Skip to main content

Találat: digitális kormányzat

Elindult a Nébih közétkeztetési információs oldala

„Számos fontos változás lép életbe szeptember 1-jétől a közétkeztetési tárgyú közbeszerzéseknél. Ezentúl többek között középpontba kerülnek a hazai termékek és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közétkeztetési minősítése is előfeltétellé válik. A pályázati folyamat és a beszerzések támogatása érdekében a Nébih létrehozta közétkeztetési információs oldalát. Az új tematikus weboldal nem csupán a közétkeztetők és a megrendelők, hanem a fogyasztók számára is tartogat érdekes információkat. 2021. szeptember 1-jétől kell alkalmazni a közétkeztetéssel kapcsolatos közbeszerzésekre vonatkozó 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet szabályait, amelyek fő célja...

Részletek

Felemás üzleti eredményeket közölt a 4iG

„A 4iG bevételeinek lendületes bővülése ellenére a költségnövekedés miatt csökkent a nyeresége, ám a cég szerint jövőben az új szerzemények ellensúlyozzák a negatív hatásokat. Felemás eredményeket közölt a 4iG, míg a cég árbevétele az előző év azonos időszakához mérten brutálisan, közel 60 százalékkal, több mint 32 milliárd forintra nőtt az év első felében és az EBITDA is 30 százalékkal, 1,7 milliárd fölé bővült, a cég üzleti eredménye 7 százalékkal 920 millió, nettó nyeresége pedig 36,5 százalékkal, 490 millió forintra esett vissza. A...

Részletek

E-közigazgatás Konferencia – Budapest, 2021. október 7.

„ 8:30-tól Regisztráció 9:00 – Az IIR Magyarország köszöntője 9:10 – 9:50 Elért eredmények a mesterséges intelligencia alkalmazások terén, az e-közigazgatás építőelemeiben Az új technológiák szerepe MI alapú építőelemek Videókonferencia rendszer Közigazgatási feladatok MI alapú támogatása Előadó: Hajzer Károly, Informatikai helyettes államtitkár, Belügyminisztérium 9:50 – 10:30 Felelős magyar adatvagyon-gazdálkodás a digitális államkormányzás keretrendszerében Az adat a digitális gazdaság üzemanyaga A digitalizáció mint a legfontosabb globális versenyképességi faktor és szuverenitási tényező A megfelelő állam doktrínája A digitális államkormányzás fogalma és beavatkozási területei A...

Részletek

Elérhető a büntetés-végrehajtási szervezet BvNews mobilalkalmazása

„Új telefonos applikációt fejlesztett a büntetés-végrehajtási szervezet saját kollégái részére, ezen a közvetlen csatornán keresztül olyan exkluzív szolgáltatást igyekszünk nyújtani, amelynek köszönhetően első kézből, autentikus forrásból értesülhettek a titeket érintő aktuális hírekről, információkról. Ebben a zártrendszerű, kizárólag bv. dolgozók számára elérhető okosalkalmazásban sok vizuális tartalommal találhatjátok meg az egész szervezetet, illetve a saját szolgálati helyeteket érintő fontos információkat. Tegyetek egy próbát, töltsétek le az appot! Androidos készülékek esetében a Google Play áruház keresőjében a BvNews applikációja könnyen megtalálható, letölthető és telepíthető. Amennyiben...

Részletek

A Vendég Információs Zárt Adatbázis (VIZA) komoly problémái

„Szeptember 1-től újabb adatszolgáltatási kötelezettség terheli a vidéki szállásadókat. Egy okmányolvasót kell beszerezniük, és le kell fényképezni a vendégek iratát, majd feltölteni a Vendég Információs Zárt Adatbázisba (VIZA). A legkisebb szálláshelyeknek is adatot kell szolgáltatniuk, és ezt nem könnyű megoldani a falusi turizmusból élőknek. Talán nincs is más, aki ilyen hosszú ideje, harminc éve működtet falusi vendégfogadót Somogyban, mint a szennai Miszlang Jánosné. Mindent megtesz a vendégeiért, és vírus ide vagy oda, az idén sem panaszkodott. Számára nincs nagyobb öröm annál, mint...

Részletek

Vukovich Gabriella: a pandémia hihetetlen igényt teremtett a friss adatok iránt

„ Olyan mennyiségű és olyan frissességű információra volt szüksége minden döntéshozónak, de még az utca emberének is, ami óriási többletigényt jelentett a korábbiakhoz képest – mondta Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában, amelyben ismertette a Magyarország 2020 kiadvány legérdekesebb adatait és beszélt a 2022 őszére halasztott népszámlálásról is. Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal Magyarország 2020 elnevezésű kiadványa a koronavírus-járvány által leginkább sújtott évről. A hivatal életében, napi működésében hozott jelentős változást a pandémia? Óriási változást hozott...

Részletek

Sikerrel zajlott le a DJP és a NAVÜ közös rendezésében megvalósuló V4-es digitális csúcstalálkozó

„A tavalyi évben nagy sikerrel megrendezett DPAS Workshop folytatásaként az idén július 27-én került sor a Digital Public Administration Summit V4 Summer Workshop elnevezésű nemzetközi online konferenciára, melyen a magyar, cseh, lengyel és szlovák szakértők többek között a közigazgatásban található mesterséges intelligencia megoldásokat, valamint a közadatok és a gazdasági jelenlét összefüggéseit vitatták meg több mint 350 virtuális résztvevő előtt. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség és a Digitális Jólét Program közös szervezésében létrejövő nemzetközi konferencián Menczer Tamás,...

Részletek

Közös V4-es adatplatformot kell létrehozni – Digitális Közigazgatási Csúcsot tartottak a V4-ek

„Digitális Közigazgatási Csúcsot tartottak a V4-ek, a workshopon kiemelték, hogy közös adatplatformokat kell létrehozni. Digitális Közigazgatási Csúcsot tartottak Budapesten a V4-országok képviselői számára online keretek között. Az eseményt az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség és a Digitális Jólét Program szervezte. A workshopon a V4-es országok közigazgatásban használt mesterséges intelligencia megoldásait, közadat portáljait és a hozzájuk kapcsolódó alkalmazásokat és jó gyakorlatokat is bemutatták. A visegrádi négyek (V4) több mint egy politikai szövetség hiszen az együttműködést keretet ad a...

Részletek

Az agilis kormányzás lehetőségei, kihívásai és új feladatai

A Tallini Műszaki Egyetem innovációs és kormányzati tanszékének interdiszciplináris közigazgatási szak-periodikája, a Halduskultuur 2020. decemberében megjelent száma két dél-koreai professzor, Kil Pyo Hong és Pan Suk Kim tanulmányát közli, amelyben a szerzők mérleget vonnak az agilis kormányzás eddigi tapasztalatairól és ajánlásokat fogalmaznak meg a jövőre nézve (Building an Agile Government: Its Possibilities, Challenges, and New Tasks). Kiindulópontjuk az, hogy bár az agilis kormányzás népszerű kifejezés és kutatási téma, alapvető jellemzői nem pontosan tisztázottak. Az agilis kormányzást a versenyszférában elterjedt agilis menedzsment ihlette,...

Részletek

A Digitális Jólét Program a Digital Public Administration Summitról

„A digitalizáció mára már meghódította a világot, a piacokat és a versenyszférát is, itt az ideje, hogy aktív beszédtémájává váljon a jó kormányzásnak és a jó közigazgatásnak is – jelentette ki Prof. Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter csütörtökön, az I. Digital Public Administration Summit (DPAS) 1st online Workshopon tartott köszöntőjében. A miniszter szerint Magyarország Kormánya sikeresen felismerte a digitalizációban és a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket, ennek eredményeképp került kidolgozásra Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája is. Hozzátette: a stratégia egyik legfontabb célja...

Részletek
Page 3 of 42 1 2 3 4 42