendeletet is elfogadott a légtérben végzett drónműveletek biztonságossága érdekében, légiforgalmi szolgáltatási rendszert biztosítva a drónok számára. Ezek a szabályok képezik a drónágazat és a drónszolgáltatások piacának fejlődését elősegítő új uniós szabályozási keret...

Read more

Drónstratégia 2.0: A drónok nagy méretű európai piacának létrehozása – Európai Bizottság

„A Bizottság által ma elfogadott 2.0-ás európai drónstratégia felvázolja az európai drónpiac további fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseket. A drónstratégia a drónok üzemeltetésére és műszaki követelményeinek meghatározására vonatkozó uniós biztonsági keretre épül, amely a legfejlettebb a világon. Az új stratégia meghatározza, miként folytathat Európa nagy léptékű kereskedelmi drónműveleteket, és egyúttal új lehetőségeket kínál az ágazatban. A munkahelyektől az új mobilitási megoldásokig Az EU átfogó szabályozási keretének köszönhetően a drónok immár több százezer órát repültek biztonságosan az európai légtérben, és ez idő alatt többek között...

Read more
Page 54 of 172 1 53 54 55 172