Skip to main content

Találat: Erdély

Románia közigazgatási-területi átszervezése

„A kormány nem állt el az ország közigazgatási-területi átszervezésétől, amelyről a jövő héten újra tárgyalni fog a koalíció – jelentette ki Emil Boc román miniszterelnök a TVR közszolgálati televízió műsorában. Boc elmondta, hogy a közigazgatási reformot szeretné összekapcsolni a többi decentralizációs kérdéssel, vagyis hogy augusztusban minden minisztérium tegyen javaslatokat a közigazgatási feladatoknak a helyi önkormányzatokra való átruházásáról. Korábban a miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy mivel a demokrata-liberálisok (PD-L) és az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta koalícióban nincs egységes álláspont a közigazgatás átszervezésével...

Read more

Erdélyi digitális adattár a világhálón

„Felavatták Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) által létrehozott Erdélyi Digitális Adattárat, amely révén elérhetővé válik a világhálón keresztül az erdélyi kulturális és tudományos örökség. Az EME kolozsvári székházában pénteken tartott sajtótájékoztatón Sipos Gábor, az EME elnöke elmondta, hogy a szervezet honlapján elérhető adattár több mint hatezer dokumentumot tartalmaz. Az Erdélyi Digitális Adattárat az EME azzal a céllal hozta létre, hogy archiváló és szolgáltató intézményként gyűjteményeket alakítson ki és gondozzon, valamint szolgáltatásokat fejlesszen és üzemeltessen az oktatás és a kutatás elősegítésére. Az adattár...

Read more

Marosvásárhelyre megy az IBM

„Leghamarabb másfél év múlva, legkésőbb három-négy éven belül Marosvásárhelyen megnyitja új, tizenegyedik kutatóközpontját az International Business Machines (IBM), amely elsősorban a helyi egyetemeken végzett szakembereknek nyújt majd elhelyezkedési lehetőséget. Az IBM szándéka szerint az intézmény tevékenysége nemcsak Romániát, de a teljes kelet-európai térséget ki fogja szolgálni. ... Az is sokat nyomott a latba, hogy a megyeszékhelyen már korábban megtervezték az úgynevezett Digitális város elnevezésű programot, amelyben többek között kutatási és orvosi informatikai technológiai park létesítése is szerepel. A kutatóközpont kiépítésének első fázisában,...

Read more
Page 7 of 7 1 6 7