Skip to main content

Találat: Uncategorized

Az EU kiberbiztonsági ügynökségének (ENISA) hatékonyan hozzá kell járulnia az uniós intézmények és a tagállamok megerősítéséhez

„Az EU kiberbiztonsági ügynökségének (ENISA) a saját területén hatékonyan hozzá kell járulnia az uniós intézmények és a tagállamok megerősítéséhez, különös tekintettel az utóbbi időszakban történt problémákra - jelentette ki Kovács Zoltán pénteken Brüsszelben. A Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács ülésére érkezve a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár elmondta, hogy a miniszterek a tervek szerint a legfrissebb jogalkotási fejlemények fényében megvizsgálják az ENISA helyét az európai kiberbiztonsági ökoszisztémában, és ezzel összefüggésben következtéseket vonnak le a teendőkre vonatkozóan. Mint mondta, ez az ökoszisztéma drámaian megváltozott,...

Read more

Kiberbűnözés: innovatív bűnözők? – Újfajta tendenciák a kiberbűnözésben

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) Kiberbiztonsági Kutatóintézete (KBKI) konferenciát szervezett Kiberbűnözés: innovatív bűnözők? címmel az egyetem John Lukacs Társalgójában november 27-én. A rendezvény célja a kiberbűnözés új trendjeinek megismertetése volt. Kovács László vezérőrnagy, az NKE tudományos rektorhelyettese és a KBKI intézetvezetője köszöntőbeszédében kiemelte, hogy a konferencia komoly elméleti és gyakorlati kérdéseket vet fel. Emlékeztetett, hogy a kutatóintézet 2019 óta működik, Kovács László pedig 2023 óta irányítja. Jelenleg hat kutatócsoport dolgozik az intézeten belül, amelyek a kiberbűnözések...

Read more

Az Európai Blokklánc Tesztkörnyezet (Európai Blockchain Sandbox) megnyitotta harmadik pályázati fordulóját

„Az európai blokklánc tesztkörnyezet megnyitotta harmadik pályázati fordulóját az elosztott főkönyvi technológiákat érintő innovatív felhasználási esetekre. Az Európai Gazdasági Térségben működő közintézmények és magánszektorbeli vállalatok – köztük az induló és a növekvő innovatív vállalkozások – mostantól innovatív felhasználási esetekkel kapcsolatos projektekkel pályázhatnak az európai blokklánc tesztkörnyezet harmadik kohorszára. A harmadik kohorszra 2025. január 31-én közép-európai idő szerint 23:59-ig lehet jelentkezni. A tesztkörnyezetet az Európai Bizottság 2023-ban indította el azzal a céllal, hogy bizalmas platformot biztosítson a megosztott könyvelési technológiákat érintő innovatív blokklánc-felhasználási...

Read more

Diplomáciai nagyüzem – a múlt héten Budapesten gyűltek össze Európa vezetői

„A héten Budapesten gyűlnek össze Európa vezetői A héten rendezik meg a 2024. évi magyar EU-elnökség két leglátványosabb, és minden bizonnyal legfontosabb rendezvényét Budapesten. A magyar főváros 2024. november 7-én először az Európai Politikai Közösség (EPK) soron következő találkozójának, majd november 8-án az Európai Tanács (EiT) informális ülésének ad otthont. Mindezek fényében túlzás nélkül állítható, hogy a következő napokban Budapesten gyűlnek össze Európa vezetői, hiszen az EPK csúcstalálkozóra – Oroszország és Belarusz kivételével – az összes európai ország vezetője meghívást kapott, azaz...

Read more

Budapesti nyilatkozat az új európai versenyképességi megállapodásról – Európai Tanács

„A Spanyolországban pusztító szélsőséges időjárási eseményeket követően őszinte részvétünket és szolidaritásunkat fejezzük ki Spanyolország népe felé, különösen az áldozatok családtagjai és barátai felé. * * * Mi, az Európai Unió vezetői eltökéltek vagyunk amellett, hogy az új geopolitikai valóság, valamint a gazdasági és demográfiai kihívások közepette biztosítsuk közös gazdasági jólétünket és fellendítsük versenyképességünket, az EU-t a világ első klímasemleges kontinensévé téve, továbbá biztosítva az EU szuverenitását, biztonságát, rezilienciáját és globális befolyását. A Versailles-ban megkezdett, majd Granadában, Brüsszelben és a stratégiai menetrendben továbbvitt...

Read more

Mesterséges intelligencia: gazdasági hatások, lehetőségek, kihívások, politikai következmények

„A tanulmány a mesterséges intelligencia (MI) legfontosabb jellemzőit mutatja be, kiemelve a korábbi informatikai és digitális technológiákhoz viszonyított főbb különbségeket. Bemutatja a legfontosabb tényeket a mesterséges intelligencia uniós országokban való elterjedéséről, és megvitatja a főbb gazdasági következményeket, különös tekintettel a termelékenységre és a munkaerőpiacokra gyakorolt hatására. Miközben a mesterséges intelligencia óriási lehetőséget jelent, komoly kihívásokkal is jár, ami a politikára is hatással van. Ez a dokumentum a mesterséges intelligencia fejlesztése és bevezetése előtt álló szűk keresztmetszetek megszüntetését célzó szakpolitikákra, a szabályozási politikára,...

Read more

A digitális államhoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvény tervezete

„A társadalmi egyeztetés során a véleményeket 2024. október 23-ig várjuk, a tarsadalmiegyeztetes@kormanyiroda.gov.hu  email címen. Tartalmi összefoglaló A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvény (Dáptv.) és a kapcsolódó ágazati törvények módosításának célja az egyes, a Dáptv.-nyel bevezetett jogintézményekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatos rendelkezések pontosítása. Emellett a Dáptv. jogharmonizációs célú módosítására is sor kerül az eIDAS rendeletet módosító eIDAS 2.0-hoz kapcsolódóan a bizalmi szolgáltatások, bizalmi szolgáltatási felügyelet tekintetében, továbbá az interoperábilis Európáról szóló rendelethez kapcsolódóan annak hazai végrehajtási keretének megteremtése érdekében.” Forrás: A digitális államhoz kapcsolódó...

Read more

Mennyire környezetbarátak az Európai Unió helyreállítási alapjai?

„2020 májusában a Covid19-világjárványra válaszul az Európai Unió létrehozta a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt (RRF), amelynek révén mintegy 700 milliárd euró összegű forrást bocsátott az uniós országok rendelkezésére a világjárvány gazdasági és társadalmi hatásainak kezelésére. A zöld átállás és az Unió éghajlat-politikai céljainak előmozdítása érdekében az RRF-ből származó források több mint egyharmadát (37%) éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekre kell fordítani. Az Európai Számvevőszék ilyen szempontból vizsgálta meg az RRF-et, hogy megállapítsa, teljesültek-e ezek a célok. Az RRF nem hasonlít az uniós finanszírozás más típusaihoz. Az...

Read more

2024. szeptember 1-jétől indul a nemzeti digitálisirattárca-szolgáltatás, a rendőrség ismerteti, hogyan zajlik majd az igazoltatás

„Szeptemberben indul a Digitális Állampolgárság Program (DÁP), ősztől egyre több ügyet lehet mobil- és okostelefonról intézni. A DÁP ugyanakkor nemcsak az ügyintézést könnyíti meg, hanem például hordozható eszközeinkkel is igazolhatjuk magunkat a rendőrnél, miután nem kell magunknál tartanunk a személyi igazolványt. „Az előírásoknak megfelelően 2024. szeptember 1-jétől a digitális állampolgárság-szolgáltatások közül a nemzeti digitálisirattárca-szolgáltatás is elérhetővé válik. Ezt minden 14. életévét betöltött, személyazonosító okmánnyal és az alkalmazás működtetéséhez megfelelő operációs rendszerrel működő mobiltelefonnal rendelkező személy igénybe veheti” – válaszolta a Világgazdaságnak az...

Read more

Megszűnik az elektronikus építéshatósági rendszer (ÉTDR) nyilvánossága

„Az elektronikus építéshatósági rendszer nyílvánosságának megszüntetésével nehezebbé válik a beadott építési engedélyek nyomon követése. Már nem kell mindenki számára elérhetővé tenni az építési tevékenységgel érintett telek címét, az építési tevékenység tárgyát, és látványtervét sem. Jelentős változást foglal magába a csütörtök éjjel megjelent Magyar Közlöny rendelete, ami megszünteti az Építésügyi Hatósági Engedélyezési Eljárást Támogató Elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) nyilvános felületét, ahol eddig bárki nyomon követhette a beadott építési engedélyeket, és az építési tervek egy részét – írja a HVG. Lázár János építési és...

Read more
Page 2 of 18 1 2 3 18