Skip to main content

Találat: tudomány

Hogyan érvényesülhet Európa az űrversenyben? – „Űrpolitika: stratégiai és európai kérdések. Francia-magyar perspektívák” című konferencia

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Világűrjog és -Politika Kutatóintézet, valamint a Francia Nagykövetség szervezésében rendezték meg az „Űrpolitika: stratégiai és európai kérdések. Francia-magyar perspektívák” című konferenciát, 2024. március 27-én. Az eseményen magas rangú francia és magyar állami tisztviselők, ipari szereplők, egyetemi oktatók és kutatók beszélgettek az űrszektor jövőjéről. Az „Európai együttműködés az űrben: az erőfeszítések összehangolása” című kerekasztal-beszélgetés moderátora dr. Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa, az Európai Űrügynökség (ESA) magyar delegációjának vezetője, országgyűlési képviselő volt, aki kiemelte, hogy ...

Read more

Megszületett az ENSZ határozata a mesterséges intelligenciáról

„A világ országait egyesítő szervezet először először foglalt állást a mesterséges intelligencia kérdésében, rögtön az összes tagország egyetértésével. Az ENSZ Közgyűlése mind a 193 tagállam támogatásával fogadta el csütörtökön első határozatát a mesterséges intelligenciáról, ami többi között az új technológiák hasznából való egyenlő részesedést hangsúlyozza. A három hónap előkészítést követően elfogadott dokumentum célként fogalmazza meg, hogy csökkenjen a digitális szakadék a fejlett országok és a szegényebb, fejlődő államok között, valamint azt is, hogy minden szereplő ott ülhessen az asztalnál, amikor a mesterséges...

Read more

Az Európai Bizottság a generatív MI felelősségteljes tudományos alkalmazásáról

„Mesterséges intelligencia a kutatásban, a gyorsított eredmények új korszaka A generatív mesterséges intelligencia kutatásban történő felelősségteljes felhasználására vonatkozó iránymutatásokat dolgozott ki az Európai Bizottság az Európai Kutatási Térséggel együttműködve. A generatív mesterséges intelligencia (MI, angolul AI) forradalmasíthatja a kutatást és az innovációt, de ez a folyamat nem mentes a kihívásoktól és felelősség kérdésköreinek meghatározásától. A 2024. március 20-án közzétett élő iránymutatások már meglévő keretrendszereken alapulnak, mint a kutatás integritásának európai magatartási kódexe és a megbízható mesterséges intelligencia iránymutatásai. A generatív MI képes szövegek, képek és kódok gyors...

Read more

Az erdők az ország zöld vagyonának stratégiai fontosságú elemét jelentik

„Az erdők az ország zöld vagyonának stratégiai fontosságú elemét jelentik. A kormányzat kiemelten támogatja az erdőre alapozó innovációk megvalósulását, mivel azok közvetlenül hozzájárulnak az erdők megőrzéséhez és gyarapításához, ezen keresztül pedig a klímasemlegességi célok eléréséhez – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából rendezett konferencián, csütörtökön. Az ENSZ a 2024-es Erdők Nemzetközi Napja középpontjába az innovációt állította, amely Zambó Péter szerint kiemelt szerepet tölt be a hazai erdőkezelés irányaiban: nemcsak új technikai megoldásokat jelent,...

Read more

Digitális értékbecslést vezet be a hitelezésben az MBH

„Automatikus ingatlan-értékbecsléssel gyorsítja jelzáloghitelezését az MBH Bank. A negyven településen, így Budapesten is elérhető AVM applikáció akár 5 munkanappal rövidíti a folyamatot. A megoldás statisztikai alapú értékbecsléssel ötvözi a hagyományos értékbecslés módszertanát, emellett gépi tanuló algoritmusokat is alkalmaz. Országszerte 40 településen, többek között a fővárosi lakások esetében is elérhetővé vált az MBH Jelzálogbank automatikus ingatlanértékbecslést lehetővé tévő digitális fejlesztése, az Automated Valuation Method – AVM. A fejlesztést fél éve vezették be tesztjelleggel, március elején pedig már 65 bankfiókban csaknem 160 hiteltanácsadó számára...

Read more

Nagy nyelvi modellek és a statisztikai hivatalok – bevezetés

„A kézikönyv a statisztikai hivatalok adatokkal foglalkozó szakemberei számára nyújt lényegre törő segítséget. Tárgya a nagy nyelvi modellek (large language models, LLM) használata a hivatalos statisztikák területén. Bemutatja, hogy az LLM-ek fejlett nyelvfeldolgozási képességeik révén hogyan oldhatnak meg összetett adatproblémákat, és hogyan integrálhatóak ezek a modellek a jelenlegi folyamatokba. Az útmutató bemutatja az LLM-eket, felvázolva fejlődésüket, felépítésüket, alkalmazásaikat és a mesterséges intelligencia területén való jövőbeli alkalmazásuk következményeit. Emellett hangsúlyozza az etikus és felelősségteljes alkalmazások szükségességét, a kutatási felismeréseket gyakorlati ipari példákkal ötvözve,...

Read more

Mesterséges intelligencia (MI) hírek, információk – 2024. március 18.

„==Általános kérdések== A mesterséges intelligencia történelmi helye A mesterséges intelligencia szinte biztosan forradalmi abban az értelemben, hogy új technológiai platformokat fog létrehozni, számos iparágat átalakít vagy megszüntet, és újakat hoz létre. De megértéshez tudatosítani kell, hogy egy nagyobb, kiforrottabb technológiai forradalomhoz tartozik, amely fél évszázaddal ezelőtt kezdődött. What Is AI’s Place in History?; Carlota Perez; Project Syndicate; 2024. március 11. ==Biztonság- és védelempolitika== A mélyhamisítványok kormányzati felhasználása A jelentés számos olyan forgatókönyvet vizsgál, amelyekben a demokratikus kormányok fontolóra vehetik, hogy külpolitikai célkitűzéseik...

Read more

Nagyszabású országos tájékoztató eseménysorozattal indul a Vállalkozásfejlesztési Program, melyben a mesterséges intelligencia is fontos szerepet kap

„A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) több kiemelkedő együttműködő partnerrel, a Szövetségben a vállalkozókkal kormány-kamara megállapodás alapján megvalósuló Vállalkozásfejlesztési Program részeként országos eseménysorozatot indít vállalkozók részére. Az NGM a GINOP Plusz vállalkozásfejlesztési prioritása keretében elindítja az Európai Uniós forrásból finanszírozott, vállalkozásoknak szóló támogatási programokat. Ezek a programok egyszerre segítik a nemzetközileg sikeres magyar vállalkozások kialakulását és a társadalom jelentős részének megélhetést biztosító vállalkozói réteg stabil működését. Az elmúlt évek válságkezelési időszaka után gazdaságnövelési fázis következik, ennek eszközeként fokozottabban kell biztosítani a vállalati...

Read more

Sokan az MI-rendszerekben látják a jövőt, de érdemes figyelni a buktatókra is!

„Az elmúlt hónapokban-években egyre elterjedtebb lett a mesterséges intelligenciával ellátott eszközök használata és a felfutásnak még messze nincs vége. A legtöbb vállalatvezető jelenleg is az AI-megoldásokban látja a jövőt, azonban érdemes figyelmet fordítani a megbízhatóságra is – emeli ki dr. Barta Gergő, a Deloitte vezető Mesterséges Intelligencia szakértője. Sokáig komoly újítónak számítottak azok a cégek, amelyek mesterséges intelligenciát használnak, mára azonban a nyilvánosság előtt is elérhetővé váltak a különböző technológiák. Aki még nem vezetett be ilyen megoldást, az is gondolkodik azon, hol...

Read more

Mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály (AI Act): korszakalkotó jogszabályt fogadott el az Európai Parlament

„ Biztosítékok az általános célú mesterségesintelligencia-modellekhez A biometrikus azonosító rendszerek feltételekhez kötött hatósági használata A pontozási rendszerek és az emberek viselkedését befolyásoló vagy sebezhetőségét kihasználó alkalmazások tilalma Jog a panasztételhez és az érdemi magyarázathoz Szerdán a Parlament jóváhagyta a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályt, amely úgy ad lendületet az innovációnak, hogy közben garantálja biztonságunkat és alapvető jogainkat. A tagállamokkal tavaly decemberben egyeztetett rendeletjavaslatot 523 szavazattal, 46 ellenszavazattal és 49 tartózkodás mellett fogadták el az EP-képviselők. A jogszabály célja az alapvető jogok, a demokrácia,...

Read more
Page 27 of 127 1 26 27 28 127