Skip to main content

Találat: Európai Tanács (EiT)

Konfliktusok árnyékában – Az Európai Tanács ülése

„Az Európai Tanács ma kezdődő ülésének középpontjában a közel-keleti és az ukrajnai konfliktus áll majd. Ma találkoznak egymással Brüsszelben az uniós tagországok állam-és kormányfői a soron következő Európai Tanács ülés keretében. A csúcstalálkozó elején a szokásjognak megfelelően az Európai Parlament (EP) elnöke, Roberta Metsola ismerteti majd az EP álláspontját a napirenden lévő ügyekben, valamint általában az Európai Unió középtávú jövőjét illetően. Őt követi, az utóbbi esztendőkben ugyancsak megszokottá vált módon, az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij beszéde. A ma kezdődő csúcstalálkozó két legfontosabb...

Read more

Európai Tanács, 2026. március 19. – Főbb eredmények (részletek)

„...Versenyképesség és az egységes piac Az uniós vezetők elindították az „Egy Európa, egy piac” elnevezésű menetrendet, amelyet lehetőség szerint 2026-ban, de legkésőbb 2027 végéig végre kell hajtani. Ez a menetrend ambiciózus határidőkkel ellátott konkrét intézkedéseket határoz meg, amelyek arra hivatottak, hogy fokozzák Európa versenyképességét, az EU stratégiai autonómiáját és gazdasági biztonságát, és fenntartsák Európa jólétét és társadalmi modelljét. Az uniós vezetők rendszeresen át fogják tekinteni az előrelépést minden munkaág tekintetében, és szükség esetén további stratégiai iránymutatást fognak nyújtani. Egységes piac Az uniós...

Read more

Az Európai Tanács következtetései a versenyképességről és a kettős átállásról

„IV. VERSENYKÉPESSÉG ÉS KETTŐS ÁTÁLLÁS 32. Az Európai Tanács – a 2025. márciusi és júniusi következtetéseire építve, valamint az egyszerűsítésre, a versenyképes zöld átállásra és a szuverén digitális átállásra összpontosítva – mélyreható megbeszélést tartott arról, hogy miként lehetne tovább erősíteni az EU versenyképességét. Ugrásszerű változást szorgalmaz az uniós intézkedések terén, és továbbra is figyelemmel fogja kísérni a versenyképességi és az egységes piaci menetrend valamennyi területét, mivel ez kulcsfontosságú Európa jólétének és társadalmi modelljének fenntartása szempontjából. Az Európai Tanács felszólítja a Bizottságot és...

Read more

A Háromoldalú Szociális Csúcstalálkozó főbb üzenetei, 2025. október 22. – (Európai Tanács)

„Az uniós vezetők és a szociális partnerek Brüsszelben találkoztak a Háromoldalú Szociális Csúcstalálkozó alkalmából, amely az uniós intézmények vezetői és az európai szociális partnerek közötti, évente kétszer megrendezésre kerülő párbeszéd fórumául szolgál. A mai megbeszélés fő témája a következő volt: „Európa erősebbé tétele, hogy a munkavállalók és a vállalkozások javát szolgálja a változó világban”. Elsősorban a következő témakörök kerültek terítékre: gazdasági és politikai szempontból erősebb Unió beruházás a termelékenységbe, a megfizethető lakhatásba és a minőségi munkahelyekbe „Napjaink kihívásai határozott fellépést tesznek szükségessé....

Read more

Az Európai Tanács következtetései, 2025. június 26.

„Az Európai Tanács június 26-án következtetéseket fogadott el Ukrajnáról, a Közel-Keletről, az európai védelemről és biztonságról, az EU helyéről a világban, a versenyképességről, a migrációról, a Moldovai Köztársaságról, a Nyugat-Balkánról, a belső biztonságról, a felkészültségről, a hibrid tevékenységekről és egyéb kérdésekről. * Az Európai Tanács következtetései, 2025. június 26. (PDF) * Az Európai Tanács ülése, 2025. június 26. – Ukrajna (PDF) * European Council, 26 June 2025 Kiemelések az Európai Tanács következtetéseiből ...V. VERSENYKÉPESSÉG 26. Emlékeztetve a 2025. március 20-i következtetéseire, az...

Read more

A mai Európai Tanács ülés elé (2025. június 26.)

„Soron következő csúcstalálkozójukra gyűlnek ma össze az állam- és kormányfők Brüsszelben. A napirendi pontok között szerepel Ukrajna helyzete, az Unió versenyképessége és a migrációs helyzet is. Ma délelőtt kezdődik az európai uniós állam- és kormányfők soron következő csúcstalálkozója. Az Európai Tanács (EiT) ülésén több – sok esetben átfogó témájú – napirendi pont szerepel, António Costa ugyanakkor ismét egynapos találkozót üdvözölne. A december elsején hivatalba lépő elnök egyik célként azt tűzte ki, hogy a hagyományosan két napig tartó EiT üléseket mandátuma ideje alatt...

Read more

A Háromoldalú Szociális Csúcstalálkozó főbb üzenetei, 2025. március 19.

„Az uniós vezetők és a szociális partnerek Brüsszelben találkoztak a Háromoldalú Szociális Csúcstalálkozó alkalmából, amely az uniós intézmények vezetői és az európai szociális partnerek közötti, évente kétszer megrendezésre kerülő párbeszéd fórumául szolgál. A mai megbeszélések középpontjában az európai versenyképesség helyreállítása állt. Európának olyan hellyé kell válnia, amely vonzza a beruházásokat, valamint minőségi munkahelyeket teremt és tart fenn az egyre nagyobb kihívást jelentő geopolitikai környezetben. Elsősorban a következő témakörök kerültek terítékre: az EU megerősítése a kihívásokkal teli geopolitikai környezetben Európa visszaállítása a megfelelő...

Read more

Háromoldalú Szociális Csúcstalálkozó, 2025. március 19. – Európai Unió

„Főbb eredmények Az uniós vezetők és a szociális partnerek a Háromoldalú Szociális Csúcstalálkozó keretében Brüsszelben találkoztak. A csúcstalálkozó fő témája az volt, hogy miként lehet Európát visszaállítani a megfelelő pályára, és minőségi munkahelyeket teremtő és megvédő, vonzó, versenyképes és beruházásbarát hellyé tenni a kihívásokkal teli geopolitikai környezetben. A résztvevők a következő kérdésekről folytattak megbeszélést: az EU megerősítése a kihívásokkal teli geopolitikai környezetben Európa visszaállítása a megfelelő pályára, hogy ismét vonzó hellyé váljon az üzleti tevékenységek és a beruházások számára, és így megőrizhessük...

Read more

„Egy versenyképesebb Unió erősebb Unió is egyben” – Európai Tanács (EiT)

„Főbb eredmények Az uniós vezetők megbeszélést folytattak Ukrajnáról, a Közel-Keletről, a versenyképességről, az európai védelemről, a következő többéves pénzügyi keretről, a migrációról, az óceánokról, a multilateralizmusról, valamint a Nyugat-Balkánról. António Guterres ENSZ-főtitkár munkaebédre kapott meghívást. Az ülés alkalmával a nem euróövezeti tagállamokat is magában foglaló formációban megrendezett euróövezeti csúcstalálkozóra is sor került. Az Európai Tanács következtetései, 2025. március 20. António Costa elnök nyilatkozata az Európai Tanács 2025. március 20-i ülését követő sajtókonferencián Euróövezeti csúcstalálkozó, 2025. március 20. Az Ukrajnáról szóló szöveget 26...

Read more

Stratégiai egyeztetés az európai védelempolitika jövőjéről

„Az uniós védelempolitika állt a hétfői informális Európai Tanács ülés középpontjában. Döntés azonban leginkább csak a stratégiai irányvonalakról született, számos kérdést még nyitva hagytak a politikusok. Informális Európai Tanács (EiT) ülést rendeztek Brüsszelben február harmadikán, hétfőn. A hagyományosan két napon át tartó és több napirendi pontot megvitató ülés helyett ez alkalommal mindössze egy napra és csupán egy kérdésre fókuszálva gyűltek össze a politikai vezetők Belgium fővárosában, még úgyis, hogy a világpolitikai eseményekből eredően más témákról – Grönland helyzetéről és kereskedelempolitikai ügyekről –...

Read more
Page 1 of 8 1 2 8