Skip to main content

Találat: Európai Unió – versenyképesség

A kereskedelem és az ipari fejlesztés mint az európai versenyképesség kulcsa

„A versenyképességért felelős miniszterek informális találkozója Trump elnök árnyékában telt A versenyképességért felelős miniszterek informális találkozója zajlott tegnapelőtt, amit új formátumban szerveztek meg. Az eseményen a külkereskedelemért és az iparpolitikáért felelős miniszterek gyűltek össze tanácskozni – a lengyel elnökség szerint ugyanis a versenyképesség kérdése elválaszthatatlan ettől a két területtől. Az esemény utáni sajtótájékoztató szerint a tanácskozás középpontjában két meghatározó elem állt. Egyrészt fontos téma volt az európai ipar- és kereskedelempolitikák összehangolása a versenyképesség növelésének érdekében. Ennek alapjait a Bizottság által néhány napja bemutatott Versenyképességi iránytű adja,...

Read more

Európai Bizottság: január 30-án indul az európai gépjárműipar jövőjéről szóló stratégiai párbeszéd

„Amint azt Ursula von der Leyen elnök 2024. november 27-én az Európai Parlament előtt bejelentette, az Európai Bizottság január 30-án stratégiai párbeszédet indít az európai gépjárműiparral, a szociális partnerekkel és más kulcsfontosságú érdekelt felekkel. Ez a kezdeményezés kiemeli a Bizottság elkötelezettségét egy, az európai jólét szempontjából meghatározó ágazat jövőjének biztosítása mellett, és egyúttal előmozdítja éghajlat-politikai és szélesebb körű társadalmi célkitűzéseit. A Bizottság elismeri, hogy sürgős fellépésre van szükség az európai gépjárműipar védelme és az Unión belüli jövője érdekében. Az Ursula von der Leyen elnök...

Read more

Az Európai Bizottság stratégiai párbeszédet indít az európai autóipar jövőjéről

„2024. november 27-én az Európai Parlamenthez intézett beszédében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy stratégiai párbeszédet kezdeményez az európai gépjárműipar jövőjéről. A párbeszéd hivatalosan már 2025 januárjában megkezdődik. Célja, hogy a javaslatok kidolgozását követően mielőbb megvalósuljanak az ágazat jövője szempontjából sürgető intézkedések. Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke így nyilatkozott: „A gépjárműipar Európa büszkesége, és döntő fontosságú jólétünk szempontjából. Ösztönzi az innovációt, több millió munkahelyet biztosít, és a legnagyobb magánbefektető a kutatás és fejlesztés területén. Minden ágazatnak egyedi...

Read more

A magyar EU-elnökség előrelépést hozott az uniós versenyképességben

„A magyar EU-elnökség fontos sikereket ért el Európa versenyképességének növelésében – jelentette ki Varga Mihály a magyar EU-elnökség utolsó uniós pénzügyminiszteri tanácskozását követően Brüsszelben. A tárcavezető kiemelte: az elmúlt fél év munkájával új versenyképességi megállapodás született, új adóügyi egyezményt hoztunk létre, és jelentős előrelépést értünk el a vámügyi reform és a tőkepiaci unió területén. Komoly eredmény az új versenyképességi megállapodás, a Budapesti Nyilatkozat elfogadása, amelynek eredményes végrehajtása helyreállíthatja az elmúlt években leszakadó európai versenyképességet – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: a nyilatkozat...

Read more

Versenyfutás a kritikus nyersanyagokért. Magyarország és a régió a versenyképesség küszöbén

„Magyarország és a régió a versenyképesség küszöbén Az elmúlt években a kritikus nyersanyagok (Critical Raw Materials, CRM) iránti globális kereslet drámaian megnőtt, amelynek mozgatórugója a zöld technológiák térnyerése és a digitális átalakulás. A lítium az akkumulátorokhoz, a ritkaföldfémek az elektronikához, valamint a kobalt az elektromos járművekhez ma már elengedhetetlen alkotóelemei olyan iparágaknak, mint a megújuló energia, a védelmi technológiák és az elektronikai ipar. Ezek az anyagok kulcsszerepet játszanak az Európai Zöld Megállapodásban meghatározott célok elérésében, amelyek 2050-re karbonsemlegességet tűztek ki. A kritikus...

Read more

Az EU Tanácsa következtetéseket hagyott jóvá a kiberbiztonsággal foglalkozó uniós ügynökség megerősítésére – Kovács Zoltán értékelése

„Az európai uniós magyar elnökség kezdeményezésére az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács következtetéseket fogadott el a kiberbiztonsággal foglalkozó uniós ügynökség megerősítésére vonatkozóan, és ezekben összefoglalja a tagállamok tapasztalatait és elvárásait a szervezettel kapcsolatban - jelentette be Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár pénteken Brüsszelben. A közlekedési, távközlési és energetikai ügyekkel foglalkozó tanács ülését követő sajtótájékoztatón Kovács Zoltán elmondta, hogy mivel az ökoszisztéma drámaian megváltozott és napi szinten gyors ütemben változik, nagy szükség volt az ilyen jellegű következtetésekre, amelyekben a tagállamok összefoglalták...

Read more

Az EU kiberbiztonsági ügynökségének (ENISA) hatékonyan hozzá kell járulnia az uniós intézmények és a tagállamok megerősítéséhez

„Az EU kiberbiztonsági ügynökségének (ENISA) a saját területén hatékonyan hozzá kell járulnia az uniós intézmények és a tagállamok megerősítéséhez, különös tekintettel az utóbbi időszakban történt problémákra - jelentette ki Kovács Zoltán pénteken Brüsszelben. A Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács ülésére érkezve a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár elmondta, hogy a miniszterek a tervek szerint a legfrissebb jogalkotási fejlemények fényében megvizsgálják az ENISA helyét az európai kiberbiztonsági ökoszisztémában, és ezzel összefüggésben következtéseket vonnak le a teendőkre vonatkozóan. Mint mondta, ez az ökoszisztéma drámaian megváltozott,...

Read more

Az EU versenyképességének erősítése, az Európai Kutatási Térség megerősítése – EU Versenyképességi Tanácsa (COMPET), 2024. november 29.

„Főbb eredmények Kutatás Az EU versenyképességének erősítése, az Európai Kutatási Térség megerősítése és széttagoltságának leküzdése A kutatásért felelős miniszterek az EU versenyképességének megerősítéséről, az Európai Kutatási Térség megerősítéséről és széttagoltságának leküzdéséről szóló tanácsi következtetések jóváhagyásával indították el a COMPET Tanács kutatással foglalkozó részét. A miniszterek megerősítették elkötelezettségüket amellett, hogy a kutatási és innovációs (K+I) politikák javítása révén 2050-ig fokozzák az EU versenyképességét, jólétét és klímasemlegességét. A következtetések hangsúlyozzák, hogy elő kell mozdítani a tudományos kiválóságot és a felforgató innovációt, valamint kezelni kell...

Read more

Az európai versenyképesség jövője – EU Tanácsa, Versenyképességi Tanács (COMPET), 2024. november 28.

„Főbb eredmények Az európai versenyképesség jövője A magyar elnökség elnökségi következtetéseket adott ki az európai versenyképesség jövőjéről. Az elnökségi következtetések elismerik a termelékenység és a fenntartható növekedés fokozásának sürgősségét, az EU szociális és gazdasági modelljének fenntartása mellett. E cél elérése érdekében az elnökségi következtetések a következőkre szólítanak fel: az egységes piac elmélyítése az innováció előmozdítása a szabályozási terhek csökkentése az üzleti környezet javítása, különösen a kis- és középvállalkozások számára Az elnökségi következtetések kiemelik, hogy sürgősen mozgósítani kell a beruházásokat a kulcsfontosságú stratégiai...

Read more

Az uniós tagországok vezetői szerint a szokásos ügymenet a továbbiakban nem lehetséges

„Főbb eredmények Az uniós vezetők elfogadták a budapesti nyilatkozatot, amelyben hangsúlyozták, hogy sürgősen szükség van arra, hogy egy új európai versenyképességi megállapodás révén versenyképesebbé tegyék az EU-t, és hogy eltökéltek ez iránt. A budapesti nyilatkozat, 2024. november 8. Charles Michel elnök nyilatkozata az Európai Tanács 2024. november 8-i, budapesti nem hivatalos ülését követően Emellett megbeszélést folytattak külpolitikai kérdésekről, így az EU és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokról is. Továbbá a Spanyolországban pusztító szélsőséges időjárási eseményeket követően a vezetők őszinte részvétüket és szolidaritásukat...

Read more
Page 1 of 2 1 2