Skip to main content

Találat: digitális kormányzati szolgáltatások

Ismét új funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció

„A vastagbélszűrésre szóló meghívó is megjelenik mostantól az EgészségAblak applikációban, mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken válogatott újságíróknak. Rétvári Bence hozzátette, azoknak, akik letöltötték a mobilalkalmazást, és az 50-70 éves korosztályba tartoznak, már nemcsak a hagyományos postai úton, hanem az applikációban is megjelenik a szűrésre invitáló meghívó. Nemcsak az értesítést kapják meg digitálisan az érintettek, hanem a vizsgálatok eredményeit is. Kiemelte: az EgészségAblak applikációt már négymillióan töltötték le, és bíznak abban, hogy ezzel az új, könnyebb, egyszerűbb móddal még inkább növelni tudják...

Read more

Mesterségesintelligencia-rendszer intézi a közbeszerzéseket Albániában

„Edi Rama albán miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy a közbeszerzésekért mostantól egy mesterséges intelligenciával generált, virtuális miniszter, Diella felel. A neve egyébként napsugarat jelent albánul. Rama az Albán Szocialista Párt tiranai kongresszusán ismertette, mely miniszterek távoznak és kik maradnak, egyben bemutatta Diellát is – a kormány egyetlen nem emberi tagját. „Diella az első olyan tag, aki nincs fizikailag jelen, hanem mesterséges intelligencia által virtuálisan jött létre” – mondta Rama a párttagoknak. A mesterséges intelligencia segítségével a közbeszerzésekről szóló döntéseket „kiszervezik a minisztériumokból”,...

Read more

Módosulni fognak az EESZT-vel kapcsolatos részletes szabályok, a 39/2016. (XII. 21.) EMMI rendelet

„A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2025. szeptember 11-ig. RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel kapcsolatos részletes szabályokról szóló 39/2016. (XII. 21.) EMMI rendelet módosításáról szóló BM rendelethez Az EESZT-hez kapcsolódó rendszerek folyamatos megfelelő műszaki színvonalának biztosítása és az EESZT biztonságos működtetése, valamint a kiberbiztonsági kockázatok mérséklése érdekében szükséges a műszaki bevizsgálásra és az engedélyezésre vonatkozó szabályozás felülvizsgálata, a működtető és a műszaki bevizsgálást végző ESZFK műszaki felülvizsgálati szerepkörének erősítése, amely a központi egészséginformatikai szolgáltatásokról szóló 29/2022....

Read more

Otthon Start Program hatósági bizonyítvány nélkül

„Otthon Start Program – Az egyszerűsített ügyintézésnek köszönhetően nincs szükség az ingatlantulajdon fennállásáról szóló hatósági bizonyítvány igénylésére Az Otthon Start Program jelentős könnyítéseket vezetett be az igénylők számára az ügyintézés során, ugyanis a korábbi gyakorlattól eltérően a FIX 3% Lakáshitel igénylése esetén már nincs szükség a Lechner Tudásközpont által kiállított tulajdoni igazolásra. Ezzel összhangban a társaság már nem állít ki ingatlantulajdon fennállásáról szóló hatósági bizonyítványt az Otthon Start programban előírt feltételek igazolásához. Az Otthon Start programhoz kapcsolódóan hatályba lépett 227/2025. kormányrendelet részletesen...

Read more

György István: új mérföldkőhöz érkezett az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer fejlesztése

„Az elektronikus ingatlannyilvántartási rendszer (E-ING) kifejlesztése a magyar közigazgatás történetének 2019-ben indult legnagyobb és legkomplexebb informatikai rendszerfejlesztése új mérföldkőhöz érkezett, a fővárosi hivatalokban is megkezdődött a rendszer használata - mondta György István, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten. A KTM tájékoztató eseményén, amelyen a Budapesti és a Magyar Ügyvédi Kamara vezetői mellett ügyvédek és jogtanácsosok és a jogászi hivatásrend más tagjai vettek részt. György István elmondta, az elektronikus ingatlan-nyilvántartás bevezetése évente milliós nagyságrendű eljárást érint, a...

Read more

Startolj rá már mobilról is! – Elindult FIX 3% Startolj rá applikáció az androidos készülékeken

„Szeptember 1-én elindult az elmúlt évtizedek legnagyobb állami otthonteremtési támogatása, az Otthon Start Hitelprogram. A fix 3%-os kamatozású, maximum 25 éves futamidejű kölcsön akár 10% önerő mellett is igényelhető más családtámogatási eszközökkel, mint a CSOK+, a Falusi Csok, a Babaváró Kölcsön! A fix 3%-os hitel révén az elsőlakás-vásárló 30-40%-kal alacsonyabb törlesztőrészletet fizet, mint azt tenné egy sima banki hitel esetén. Sok esetben pedig ez a törlesztőrészlet kisebb lesz, mint az albérleti díj! A támogatás elindulásával együtt megérkezett a FIX 3% Startolj rá...

Read more

Fix 3%-os lakáshitel: egyszerűbb ügyintézés a Digitális Állampolgár mobilalkalmazással

„A banki ügyintézés rengeteg papírmunkával jár, de a Digitális Állampolgár mobilalkalmazás segít, hogy gyorsabban és kényelmesebben szerezhesd be a Fix 3%-os lakáshitel felvételéhez szükséges dokumentumokat. Mit intézhetsz a mobilalkalmazással? Bejelentett lakóhely és adóazonosító jel igazolása Az Adattárcában hiteles PDF dokumentumot hozhatsz létre a lakcímkártya-adataidról és az adóazonosító jeledről, amit közvetlenül továbbíthatsz a banknak. Erkölcsi bizonyítvány igénylése A mobilalkalmazásban egyetlen koppintással igényelhetsz digitális erkölcsi bizonyítványt, amelyet akár 24 órán belül kiállítunk, és elküldünk a tárhelyedre. TB-jogviszony igazolás lekérése 2025. szeptember második felétől a...

Read more

Elindul az állami privát felhőszolgáltatás

„A Digitális Magyarország Ügynökség, az IdomSoft Zrt. és a NISZ Zrt. megállapodott az Oracle-lel, így hosszú előkészítést követően elindulhat a Digitális Állampolgárság Programot is kiszolgáló állami privát felhőszolgáltatás. Ez jelentős technológiai előrelépés üzemeltetési szempontból. Miért jó ez? A privát felhő szolgáltatást kizárólag az állam használhatja, csak az állam által meghatározott környezetben, de a publikus felhővel megegyező szolgáltatásokkal. Úgy jutunk tehát korszerű felhőszolgáltatáshoz, hogy az alkalmazások és adatok az általunk ismert környezetben maradnak: ez a szolgáltatás a "földön", a mi adatközpontunkban, leválasztva a...

Read more

Budapest Főváros Kormányhivatala 2025. szeptember 1-jétől bevezeti az új, Elektronikus Ingatlan-nyilvántartási Rendszert (E-ING)

„Budapest Főváros Kormányhivatala 2025. szeptember 1-jétől bevezeti az új, Elektronikus Ingatlan-nyilvántartási Rendszert (E-ING), amely a papír alapú ügyintézés mellőzésével jelentősen meggyorsítja, egyszerűsíti és költséghatékonyabbá is teszi majd az ingatlan-nyilvántartási eljárást. Az új rendszerre történő átállás miatt egy rövid időszakban, 2025. augusztus 29. és szeptember 5. között szünetel a személyes ügyintézés a kormányhivatal földhivatali ügyfélszolgálatain (Budapest, XI. kerület, Budafoki út 59. és Budapest, XIV. kerület, Bosnyák tér 5.). A beadványokat azonban postai és elektronikus úton ezen időszak alatt is előterjeszthetik az ügyfelek. Az...

Read more

Bancsics Ferenc, Rajnai Zoltán és Vári Péter állami kitüntetésben részesültek

„A kitüntetést az augusztus 20-i ünnep alkalmából vehették át. Bancsics Ferenc HTE Puskás Tivadar díjas tagunk, a Magyar Államkincstár elnöki tanácsadója, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. korábbi vezérigazgatója, volt miniszteri biztos a több mint három évtizede folytatott, különösen a közigazgatási hírközlés kiépítésében meghatározó és előremutató szakmai munkája, valamint a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesületben végzett eredményes közösségi tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje állami kitüntetésben részesült. dr. Rajnai Zoltán HTE Puskás Tivadar díjas tagunk, Magyarország nemzeti kiberkoordinátora, a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi...

Read more
Page 6 of 348 1 5 6 7 348